DR. MEZEI MÓR

ügyvéd:

Magyar állampolgárok, kik Mózes vallását követjük, vagyunk „magyar zsidók” vagy „zsidó hitű magyarok”; körülbelül mindegy, aminthogy a debreceni cívis is egyaránt mondhatja magát akár magyar kálvinistának, akár kálvinista magyarnak.

Vagyunk tehát hitfelekezet; de nem vagyunk sem nemzetiség, sem társadalmi osztály, sem faj. A foglalkozási különbségek, melyek a múltban léteztek, azok is megszűntek, összevegyültünk. Vagyunk földbirtokosok, gazdák, vagyunk írók, a magas irodalom művelői, vagyunk bírák, kik a hajdani táblabírák székein ülnek, ügyvédek, kik az egykori prókátorok mesterségeit folytatják, vagyunk iparosok, céhmesterek nélkül, vagyunk mesteremberek, mesterlegények, gyári munkások, sőt sajnos, akadnak már közöttünk is rablógyilkosok, kik a hagyományos Sobri Jóskák nyomdokait tapossák. Viszont vannak szép számmal orvosok, bankárok, börziánerek, kereskedők, alkuszok, ügynökök, sőt uzsorások is, akik nem zsidók, még csak nem is kitért zsidók és nem is ilyeneknek a leszármazói.

Fajról pedig ne is beszéljünk itt Közép-Európában, a Kr. u. huszadik században. Vegyülék vagyunk mindannyian és senki sincsen itten, aki csak húsz-huszonöt nemzedékre visszamenőleg azt igazolhatná, hogy minden ágban, összes felmenő rokonsága tiszta turáni fajbeli volt és nem vegyült abba semmi más vérség, nem is számítva a sok „Török”, „Tatár”, „Bolgár” nevű családot, melyeket fajrokonság címén is befogadhatott a magyarság. De ha színmagyar számba mehetnek a Wenckheimek, Mannsdorfok, Benyovszkyak, Rakovszkyak, ugyanarra tarthatnak igényt a Schwarczok, Weiszek, Rothok, Grünök is, annyival inkább, mert ez utóbbi családneveket, eltérőleg az előbbeniektől, legnagyobbrészt nem külföldről importálták, hanem legalább itt Magyarországban keletkeztek, II. József idejében, parancsszóra.

Törvényhozásilag megoldandó zsidókérdés Magyarországban nincs; meg van az oldva az emancipációval az egyénekre nézve és a recepcióval* a felekezetre nézve. Társadalmilag a zsidók a maguk részéről megoldották a kérdést a nemzetbe való beolvadások által. Páratlanul áll a történelemben az a magyarosodás! processzus, melyet a magyar zsidóság körülbelül 1840 óta önmagán véghezvitt, nyelvben és érzésben, magyar voltára és hazafiasságára nézve. Ha vannak még – itt is, ott is – előítéletek, melyek a közeledést néhol és néha nehezítik, bízzunk valamit az időre is. Utóvégre összeházasodások, sőt még a kitérések is, teremtenek családi nexusokat, rokonságokat és sógorságokat; keletkeznek egyéb összeköttetések is és lassanként rést fogunk törni azon a rossz szokáson is, hogy akiket közülünk – zsidók közül – némely, exkluzív társadalmi körök is befogadnak, azokra egyszersmind ráfogják, hogy ők kivételek.

Van a magyar zsidóságnak saját benső kérdése: szervezkedési, felekezeti önkormányzatának kérdése, de ez a társadalomra éppen nem tartozik és az államra is csak annyiban, amennyiben egyrészt az állam felügyeleti és ellenőrzési jogát érinti, másrészt az állam minden törvényesen elismert vallásfelekezetet egyenlő elbánásban részesíteni köteles.

Összefoglalva, feleletem tehát ez:

A nemzetre, az államra, a társadalomra nézve Magyarországban zsidókérdés nincsen; ezt a kérdést csak azok látják, kik ilyen kérdést mindenáron teremteni szeretnének.

* Az izraelita vallás egyenjogú, bevett felekezetként való elismerése, 1895. évi XLII. törvénycikk