BEREGI ÁRMIN
mérnök, a Magyarországi Cionista Szervezet elnöke:
…Hogy van-e zsidókérdés? Kérdésben a felelet. Azért kérdik, mert van. Van zsidókérdés az egész világon, van Magyarországon is. Azóta, amióta az Árpád-házi királyok különleges törvényt szentesítettek a zsidók ellen, mióta egyes városok privilégiumként nyerték a zsidómentességet, mióta a zsidók kényszeríttettek gettókban lakni; a keresztes hadak pogromain át a. . . mai napig, amikor minden társadalmi mozdulatban a zsidóság száma, tevékenysége, működése harciasán mérlegeltetik – volt és van zsidókérdés. A történelem eseményei közt gyökerező kérdésnek mindenkori lényegét abban látom, hogy amint nem érett meg Európa népe még az un. „keresztény világfelfogásra” sem – a világháború a tanúm, nem érett meg a szociális felfogásra sem. Tizennyolc évszázad után is „megérzik rajta a vad-íz”; a törvények megtartása nem a kultúrán, hanem a szankción alapszik, s így a zsidóság egyenjogúsítása nem került a törvénykönyvből a köztudatba. A zsidóságot lényegében idegennek, jobb esetben benevolens idegennek tekintetik és oly tárgynak, amellyel rendelkezhetik mindenki. Politikai pártok felhasználják, tudóskák megnyirbálják, tanácsokkal látják el, tesznek-vesznek vele, anélkül, hogy valaha is a lényegébe pillantottak volna. Beolvasztás, kiirtás, megszüntetés, ezek volnának a zsidóbajok megoldásai. De miért? Mi az oka annak, hogy a zsidóság iránt ellenszenv mutatkozik, amely legtöbbször gyűlöletté fajul és pogromkitörésekben nyilvánul meg? Egy oka lehet: a zsidó más nép, mint fogadó népe, mások a képességei, más a lelki struktúrája, más a vérmérséklete. Ez a különbség végigvonul az egész történelmen és nyomról nyomra kikutatható, hogy a zsidó nép miért lett ilyen, mint aminő a mai formája; az elnyomatás, üldöztetés, örök félelem, rettegés váltotta ki belőle a ma rossznak ítélt tulajdonságokat. Amíg e mesterségesen kitermelt tulajdonságok el voltak nyomva, az eredeti tulajdonságok sem érvényesültek, csak az alig néhány évtized óta bekövetkezett egyenjogúsítás tette szabaddá őket és az elnyomott nép, a faj minden energiájával, néha túlzó keleti buzgalmával akarja „behozni” azt, amit elmúlt évszázadok megvontak tőle. De hiába a törekvés. Az egyén érvényesülhet, de az egész – félreértésben részesül. Sőt az egyén törekvése elé is társadalmi akadályok vetődnek, még akkor is, ha a legönzetlenebb szándék vezeti azokat.
Egy példa a sok közül: A 90-es évek vége felé Lechner Ödön, nagy építésztanárunk, elkezdte a „magyar építési stílus” kultiválását. Fogékony tanítványai felfejlesztették mai formatökélyéig. A modern, fiatal építészeink jó része zsidó, vagy volt zsidó; s így 1908-ban Lechner Jenő építész a mérnök-építészegyletben komoly hangon a modern magyar stílust: zsidósnak bélyegezte, így lett meg a zsidókérdés a magyar építőművészetben, ahol éppoly megvetéssel beszélnek a zsidóépítészek – zsidóstílusáról, mint a Szent István-akadémián a szociológiai tudományok magyar íróinak zsidó karakteréről, vagy a zsidó színművészek, költők fertőző zsidó tempójáról, nem szólva a zeneköltők zsidózásáról.
Van-e ennek alapja? Be kell vallanunk, hogy lehet. A zsidó nép géniusza szerte a világon egy önálló zsidó irodalmat teremtett meg, önálló zsidó művészetet; – nem szólva az őskori zsidó irodalom és művészet hatalmas visszfényéről – s így feltétlenül minden nép, amelyen belül a zsidóság is tevékeny, irodalmán, művészetén a zsidó géniusz nyomot hagy. Amint a magyar faj minden produktumán, bármennyire olasz, német, szláv műveltségen nevelődött, a magyar faji jelleg kiüt, úgy nem tud elenyészni az őseredet nyoma a zsidó faj produktumán, bármennyire szaturálódott is pl. magyar levegővel.
Más kérdés az, hogy a hatás értékes-e, vagy káros. Végre is a zsidóság egy darab élő ókor. Műveltsége és lelki öröksége 2000 évvel idősebb, mint mai ifjú kortársaié; a zsidóság a szenilitás jelei nélkül egy 4000 éves önműveltség talajából termeli lelki javait. Ha ifjú néptársai féltik ifjú műveltségüket befolyásától – talán igazuk van. De ugyebár, mit tennénk, ha az őshellén kultúra egyetlen élő hordozóját találnók meg: mint ritka kincset őriznők meg minden leheletét. És itt él egy ősműveltségű nép, amelynek írott erkölcsén épült a mai társadalom és ugyané társadalom zárkózik előle.
A zsidóság a múltban, jelenben bujkálásra volt kárhoztatva. Ez megviselte lelkét. És mikor ma is tendenciózusan kulkásszák a zsidót, a természetes reakció asszimilációra, mimikri-természetre hajtja a gyengébb derekút és megérleli a hitehagyásra, ki, ha hajlott gerinccel átbúvik a választófal alacsony ajtaján, a túloldalon mint hajthatatlan derekú egyenesedik ki. A zsidókérdés megoldásául az asszimilációt ajánlják némelyek, de nem látják azt, hogy az asszimiláció a zsidókérdésnek csak egyéni megoldása, míg a tömegek „Nach-wuchs”-ja* a bevándorlás és ortodoxia felszínre kerültjei hamar kitöltik az űrt, amit a zsidóságból kiválasztott ott hagyna. A sok szellemi áramlat a zsidóságon belül mindenesetre némi asszimilációt helyenként előidézett, de – eltekintve a zsidóság elhullajtott ágaitól – gyökeresen mély nyomot nem hagyott a zsidó pszichében, csupán megbolygatta azt és létrehozott egy heterogén-magyar-zsidóságot, amely nem képes sem egyensúlyban maradni, sem asszimilálódni a magyarság áthasonító kohójában. . .
A magyarországi zsidókérdés nem más, mint akár a németországi, ausztriai stb. zsidókérdés, megoldása sem lehet más, mint azoké. Amint tisztesség- és önérzetszámba vesszük a bukovinai és romániai magyarság magyar állhatatosságát, nem lehetne erénynek tekinteni a zsidóság tudatos asszimilációját sem, amely mindenesetre önfeladással, a zsidó nép ősjavainak feláldozásával járna. Az asszimiláció követelésével a zsidókérdésnek oly megszüntetéséről lehetne szó, amely a zsidó nép megszüntetésével járna. A zsidó népet pedig nem lehet megszüntetni. A történelem megedzette, a jelenkor kifejlesztette és a népek élesztőjévé tette, ugyanannyira, hogy a stockholmi konferencián** a zsidó nép külön képviselőin kívül Amerika, Oroszország, Magyarország, Ausztria stb. rnunkásnépe nevében is jórészt zsidó képviselők tárgyalnak.
Minden ország, s így Magyarország zsidókérdése, amely megkülönböztetendő a zsidóság általános helyzetének kérdésétől, a zsidóság belső kérdése. Az általános zsidóhelyzet szanálása abban rejlik, hogy az egyenjogúsítás törvényei minden vonalon, előítélet, elfogultság nélkül, az emberek lelkében, intézmények rejtett alapszabályaiban jóhiszeműleg keresztülvitessenek. Ez pedig nem lehetséges. Az angol ma a németet másodrangú embernek tartja és viszont. A zsidó nép mögött pedig nincsen egy minden attribútummal felszerelt hatalmas nemzet, csupán az őstörténelem és az akarat, hogy nemzetté váljék.
A zsidóság belső kérdése majdnem független az általános helyzettől, amelyet a gazdanépek közt elfoglal és megoldásához semmiféle különleges társadalmi és törvényhozási reform nem szükséges.
* Nachwuchs ~ utánpótlás
** 1917 májusában egyes szocialista pártok képviselői Stockholmban békeelőkészítő értekezletet tartottak
