VANCZAK JÁNOS

a Vas- és Fémmunkások Szövetségének titkára:

.. .Elvi álláspontomnál fogva nem sokat foglalkozom a felekezeti kérdésekkel, számomra átmenetileg elintézettnek tekintek minden felekezeti kérdést a szociáldemokrata párt programjának erre vonatkozó pontjával: ‘A vallás magánügy.’

Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy én és pártfeleim nem látjuk meg és nem veszünk tudomást azokról az eseményekről, amelyek itt körülöttünk felekezeti kérdésekben felvetődnek. Ellenkezőleg, figyeljük ezeket az eseményeket, s őszinte sajnálattal látunk e téren támadást és védekezést egyaránt. Ami mármost a feltett kérdéseket illeti, hát a látszat az, hogy tényleg van itt Magyarországon is zsidókérdés, vagy legalább akarnak csinálni ilyet, bár én tagadom ennek jogosultságát, s tagadom szükségességét is. Zsidóságunk sem számarányával nem bír itt olyan befolyással az ország közéletére, hogy ez a többi felekezetek népeire hátrányos kihatású lehetne, sem társadalmi szereplésével nem szolgál rá arra, hogy vele szemben, mint fajjal, vallásfelekezettel külön kellene foglalkozni. Erre vonatkozó közelebbi statisztika hiányában az alábbi számadatokat kaptam elő, annak bizonyítására, hogy a zsidóság számaránya mennyire nem jogosít arra, hogy itt zsidókérdést csináljanak.

Vallásbeliek általános és arányszáma- Magyarországon:

Százalékban:

E statisztika szerint a zsidóság száma emelkedőben van ugyan a katolikus valláson kívül a többi vallásfelekezetekkel szemben, alapjában véve azonban az ország nem zsidó vallású lakosságához mérten mégiscsak igen alacsony arányszámot képvisel, s ezen az arányon az utóbbi másfél évtized sem változtatott valami jelentősen. Hogy ennek dacára látszólag van zsidókérdés, annak magyarázatát abban látom, hogy egyrészről zsidóságunk erősen iparkodik felküzdeni magát a felsőbb társadalmi rétegekbe, amihez meg van adva neki a lehetősége azáltal, hogy a lenyűgöző és silányabb eredménnyel fizető foglalkozások mellőzésével nagy részében a könnyebb és jövedelmezőbb foglalkozási ágakhoz szegődik, új generációja előtt utat tör magának intellektuális foglalkozások felé, s most már ezen a téren összeütközésbe kerül a nem zsidó vallású középosztály érdekeivel, amely osztálynál tudvalevőleg a hivatal és az intellektuális szabad foglalkozás, orvosi, ügyvédi, papi, tanítói pályák az életcél, s mert ez az osztályunk sem nem élelmes eléggé, sem nem az igazi tudást és képességet tekinti jogcímnek mind e kereseti források megszerzésénél, hanem az ősi jusst, hát a feltörekvő zsidóság ellen, hogy a maga osztályérdekeit védje, megcsinálja a zsidókérdést, mi ellen a zsidóság védekezése olaj a tűzre. Ilyenformán szerintem ha tényleg van Magyarországon zsidókérdés, úgy ennek lényege azon gazdasági veszélyben keresendő, melyet a zsidóság feltörekvése a magyar nem zsidó vallású középosztályra jelent. A zsidókérdés ébrentartásában igen nagy része van zsidóságunknak is. Nagy részben szándékosság nélkül, illetve tudatos szándék nélkül. A haladó kor, a népműveltség általános terjedése az összes felekezeteknél lazította a vallási szokásokhoz való ragaszkodást, lazította a valláshoz való tartozás külső megnyilvánulásait. A zsidóságunk ezzel szemben, különösen alsóbb rétegekben, görcsösen ragaszkodik olyan vallási szokásokhoz, amelyek állandóan és kirívóan választják el a lakosság többi felekezeteitől. A falu és kisvárosok népét minden péntek este, minden szombati nap újra és újra figyelmezteti arra, hogy ott zsidók laknak, hívei olyan felekezetnek, mely külön társadalmi és vallási életet követel híveitől, olyan emberek, kik a lakosság többi részével egybe nem forrnak. A külön ünnepek, mely más felekezetűeknél alig tűnnek fel, a zsidóságnál, mint kereskedő és üzleti népnél, a lezárt üzlethelyiségekkel újra és újra ráterelik a figyelmet a zsidóságra. A viseletben a hagyományos kaftán, a pajesz, az élelmezésben a rituálisság mind olyan külsőségek, melyek állandó forrásai a mesterségesen szított ellenszenvnek, amely ellenszenvet azután a más felekezetű népeknél ki lehet használni a zsidóság ellen. A gyakorlati élet bizonyítja, hogy a magasabb kultúrájú városi lakosságban, hol a zsidóság is levetette nagyrészt magáról a vallási szokások bilincseit, kevésbé érezni a zsidókérdés létezését, mint a kisvárosokban, falvakban vagy általában a vidéken.

A zsidóság rendezettebb, nagy részben kedvezőbb vagyoni viszonyai, az ezekből származó előnyök, több tudás szerezhetése, a magasabb kultúrfokra emelkedés lehetősége, az így lehetővé vált nyomatékosabb fellépés a társadalmi életben élesztik azt a tüzet, melynek melegénél a zsidókérdést puhára akarják főzni azok, kikre a zsidóság feltörekvése és megerősödése gazdasági hátrányt jelent.

Uralkodó vallásfelekezetünk a római katolikus, utána egy fél tucat egyéb keresztény vallásfelekezet következik. A katolikus egyháznak minden más felekezet felett nagyobb kiváltságai vannak itt, hatalmas anyagi erő áll rendelkezésére, hatalmas befolyása van az állami életre, ezekkel az erőkkel védelmezi kiváltságait, igyekszik gyarapítani befolyását. A többi keresztény vallási felekezettel csak megfér valahogy, de már a zsidó vallással szemben kevésbé türelmes.

A támadásokból és védekezésekből keletkezik az általános felekezeti kérdés, amelynek felidézésében és felszínen tartásában most már minden felekezet bűnös vagy hibás.

Zsidóságunk felekezeti kérdése némiképpen nyugvópontra jutott volt a zsidó vallás törvényes egyenjogúsításával, de mert a zsidóság fejlődését és előhaladását segítette elő, az ellene való felekezeti harc nem szűnt meg, sőt lehet, hogy kiélesedett. Ezt a harcot pedig széjjelhurcolják a társadalom legalsóbb rétegeibe is. A felekezetek alsóbb papságának rendezetlen anyagi viszonyai sok esetben a felekezeti türelmetlenség féktelenségeit is beleviszik a harcba és a harc főleg a zsidóság ellen irányul, bár a többi felekezetek sincsenek egymástól kímélve.

A római katolikus egyház, a görög katolikus, görögkeleti, a reformátusok, kálvinisták*, unitáriusok éppannyira szeretik és tűrik egymást, mint együttvéve a zsidó felekezetet, és mint a zsidó felekezet őket valamennyiüket.

A zsidókérdés problémáját ilyenformán külön megoldani alig lehet. Arra volna szükség, hogy a felekezeti kérdés általában szorittassék háttérbe, aminek lehetősége megvan, ha a magyar társadalom progresszív elemei erre a célra összefognak. Legyen szabad erre nézve az én gyakorlati megfigyelésemre hivatkoznom.

Közel 25 éve veszek részt a munkásmozgalomban, szűkebb szakmai körömhöz mintegy 40 000 munkás tartozik, E nagyszámú munkástömegben csak természetes, hogy minden elképzelhető vallásfelekezet képviselve van. A mi körünkből azonban száműzve van minden felekezeti vitatkozás, szóban, sajtóban egyaránt, s itt ebben a széles nagy körben, de még a munkatelepeken sem merült fel soha semmiféle felekezeti kérdés, semmiféle felekezeti villongás. El tudom ugyanezt a helyzetet képzelni szélesebb társadalmi körben is, ha a felekezeti vitatkozások mélyebb méltatásban a progresszív körök részéről nem részesülnek.

A zsidóságnak, amennyiben ő maga is súlyt helyez erre, szintén hozzá lehet járulnia társadalmi téren is a zsidókérdés szanálásához. Szükségesnek tartanám itt azt, hogy a progresszív zsidóság indítson erélyes akciót a vallási szokások mindazon külsőségei ellen, amelyek alkalmasak arra, hogy a zsidóságot a társadalom többi osztályaitól a zsidóságra hátrányos módon különböztessék meg. Törvényhozási úton – itt kellett volna kezdenem – arra kellene törekedni, hogy a vallás kérdése magánügynek nyilváníttassák, főleg pedig arra, hogy az iskolákban megszűnjék a kötelező vallás tanítás. Minden progresszív gondolkozású embernek megrendülve kell látnia azt a romboló munkát, amelyet a kötelező vallástanítás orvé alatt iskoláinkban a felekezeti türelmetlenség végez ártatlan gyermeklelkekben. A gyermek romlatlan lelkét kell törvényesen megvédeni és megkímélni a felekezeti méregtől, s akkor egy-két generáción keresztül nemcsak az állítólagos zsidókérdés, de minden felekezeti kérdés eliminálva lehet, s ez dicsősége lesz ennek az országnak és záloga a boldogabb jövőjű magyar társadalomnak.

* Nyilvánvaló elírás ‘evangélikusok’ helyett 38