TÚRI BÉLA

Az „Alkotmány” szerkesztője:

.. .Ad 1. Magyarországon van zsidókérdés, de jelenleg és egyelőre nem politikai értelemben, jóllehet a politika az a terrénum, hol egy nemzet életében felvetődött és megoldásra váró kérdések jelentkezni, sőt elementáris erővel fellépni szoktak. Hogy miért nincs ma a zsidókérdésnek politikai jellege, jobban mondva miért nem lehet ma a zsidókérdést Magyarországon politikai kérdésnek mondani, – értve ez alatt azt is, hogy nem szórványos hangok, hanem számbaveendő erők tartanak felszínen és mozgatnak valamely kérdést – annak oka az, hogy a zsidókérdés tulajdonképpen most érik Magyarországon. Érik ezáltal, hogy mind felötlőbb számban és a zsidó lakosság százalékát mindjobban messze meghaladó arányban foglal teret a zsidóság nemcsak a kereskedelmi és közgazdasági pályákon, de a per eminentiam intellektuális foglalkozási körben, tehát ott is, ahonnan egy nemzet szellemi életének és kultúrájának irányítása legintenzívebben történik. Ma még jobbára csak a statisztikát ismerjük és látjuk, a statisztika azonban önmagában holt dolog. Ha a gondolkozó főt gondolkozásra készteti is, ha beszédekben szónoki hatások és pillanatnyi felindulások keltésére alkalmas is, még nem az élet közvetlen, húsba és vérbevágó hatása. De az is megjön, mihelyt a statisztikában fekvő helyzeti erő a valóságban már dinamikai erejével dolgozni kezd, mikor majd az élet ki- és átalakulásában, már mint realitás mutatkozik és ütközik ki a hideg élettelen numerus.

Ez az idő annyi nappal közeledik, amennyi numerussal állandóan fokozódik a zsidóságnak számarányához messze aránytalan elhelyeződése nemzeti életünk minden magasabb fokán és területén. Ezért természetes tünet és jellemző az, hogy már szociológus tudósok is megérezték a zsidókérdés jelentkezését. Az Ágoston Péterek fellépése tehát egyenesen biológiai jelenség a nemzet szerves életében. Vagyis a zsidókérdés ma lényegileg társadalmi kérdés, de nincs társadalmi kérdés, mely mihelyt egy társadalom betegségének tüneteit is magán hordja, vagy amelyben szinte szabad szemmel felismerhetők a társadalom egészségét, tradicionális szellemét veszélyeztető és a struktúráját megbontó mikrobák, egyúttal ne váltana ki olyan viselkedést az organizmusban hogy igyekszik a beteges tünettől megszabadulni és a vérébe került idegen testecskéket ártalmatlanítani. Erre az eszköz a politika.

Ezért fog eljutni Magyarországon a magyar nemzet minden erénye és liberalitása mellett is a zsidókérdés odáig, hogy politikai kérdéssé válik, ha a nemzeti élet vitalitása nem csökken meg és ha folytatódik a magyar földön a zsidóságnak olymérvű térhódítása, amilyent az utolsó ötven esztendő feltüntet – folyton rohamosan felfelé szökő vonalban.

Ad 2. Látszólag már elébe vágtam a kérdésnek az első kérdésre adott válaszomban, de csak formailag. Lényegileg nem, pedig itt a feltett kérdés a zsidókérdés lényegét érinti. Ha a zsidóságnak gondolatvilága, pszichéje és világnézete, ami sohasem merő teória, hanem mindig a pecsétnyomó az élet viaszába, nem volna elütő és hatásaiban is más, mint a nemzet keresztény polgárságáé, akkor a zsidóságnak a létszámát felülhaladó elhelyezkedése és térfoglalása a nemzeti életben nem okozna semmi különösebb érzést vagy izgalmat. Annál kevésbé, mert hiszen a zsidóság Magyarországon jórészt a magyar elemhez számít, hiszen nyelvében is nagyobbik felében magyar. Világos tehát, hogy a zsidó belső világ üt el annyira, hogy a zsidóságot mint külön fajt, vagy ha jobban tetszik, külön kategóriát tünteti fel. Mert ez kétségen felül áll, hogy a belső világ mozgatja, alakítja a külsőt. A pszichében vannak a csírák, melyek cselekedetekben szöknek és hajtanak ki.

A nem zsidók pszichéjét, tartozzanak bármely fajhoz Magyarországon is, évszázadok óta behatásai alatt tartja és vérré változtatólag táplálja a keresztény világnézet, mely civilizációnk alapja és egyúttal, sőt ezt megelőzőleg belső világunk kialakítója eszmei és érzelmi tartalmával együtt. És itt nem dogmákról van szó, mint a keresztény hit objektív tartalmáról, illetve tárgyáról, hanem arról az eleven valóságról, ami a keresztény szellem s amely csodálatos hagyatéka Krisztusnak s amelynek az evangélium az eleven forrása évezredek óta. Ez a szellem állította az Istenség közelségében nagy eszmék és ideálok csillagai alá a földet, rajta az embert egymáshoz oly viszonyban, melyben a testvéri szeretet a leghatalmasabb érzés és parancs. Ebben a szellemben csíráznak mindama lelki készségek és erkölcsi tulajdonok, melyek a százados etappokban előrehaladó emberiség gondolatvilágában tükröznek és amelyek minden nagy és az emberiségre üdvös fejlődést hordoznak. Ez a szellem olvad fel az egyéni odaadásban az eszmékért; ez valósul meg az ideálisabb világnézetben; ez a szellem mérlegeli az élet értékeit tisztultabb etikai szempontból. A keresztény civilizációval átivakodott világban ez a szellem belső tűzként él és hat úgy, hogy ennek tüzében fogtak lángot ama nagyobb zsidó szellemek, illetve egyének is, kik az emberiség legnemesebbjei közé emelkedtek. Ez a szellem nem is individualizálva él, legalább is nem úgy, hogy minden keresztény tökéletes birtoklója, de ez a szellem a keresztény világ légköre, mely a gondolkozást és érzelem világot átfogja és az emberi társadalom szervezetét oxigénjével táplálja. A világ pedig csupa belső fejlődések folyamata, mely ha formákat is ölt, nem a formákból kapja az erejét és életét. A keresztény szellem is, mely évezredek óta belső világossága és melege egy emberi társadalom eszmei és érzelmi világának és egyre kibontakozó folyamatának, beszüremkedett az érzelmek legmélyebb rejtekeibe, de eszméiben szabadon lobogó tüzeket is gyújtott. S e tüzek lángjai a földön a felebaráti szeretet pásztortüzei lettek, az égig érve az Istenszeretet végtelen lángjaivá nőttek meg.

Átlag a zsidóságban és a zsidó világnézetben, mely évszázadok óta igyekezett elzárkózva és elszigetelve élni, mely kivonta magát a keresztény nevelés megművelő ereje alól, mely a legmélyebb szántást mindig a családban végzi, ez a keresztény szellem hiányzik; következésképp lelkének hajlamai, tulajdonságai, karakterének vonásai vagy megmaradtak szeparatisztikus jellegűeknek, milyeneket a zsidó istenhit és vallás formál, mely még a zsidó államszervezetet is a faj javára önzőbb, sőt kegyetlen törvényekre alapította, vagy a zsidóhit meggyengülésével az egyesekben és lassan egész csoportokban azok az erkölcsi erők és tulajdonok is szétmállottak, melyek a hitéből élő zsidót felfegyverezték s ami nélkül a zsidóság nem is tudta volna megőrizni a maga erősebb faji jellegét és erejét sem. Nem szabad tehát azt hinni, hogy a zsidóságot csak a rosszabb és értéktelenebb tulajdonságai mentették meg évszázadokon át, vagy éppen erősítették meg annyi társadalomban. A természet nagy törvényei ilyen visszaságot nem tűrnének meg sokáig. De mindkét említett esetben tény marad, hogy átlag nagy egészében a zsidóság más lelkülettel és ennek megfelelőleg más erkölcsökkel, tulajdonságokkal és vérré vált karakterrel él a keresztény társadalmakban. A kiütközés tehát nem maradhat el. Ha nem is mérhető fel mindig statisztikával, az embernek vannak szervei, melyekkel megérzi a lelkületnek még a legbensőbb hullámzásait is.

A zsidóság olymérvű térfoglalása mellett azután, amilyen Magyarországon folyamatban van, e kiütközés nemcsak érzelmi ellenhatásokat vált ki, de életösztönénél fogva egyenesen arra sarkall egy más jellegű társadalmat, hogy tradicionális jellegét és legbensőbb erejét ne hagyja megváltoztatni és a földdel együtt kiforgatni mindazon nagy javait, melyek a tradíciók tiszteletével vagy az átélés eleven erejével magáénak tud és vall. Minthogy pedig Magyarországon a zsidóságnak az arányszámukon messze túlmenő terjeszkedése nemcsak tart, nemcsak emelkedik, de már hatásaiban, egész közéletünk

gondolkozásában, kultúránk belső dekadenciájában egyre ijesztőbben mutatkozik, nagyon természetes, hogy a zsidókérdéssel való foglalkozás egyre jobban előtérbe lép. Hozzájárul mindehhez, hogy az anyagi viszonylatokban a gazdasági téren a zsidó tőkétől való függés és közgazdasági életünk legfőbb ütőereinek túlnyomóan zsidó kézben tartása egyre érezhetőbbé válik, szóval a reális életnek legreálisabb vonatkozásaiban is ugyanazt tapasztalja a nemzet nagy többsége, amit a szellem megnyilvánulásaiban és kihatásaiban. Ez a tapasztalat az ellenhatást még jobban növeli. Ez sem volt addig általánosabb erejű, míg a gyakorlatias zsidó szellem némely tulajdonságai, mint az üzleti érzék, inkább pótolták azt, ami a magyar faj tulajdonságaiból hiányzott. És mert a magyar türelmes jellem, mi egyúttal nemességet is jelent, Magyarországon a zsidókérdés inkább csak mesterségesen szítva élhetett és hatalmasodhatott volna el. De azonnal természetesebb források táplálják és dagasztják a zsidókérdés hullámait, mihelyt maga a zsidóság hagyta el a természetes fejlődési és érvényesülési határokat, azokat, amelyeket létszáma szab meg a társadalomban.

Ad 3. Erre a kérdésre a feleletet tulajdonképpen a zsidóság fogja megadni. Mert teljesen a zsidóságnak további magatartásától fog függni, hogy a magyar társadalom, illetve a magyar politika rá fog-e lépni akár társadalmi, akár törvényhozási reformok útjára. Ma ugyanis az utóbbi még majdnem kizárt dolog. El sem lehet képzelni, hogy ma kivételes törvények életbeléptetésére szánná magát rá, vagy csak komolyan meg is kísérelné ezt a törvényhozás. Nem is tartom lehetségesnek, hogy a diplomával az élet minden vonalán magának jogot biztosított zsidóság, egyik napról a másikra a közpályák és jelesül az intellektuális foglalkozási körből akárcsak bizonyos hányadban is kizárassék. De, hogy nem kell-e majd eme védelmi térre lépnie egy társadalomnak, mely haladása mellett is a maga történelmi alapjaihoz és etikai értékeihez ragaszkodik, azt csak az az idő fogja megmutatni. De erről épp azért jóslásokba bocsátkozni lehetetlen. Ma mindössze annyit lehetne és kellene tenni törvényhozási úton, hogy a világháború folyamatával megindult népvándorlást és honcserélést olyan korlátok közé kellene szorítani, hogy a hazára nem kívánatos elemek le ne telepedhessenek. Megtették ezt nálunknál fejlettebb államok is. Az úgynevezett keleti zsidósággal szemben annyival indokoltabb, amennyivel Magyarországon már úgy is aránytalanul nagy hányada helyezkedett el a zsidóságnak s ami már önmagában is a legkomolyabb elmékben felvetette a zsidókérdést.

Társadalmi reformokat diktálni pedig nem lehet. Az élet magamagát szabályozó törvényeiben kell lenni annyi elaszticitásnak és egészséges erőnek, hogy megtalálja a szükséges reakciót is. Az élet a hatások és ellenhatások hullámainak völgyeiben és hegyein váltakozik és fejlődik. A keresztény társadalomnak kell tehát önmagából kiváltania azt az erőt, hogy maga ébredjen saját potenciáinak kellő kifejtésére. Nem a merev elzárkózás, ellenkezőleg az életbe teljes erővel való beállás fordíthatja az élet folyamát abba az irányba, melyben a zsidókérdés visszaszorul azon keretek közé, melyekből kiemelkedni mindaddig és sohasem fog, míg a zsidó psziché, a világnézet is megmarad a maga szűkösebb, önzőbb körvonalai között.

A társadalmi beolvadás, az Ágoston Péter-féle szociológiai orvosszerek is mindaddig hatálytalanok lesznek, sőt egyáltalán alkalmazásra sem kerülhetnek, míg a zsidóság szívósan és atavisztikus erővel őrzi külön faji tudatát vagy kasztjellegét. És bármilyen tudományos, szociológus vagy biologikus nevet találjanak is ki a zsidóság be- vagy felolvadására az illető társadalmakban és nemzetekben, lényegében ugyanazt fogja ez jelenteni, amit a krisztusi parancs, jobban mondva igazság így jelöl meg és fejez ki: újjászületés a lélekben. Ezt tehát és ez is marad a zsidókérdés gyökeres megoldásának útja és módja.


Comments are closed.