ANTON STEFANEK

egykor a magyarországi szlovákok kulturális mozgalmának egyik vezére, ma a prágai „Narodni Listy” munkatársa:

A zsidókérdés Észak-Magyarországon. Az észak-magyarországi szlovák természete, szláv lelkialkatánál fogva toleráns, nem ismeri sem a faji, sem a vallási gyűlölködést. Mély vallásossága alapjában minden zsidóüldözés ellen szól és az úgynevezett antiszemitizmus, amennyiben egyáltalán mélyebb gyökeret vert, néhol részint bizonyos egyházi klerikális törekvésekből ered, részint pedig gazdasági ellentéteknek felel meg.

Hogy él nálunk a falusi zsidó és mi a szociális helyzete? Ő a falu kereskedője és kocsmárosa. Hitsorsosaival elkülönített közösséget alkot, melyet a vallás és még inkább a közös gazdasági érdek fűz egybe. A zsidó a néptől teljesen elkülönítve él. Kizárólag gazdasági téren érintkezik vele és teljesen érdektelenül áll vallási és szociális törekvéseivel szemben. Nem is olyan rég volt, hogy még a községi igazgatásban sem vett semmiféle részt. Nemzetileg közömbös volt, családi körében németül beszélt és legfeljebb a választások alkalmával buzgólkodott az uralkodó osztály érdekében, de akkor sem magyar nemzeti meggyőződés, hanem gazdasági megfontolások vezették.

Minél előbbre haladtak a magyarosítás terén az iskolák, annál agresszívebb és tevékenyebb lett a zsidó politikai téren – és annál mélyebbekké váltak az ellentétek közte és a nép között. Ma a magyarság exponenseinek tekintik őket, a szolgabírák, jegyzők és csendőrség önkéntes segédcsapatának és minden rosszat feltételeznek róluk.

Ezt a pszichológiai momentumot használta ki a néppárt és az antiszemitizmus címén valóságos keresztes hadjáratot intézett a liberális párt ellen; ma is még antiszemita jelszavakkal uszít – igaz, hogy kevés sikerrel – Észak-Magyarországon. A nép és intelligenciánk átlátnak már fogásaikon, de valami jót mégis elért a néppárt: sok tekintetben felvilágosította a népet a gazdasági organizáció és önsegély kérdéseiben és ökonómiai téren világította meg a zsidókérdést. Ma már nem azt kiáltják: „Üsd a zsidót!” Nem fognak rá rituális gyilkosságot. Ellenkezőleg, lapjaink arra buzdítják a népet, hogy sajátítsák el a zsidóság kereskedelmi szellemét, magasabb műveltségre és társadalmi emelkedésre való törekvését.

Letagadhatatlan tény, hogy a zsidókat nem köti semmiféle etikai kapocs a szlováksághoz és hogy kölcsönös idegenkedésük, főleg a háború alatt, sajnálatosan kiéleződött.

Zsidóval, álljon az bár a legnagyobb becsületesség és tudományosság hírében, nem mer senki a nyilvánosság előtt nyílt barátsággal szóba állani. Ahol csak lehet, kikerülik őket és mindenféle erkölcstelenséget vetnek a szemükre. Százával követtek el a zsidók alaptalan vagy a helyzet teljes félreismerésén alapuló denunciációkat, feljelentéseket stb. Saját tapasztalataim köréből sorolhatnék fel sok esetet, melyekben még intelligens, látszólag felvilágosodott, sőt még velünk rokonszenvező zsidó ügyvédek, orvosok, művelt kereskedők közönséges és nemtelen feljelentések besúgásáig alacsonyodtak le…

Ha pedig ezek után az úgynevezett uzsorásokat vesszük szemügyre, akik kihasználták a háborús konjunktúrát, akkor ebben az irányban nagyobb toleranciát észlelünk. Szidják őket, de értik a lélektani indokaikat. Nem akarok általánosítani és elismerem, hogy az élelmiszerekkel és más szükségleti cikkekkel űzött uzsora a szlovákság köreiben nem képezte a zsidó üzérkedés monopóliumát. A zsidók azért szerepeltek szembeötlően, mert az úgynevezett keresztény kereskedelem nálunk alig létezik.

Hogy értsük most már meg azt az abnormális viselkedést, melyet a zsidóság az utóbbi 20-30 esztendő és különösen a háború első két éve alatt tanúsított? Háborús pszichózisban és túlzott félénkségben, sőt még materialista önzésben sem leljük a kérdés megfejtését. Hisz a magyar zsidó nem magában álló, elkülönített típus. A cseh zsidó körülbelül úgy viselkedett, mint az észak-magyarországi. A délszlávság körében és a lengyelségnél, hol pedig a zsidó szorosabb összefüggésben él a néppel, hasonló panaszokat hallunk. Csehországban történt, hogy a legtöbb cseh zsidó a németekhez szegődött, bár az antiszemita gondolat és a zsidóphobia tulajdonképpen sehol sem virult és virít még ma is annyira, mint a németeknél. A csehek egy bizonyos fokig büszkék voltak zsidaikra. Legnagyobb költőjük, Machar, sok zsidóval tartott barátságot. A haladópártot (az úgynevezett realistákat), mely körben a nép legfejlettebb intelligenciáját egyesítette, sok oldalról zsidópártnak bélyegezték. Masaryk tanár annak idején dr. Herbennel együtt lépett fel a Hilsner-perben és ezért ismételten „eretnek”-nek kiáltották ki. És erre az történt, hogy a háború elején a legtöbb zsidó kilépett nemcsak a pártból, de úgyszólván „a nemzetből” is…

A zsidó ideges egyéniség. A történelmi fejlődés a kereskedelemre terelte és ahol tömegesen lép fel, ott csak mint kereskedőt látjuk. A kereskedő lélektana pedig, többé-kevésbé, ugyanaz az egész világon. Véleményem szerint egy kérdés képezi az egész zsidókérdés alapját: Mikor lesz a zsidóság teljesen asszimilált? Magyarországon tévednek, ha azt hiszik, hogy a zsidók beolvadása már végbement; éppúgy, mint Csehországban tévedtek, mikor túl korán tapsoltak az ottani zsidóságnak. A tisztára nyelvi és nemzetgazdasági vagy politikai asszimiláció, ha az etikai nem járul hozzá, értéktelen. A szlovák zsidó tehát visszavonulhat lelke bensőségébe és a kisvárosokban és falvakban hagyományos kultúrájának élhet. Másrészt elszlávosodhatik, mint azt az orosz és lengyel zsidók egy része, intelligens zsidóságuk teljessége megtette. Egyik esetben sem szenved kárt a lelki élete, mert a szigorú zsidó szokások etikai levegője és az egyszerű, tiszta erkölcsű, kissé álmodozó falusi szlovákság miliője nem árthat neki életbevágóan; lelkiismerete és esze között nem támadnak ellentétek.

Tragikus körülmények közé sodródik a zsidó (ez különben minden renegátra egyaránt illik), aki nálunk elmagyarosodik. Nincs nálunk Észak-Magyarországon magyar miliő, nincsenek magyar városok és falvak, csak elmagyarosodott hivatalnokok, dzsentrik stb. Ezektől kell eltanulnia az erkölcsöket, a nyelvet, az éneket, a szeretetet és gyűlöletet, a művészetet és a tudományt, őket kell” utánoznia, az ő módjukra kell élnie, hajó magyar akar lenni. Mi jót sajátíthat el a zsidó etikai szempontból a dzsentritől? Hogy hogyan gondolkoznak a hivatalnok és földbirtokos urak a népről és hogy hogyan viselkednek, azt nem kell demonstrálnom. Tény az, hogy mindazok, akik az úri párthoz csatlakoznak – és alapjában ez az elmagyarosodás -, le kell, hogy vetkőzzék természetes egyéniségüket, kiáltóan hamis viszonyba kerülnek atyai házuk lelkiéletével és az úgynevezett félasszimiláció állapotába jutnak. Észak-magyarországi zsidóink majdnem mindannyian ebben a stádiumban vannak. Odahaza még kissé németek nyelvükben is, de a modern Magyarország úri erkölcseit még nem emésztették meg tökéletesen. A szlovák népet, mellyel apáik, bár nyelvi és vallási elkülönültségben századokon át mégis bizonyos harmóniában éltek, kezdik megvetni és tisztára kizsákmányolási alanynak tekinteni; egészen antidemokratikus, sőt antiszociális tempókat sajátítanak el, úgy viselkednek, mint a magyar urak, mindenképpen tanúsítani akarják tősgyökeres magyar voltukat – de mindazonáltal az urak lenézik őket… Zsidók voltak és azok maradnak is. Nevüket megmagyarosítják, minden nemzeti törekvést támogatnak… de valódi „úriember” nem lesz belőlük. Az egyenrangúságért pénzüket és néha becsületüket áldozzák fel. Itt tekinteten kívül hagyom, hogy a szolgabíró és megyei tisztviselő urak más módon is növelik a zsidók idegességét. A magyarosítás és az antidemokratikus közigazgatás különíti el teljesen a zsidót a néptől és társadalmilag, sőt részint gazdaságilag is a magyar hivatalnoktársaságtól teszi őt függővé. Ha a zsidó ezelőtt csak családjának és hitsorsosai társadalmi és vallási hagyományának élt, nem állt ellenséges lábon szlovák polgártársaival.

Magyarország modern fejlődése meghamisította és megrontotta a zsidó viszonyát a körülötte élő néppel. A magyar kultúra még nem emésztette meg a zsidót. Bár majdnem mindenütt megtanulta a magyar nyelvet, magyarnak érzi magát; ez nem azt jelenti, hogy valóban teljesen magyar is. Olyanféle viszonyok közé került, mint a cseh zsidó. Még csak azon túl fog eldőlni, hogy vajon teljesen beolvadt-e a magyarságba, tökéletesen egybeforrott-e a nemzettel. És amennyiben létezik nálunk zsidókérdés, mely a nemzeti átmeneti állapot minden társadalmi jellegzetességét magán hordja – ezt az átmenő állapotot viszont a félig asszimilált ember számos etikai, gazdasági és társadalmi sajátossága jellemzi, kinek nemzeti lendülete különbözik a színmagyarétól.

Magyarországon, sajnos, egy nemzeti pszichózis terjedt el, melynek rokonsága a mostani háborús pszichózissal sok ponton kimutatható. Rövid úton és hamar meg akarják hódítani és magyarosítani a magyar glóbuszt. Nem akarok ezeknek a törekvéseknek megengedhetőségéről vitatkozni, de még a jó ügynek is árt az elhamarkodottság és a hirtelenkedés, mellyel eljárnak. Sajnos, túl sokat politizálnak Magyarországon és túl kevés tényleges munkát végeznek. A politikusok nem tanácskoznak pszichológusokkal, szociológusokkal, etikusokkal. Azt hiszik, hogy egy feladatot, melyre a jóságos természetnek évszázadokra van szüksége, egy szempillantás alatt el lehet intézni. Ez a néplélektani és nemzetgazdasági tények teljes félreismerését bizonyítja. Még jó öreg csizmából sem csinál a folt új csizmát. A Huszadik Század-bán tanítóknak nem kell ezt tüzetesebben megmagyaráznom.

Az elnemzetietlenítés német módszere nem vált be. Az asszimiláció munkája közben tiszteletben kell tartani a törvényt, az erkölcsi tisztaságot, az adott szó szentségét, a demokratikus eszmét. Ez a zsidó helyzeti tragikuma. Az urak pártja felbérli és kényszeríti olyan teljesítményekre, melyekre maga az „úr” nem vállalkozik. Röviden összefoglalva: az ortodox zsidók maradi külsőséges hagyományaikkal még nemrég, félreeső falvakban, jól konzerváltan, jó összhangban éltek a néppel. A szlovák becsülte a zsidó mély vallásosságát, tisztelte a zsinagógát és szívesen beszélt az ótestamentumról vallásos zsidókkal. Hiszen tulajdonképpen bizonyos Wahlverwandtschaft* volt közöttük. Német fajteoretikusok, különösen Chamberlain,** meggyőződhetnének róla, hogy ma is még félreeső szlovák falvakban a praktikus valóságban nem léteznek áthidalhatatlan különbségek a keresztény és a zsidó vallás között. A szlovák ember érzi, ha nincs is róla teoretikus tudomása, hogy a zsidó vallás egy a közös Istennel való egyesülés vágyába torkoll, a keresztény vallási szükséglete ugyanez. Fanatikus korlátoltság és vallási előítélet itt csak jelentéktelen szerepet játszik. És ami a köznépre illik, az áll az intelligenciára nézve is. Talán sehol sem ítélték meg Magyarországon politikai programokban a zsidókérdést oly enyhén, mint nálunk. A szlovákok örömest fogadták volna be a zsidókat, mint egyenértékű népsorsosokat, ha ők csak akarták volna. A haladók, a tolsztojánusok (egy csoportja az intelligens embereknek, akik dr. Dusán Makovicky*** köré tömörültek) mindig a tökéletes türelmességet prédikálták. Ahol csak lehet, szívesen lépnének velük kölcsönös érintkezésbe már önző okokból is, mivel a zsidó kereskedelmi tehetségét teljesen elismerik.

És annak ellenére, hogy bizonyos egyének falvainkban és kisvárosainkban szegény parasztok és intelligens szlovákok kárára akartak olcsó babérokra szert tenni és így gyűlöletet és nyílt ellenségeskedést keltettek maguk ellen; még ma sem lehet egy általános értelemben felfogott antiszemita szellemről, zsidógyűlöletről szólni a szlovákság körében. Ez a szellem ellentétes a nép lelki hangulatával és az én nézetem szerint ez egy igen fontos társadalmi sajátság, mely közös bennünk az oroszokkal, lengyelekkel és ruténekkel. (A délszlávok kevésbé fontosak e kérdés megítélésében, mert náluk a zsidóság inferiórisabb minőségben is jelentéktelenebb helyzetet foglal el.)

Egyedül az erőszakos magyarosítás által előidézett tanulása a jogi és etikai alapelveknek, a becsületérzés megingatása, a magyarosításnak ellenálló tótokkal szemben lábra kapott érzéstelenség és eldurvulás, továbbá az az elidegenedés, melyet a félasszimiláció szlovákok és zsidók között támaszt, képezhetik tudományos vizsgálódás tárgyát. Törvénybeli előírások lényegtelenek. A jogászok nem fogják emelni az erkölcsöket. A félig asszimilált kereskedőemberek destruktív hatását csak intenzív kulturmunka paralizálhatja. Ilyen munkát viszont csak kristálytiszta demokratikus és emberi etika alapján lehet folytatni.

* Wahlverwandtschaft – lelki rokonság

** Houston Stewart Chamberlain, egy angol admirális fia, a germán felsőbbrendűség és a fajelmélet hirdetője

*** Dusán Makovicky szlovák író, Tolsztoj híve, munkatársa, egy időben titkára volt


Comments are closed.