Mármost ezeket a gazdasági és politikai ellentéteket, társadalmi és ízlésbeli antagonizmusokat nem küzdik ki szigorúan abban a szférában, melyhez ezek tényleg tartoznak, hanem az emberi természet előbb említett hajlandóságánál fogva egy téves általánosítás segítségével elsősorban faji kérdést csinálnak belőlük s a tulajdonképpeni, alapvető ellentétet a zsidó faj ellenszenves tulajdonságaival helyettesítik. Az ezeréves gettó-izoláció ugyanis szükségképp olyan tulajdonságokat is hozott létre a zsidóság túlnyomó többségében, melyek az uralkodó keresztény kultúrára nézve idegenek, kellemetlenek vagy ellenszenvesek, így például a túlzott racionalizmus a fizikum kifejlesztésének rovására; a földdel való közvetlen és generációkon át tartó kontaktusból eredő nagyobb nyugalom, ösztönszerűség és intuíció gyakori hiánya; a tipikus városlakó kegyetlensége és tradíciónélkülisége; a finomabb társadalmi érintkezésekből és a politikai hatalomból kizárt faj antigentlemanlike-sége,* mely a túlzott alázatosság és a túlzott tekintetnélküliség extrémjei között ingadozik; a zsidó faj nagyobb izgékonysága, mozgékonysága, hangossága, irritabilitása a nomádok és a parasztok hallgatagabb és béketűrőbb ivadékai között, nagyobb feltűnési és fitogtatási vágya; a minden más érvényesülési lehetőségtől elzárt faj pénzsóvársága, mint amely számára a politikai hatalom és társadalmi érvényesülés szinte egyedüli útját jelentette, a politikailag és társadalmilag évszázadok óta elnyomottak ravaszabb és rnegalkuvóbb magatartása a brutális hatalmasokkal szemben; a városi faj nagyobb szexuális kifinomodottsága és izgatottsága a falusi a-erotikus vagy antierotikus szexualitással szemben, nagyobb ínyencsége és differenciáltsága minden téren (kivéve a természet misztikus erőinek antiracionális élvezetében: pl. Faust II. részét a zsidó szellem legszélsőbb antagonizmusának érzem); az évszázados nyomást kísérő évszázados elfojtott és befelé forduló maró kritikának, hangtalan révolte-nak, fogcsikorgató szarkazmusnak, minden hatalom és külső tekintély gyűlöletének szinte eruptív felszabadulása, mely még a zsidóság azt a részét is a szíve mélyén bizalmatlanná, arrogánssá, gyűlölködővé teszi a környező keresztény kultúrával szemben, mely utilitarisztikus okokból abba beolvadni, azzal asszimilálódni akar; a sok méltatlan üldözés, mellőzés, kinézés által épp a zsidóság legjavában állandóan élesztett gyűlölet a protekciósok és a monopolisták ellen, mely bizonyos faji szolidaritást teremt azokban is, akik világnézetben és életstandardban már rég nem zsidók… ezek és hasonló tulajdonságokból szokta a rövidlátó tömeg az említett gazdasági, társadalmi és politikai ellentéteket megmagyarázni. És ha legalább ezeket a tulajdonságokat higgadtan szemügyre venné. De nem, ez már túlságos lélektani finomságot involváló attitűdé volna. Ehelyett sokkal könnyebb egy csomó félig vagy rosszul megfigyelt zsidó tulajdonságot valami rejtelmes faji miszticizmusba vagy romantikába összefoglalni. Mások meg azt mondják, hogy hogyan lehetne az említett zsidó tulajdonságokat elsősorban történelmi okoknak és milieu-hatásoknak tulajdonítani akkor, amidőn ezek az okok és hatások már rég megszűntek, míg a tulajdonságok változatlanok maradtak. Nem menve itt be annak vitatásába, hogy ez a megfigyelés helyes-e s a szerzett tulajdonságok örökletes voltának vitakérdését is érintetlenül hagyva, ez az ellenvetés kellő magyarázatra talál a társadalmi átöröklés tényében, vagyis abban a jelenségben, hogy bizonyos történelmi okok olyan kollektív ideológiákat (elsősorban nevelési tradíciókat) hoznak létre, melyek igen sokáig eleven erők maradnak, az azokat létrehozó okok megszűnése után is.
* úriemberhez nem illő viselkedés
