BÖLÖNI GYÖRGY

szerkesztő:

A zsidókérdésről csak akkor érdemes beszélni, ha mindkét oldalról megvan hozzá az objektivitás. Míg a zsidóság bizonyos érthetetlen érzékenykedéssel azt akarja elhitetni, hogy a kérdés nem létezik s míg a másik oldalról az ellenszenvnek le nem tagadható élével kezelik a kérdést, addig nem alakulhat ki modernebb, elfogulatlan közvélemény. Pedig a kérdés megvizsgálására első ízben most akadhatnának alkalmas és tárgyilagos emberek, mert mi vagyunk az első nemzedék, mely a zsidó emancipáció, a teljes egyenjogúságot megadó egyházpolitikai törvények megalkotása óta nőtt fel.

Hogy van zsidókérdés, vagyis a magyar zsidóság még ma sem olvadt be teljesen és különálló tömegként szerepel néha, ha nem is annyira a valóságban, mint inkább a magyar köztudatban, s másrészről hogy a zsidóságot az egyes társadalmi osztályokon belül is külön rétegként kezelik, ebben a legkisebb tényező a zsidóságban rejlő vallási elem, több a zsidó faji tulajdonság, de legerősebbek a társadalmi és gazdasági tényezők. A zsidó vallás, bármennyire is ebben látják némelyek az összeütközést, ma, amikor a kultúra egyetemessége fűz össze bennünket és jobbára minden ember önmaga teremti meg helyesnek talált erkölcsi törvényeit, nem nagy szerepet játszik az ellentétek felszításában. Éppen azért helytelen a hazai zsidóságot folyton a kereszténységgel szembeállítani, mert ma a zsidóság is része annak a nyugati kultúrának, melyet a kereszténység indított ugyan, de mely mindinkább kezdi elveszíteni keresztény vallási jellegét. Nem a vallás szab morált, hanem a kultúra, – az, hogy milyen fokán állok a kultúrának. A zsidó faji tulajdonságok már sokkal több ellentétet produkálnak, mert az érvényesülési harcban kiütköző zsidó tulajdonságokkal a lassúbb tempójú más lelki berendezkedésű magyarság nem veheti fel kellő eréllyel a versenyt. A zsidókérdés főtengelye azonban társadalmi és gazdasági, és míg az előbbi okok a zsidóságban, ezek a zsidóságon kívül is keresendők.

A régi magyar liberálisok a recepcióval a zsidóságnak a magyarságban erjesztő szerepet szántak, hogy beolvadásukkal elevenebb és életharcokra jobban vértezett magyarság támadjon. A beolvadás azonban teljesen nem történt meg, mert: l. az egyházpolitikai törvények óta eltelt pár évtized erre nem volt elegendő, vagyis a recepcióval a múltban éppúgy elkésett az ország, mint a jelenben minden demokrata haladással; 2. a történelmi középosztály ellenszegült a keveredésnek; 3. Galíciából és Oroszországból újabb és újabb be-özönlések történtek, melyek jóval alatta állva a hazai zsidóság kultúrátlagának, megnehezítették a beolvadást; amint ugyanis a magyarság elkészült egy bizonyos kvantumú zsidóság felszívásával, új bevándorlók jelentkeztek, de ezek átdolgozását a magyarság sem társadalmilag, sem gazdaságilag, sem lelkileg nem bírta meg. Ez az elem, a bevándorolt galíciai zsidóság, teljesen konszolidált államban is veszedelmet jelentene, amint a gettó-elnyomást, üldözések és meg-tépázottságát, embervoltuk gyakori kétségbevonását hozva magukkal, a bevett társadalmi becsületet semmibe vevő falánksággal vetik magukat üzletekre, mintha eddigi társadalmi kitaszítottságukért úgy akarnának bosszút állani, hogy ők is a társadalom törvényein kívül helyezik magukat. A zsidóságot jogokhoz juttató orosz forradalom és a demokrata Oroszország elegendő garancia lesz arra nézve, hogy ez a bevándorlás megszűnjék, minthogy megszűnnek Oroszországban azok az okok (jognélküliség, üldözés stb.), melyek idáig a hozzánk való bevándorlást kényszerítették. Ez egyrészt, másrészről Magyarországon az északkeleti parasztság erősítése, népvédő szociális törvények, jó iskolák, általában hasznos demokrata politika, ellensúlyozhatják a zsidóság szerepét, melyet, megszűnve az újabb be-özönlés, rá terelhetünk az asszimilálódásra. A mai helyzet az, hogy az antiszemitizmus igen átlátszó céllal ama beolvadó zsidóságot teszi felelőssé e bevándoroltak minden cselekedetéért, bár a hazai zsidóság már a legkevésbé képes magát velük azonosítani. Míg ez alig letelepült zsidók csaknem a nemzetiség jellegével lépnek fel, gazdasági céljaik közösek, társadalmilag csaknem egy osztályt alkotnak, addig a hazai zsidóság, ha meg is őrzött némely faji tulajdonságokat, teljesen elvesztette nemzetiségi jellegét és más és más társadalmi osztályokban helyezkedik el a munkástól a plutokratáig, az osztályharc alapján mások és igen gyakran ellentétesek érdekei. (Például a zsidó munkás és zsidó gyáros, a zsidó kereskedelmi alkalmazott és a zsidó kereskedő.) Ha egyes osztályokon belül ennek dacára még érezhetők a zsidók faji tulajdonságai, főként azért van, hogy bár gazdaságilag el is tudtak helyezkedni, társadalmilag még mindig állított eléjük korlátokat a hazai magyarság idegenkedése, bármennyire is tette őket egyenjogúakká az emancipáció. A demokrata politika hiánya a múltban és a demokrata politika hiánya a jelenben: ez volt a zsidókérdés szülője, ez mai fenntartója, ez akadályozta meg a beolvadást, ez nem tompította az ellentéteket, – az a magyar politika, mely máig a történelmi középosztály kezében hagyta meg a hatalmat és ezzel a társadalmi presztízst is. A történelmi középosztálynak a hatalomhoz való ragaszkodása minden újonnan jöttei szemben megvolt és így megvolt a zsidósággal szemben is. Amint a megyei és városi állásokból, állami és közigazgatási hivatalokból, általában a közhivatalokból és a politikai hatalomból szerette kizárni a „megbízhatatlannak” hirdetett és beolvadni nem akaró nemzetiségeket, éppen úgy kirekesztette hosszú időn keresztül mindinnen azt az asszimilálódni óhajtó zsidóságot is, mely a középosztály igényeivel kereste a maga számára az elhelyezkedést. A közhivatalokból, s ami régebben egyet jelentett: a társadalmi pozíciókból kiszoruló zsidóság (mely városi elem volt, régi kultúrájának roncsait és emlékeit és egy új kultúra iránti hajlandóságait hordozva magában) erre ott keresett nemcsak gazdaságilag, de társadalmilag is kielégítő érvényesülést és ott jutott hatalomra, ahol nem talált ilyen merev ellenállásra. A zsidóságból alakult ki a magyar kereskedőosztály, ahol a városok gyenge s főként nemzetiségi származású kereskedő elemében nem kapott erős vetélytársakat, másrészről pedig a szabad pályákra tolult a zsidóság. A szabad pályákon, ahol nem állottá útját hivatalnoki létra az érvényesülésnek, könnyen és felszabadultan mozgott, teljes elevenségével. E szabad pályák hozták meg számukra azt a társadalmi pozíciót, hírnevet vagy országos tekintélyt, melyekhez a köztisztségek révén, onnan sokáig kiszorulva, nem juthattak. A művész-, író-, hírlapíró-, festő-, színészpálya azért tud annyi zsidót felmutatni. A szabad pályákon érvényesülhetett legjobban minden kitűnő zsidó szellemi képesség, de itt ütköztek ki szabadon az ellenszenves tulajdonságok is (például a komoly érték rovására hajtott érvényesülési ügyesség, az életstandardok felüllicitálása és kiélezése), egész sereg olyan tulajdonság, mely a gyorsan szerzett vagyont gyorsan szerzett népszerűséget, olcsón szerzett hírnevet, e parnevüséget nyomon követi, de amelyekben a zsidóságnál mindig ott érződik, hogy így akarják széttörni a félig meglévő, de félig csak képzelt társadalmi gettó bilincseit. A zsidóság némely középosztálybeli rétege az előbb mondottak alapján került szembe a magyar történelmi középosztállyal. Ez a középosztály lassan mozgó volt, még ha dolgos és munkás is, nem fürge, és már földhözkötöttségénél fogva is maradiságra hajló, és ez a vidéki, agrár, konzervatív osztály találta magát szemben a városias, merkantil és haladó jellegű zsidósággal, úgyhogy ezeknek ugyanazon a középosztályon belül érdekellentéteik lettek. A történelmi középosztály egyrészt a földjét és vagyonát megtartó dzsentriből került ki, de ide kell sorozni a földnélküli és vagyontalan hivatalnokosztályt is. Ennek kezében jogosulatlan volt a megmaradt politikai hatalom, befolyás és főként a még mindig nagy társadalmi presztízs, melynek már nem volt meg a kellő vagyoni, gazdasági alapja. Idők folyamán a régi középosztály gyengült vagyoni hatalmában, de ennek dacára erőszakosan megőrizte tekintélyét, a zsidóság pedig erősödött gazdaságilag, de nem kapta meg a középosztály keretén belül a vagyoni helyzetét megillető presztízst. Ennek a zsidó rétegnek céljai itt összetalálkoztak a demokráciáéval. Viszont ebben az érvényesülési küzdelemben vált a zsidóság másrészről a demokrácia ellenségévé, ahol a történelmi középosztály, sőt a nagybirtok hatalmát is túllépte a zsidó nagytőkével, a bankkal, a plutokráciával. A zsidó pénzoligarchia ma nagyobb veszedelem az országban a dzsentrinél, mágnásnál, az ezerholdasnál. A pénzoligarchiát azonban meg kell hogy fosszuk felekezeti jelzőjétől, mellyel oly előszeretettel ruházza fel az antiszemitizmus, mert ami förtelem a Pénzben van, az nem azért van benne, mert zsidó, hanem azért, mert Pénz. Az ország a népé, és az ország éppúgy nem maradhat meg a régi kiváltságosok kezében, mint ahogy nem maradhat a plutokraták, ez új kiváltságosok kezén sem.