DR. PATAI JÓZSEF

a „Múlt és Jövő” zsidó irodalmi és művészeti folyóirat szerkesztője:

A zsidókérdés oly régi és örök, mint maga a zsidóság. Mint ősi nomád nép a kelet pogányai között új Istent és erkölcsöt hirdetve, mint prófétás nemzet a kis Palesztinában a világuralomért versengő nagy birodalmak között ütközőül állva, mint a diaszpórában ezerfelé szétszóródott és évezredes kultúrájával sehol eltűnni nem tudó törzs, faj vagy nyáj, mindenütt magával hordta a zsidókérdés gyökereit, amelyek ott ereszkedtek a földbe, ahol éppen letelepedett. És ezek a gyökérszálak valahogy a titokzatos mélységben összefutottak és összefonódtak. A zsidókérdés lényege és benseje ma is egyetemes. Mert amíg bárhol a világon van zsidókérdés, addig egyetlen ország zsidósága sem vonhatja ki magát alóla. Ha sokan túlzott óvatosságból ki is kürtölik, hogy például „mi közünk az orosz zsidókhoz?” -önmagukban és önmaguk között, őszinte perceikben, mégiscsak megrezdül a lelkűk a zsidó szóra, akár Litvániában, akár Marokkóban bántják őket.

Mi hát a zsidóság? Nemzet, nemzetiség, faj vagy vallás? Mindegy. A név úgy sem teszi. Akik csak zsidó vallásról beszélnek, tudják, hogy a zsidó vallás át van szőve nemzeti elemekkel, nemzeti reményekkel. Viszont a cionizmus, mely nyíltan zsidó nemzeti érzésről beszél, tudja, hogy a „nemzeti” definíciója itt egységes nyelv és föld hiányában szinte imaginárius valami, mely a múltból, a közös történelemből, a közös tradíciókból, hogy úgy mondjam, a levegőből táplálkozik. Bizonyos azonban, hogy a zsidóság semmiképp sem rejt magában úgynevezett nemzetiségi veszedelmet. Legkevésbé pedig nálunk Magyarországon, ahol a zsidóság annyira belegyökeredzett a magyar életbe, hogy még a nemzetiségi vidékeken is mint a magyarság pionírja és őrszeme jelenik meg. És ha a „vallás-zsidó” imáiban Palesztináról emlékezik és ha a „nemzeti-zsidó” egy palesztinai zsidó kultúrcentrumért küzd, semmiképp sem lehet szó zsidó irredentizmusról, amely esetleg Magyarországot elárulhatná – Palesztinának.

A zsidók szerint épp ezért nem is volna a nem zsidók szempontjából zsidókérdés. És magam is még a háború előtt a Huszadik Század és Múlt és Jövő között folyt vitában kifejtettem, hogy ma tulajdonképpen csakis zsidó szempontból van zsidókérdés. Ágoston Péter szavával: csak zsidó zsidókérdés van igazán.

Miben látom ennek a kérdésnek lényegét? Beszélhetünk erről is egészen nyíltan és őszintén. Ha a zsidóság úgy tudna beolvadni a népek közé, mint például a magyarságba a kunok és a besenyők, nem volna többé zsidókérdés a világon, se külső, se belső. De a zsidóság mindenütt és minden korban védekezett a megsemmisülés ellen, a gazdanépek pedig éppen az elnyomással segítették elő ezt a védekezést. És ezen a tényen keveset változtatott az emancipáció, amely tulajdonképpen sehol sincs teljesen végrehajtva, ellenben mindenütt ellenállást és reakciót idézett elő. Még csak nemrég, e század elején mondotta Herzl*, hogy a „zsidóság nemzet, amelyet a közös ellenség tart össze”. Ez az ellenség vagy ellenszenv olykor-olykor szunnyad, de azután újra meg újra felébred és folytatja történetkovácsoló munkáját, amelyben a zsidóság részéről segíti az úgynevezett „atavizmus”, helyesen az az egészséges zsidó faji ösztön, amely az egész diaszpórán keresztül gyűjti az erőket a maga értékeinek, léte kincseinek fenntartására.

* Theodor Herzl, budapesti születésű bécsi író, a modern cionizmus szellemi előharcosa