III.

Azt kérdi végül, tisztelt szerkesztő úr, miben látom a zsidókérdés megoldását? minő társadalmi vagy törvényhozási reformokat látok szükségesnek?

A megoldást természetesen a magyar nemzet szempontjából, ennek érdekében tekintem s mivel a magyar nemzet keresztény nemzet, azt is mondhatnám, a magyar kereszténység szempontjából, ennek érdekében.

Mert lehetne a zsidóság, lehetne az általános emberiség szempontjából is tekinteni, amint utóbbi szempontból szeretik azt a vallásukat vagy egészen elhagyó, vagy iránta közömbös szabadkőművesek kezelni.

A zsidókérdés fent kifejtett felfogásom szerint világnézeti kérdés. Akár a magyarság és a világpolgárság, akár a magyar nemzetiség és a zsidó nemzetiség, akár a keresztény vallás és a zsidó vallás ellentétét, vagy ezek különböző vegyületeinek ellentétét foglalja is magában.

Ellentétes világnézetek megszüntetésének két útja van: a meggyőzés és a legyőzés. Mindegyik út igen hosszadalmas, századokra, évezredekre elnyúlik.

A keresztény tan is, közjogunk tétele is az abszolút lelkiismeretszabadságról csak a meggyőzést engedi, a legyőzést nem. Nem engedi ezt a vallási és nemzetiségi egyenjogúságnak közjogi elve, nem szabadkereseti társadalmi szerkezetünknek az egyesek egyenlő érvényesülésére fektetett munka és vagyon megoszlása. A rendi társadalomnak jogkülönbségekre fektetett munka- és vagyonmegosztására vissza nem mehetünk, a kollektív tőkével termelni, a munka, a verseny szabadságát megszüntetni kívánó szocialista állami és társadalmi szerkezetre átmenni pedig teljességgel nem akarunk.

Mai társadalmi szerkezetünkben lényegileg más, új törvényhozási rendszabályokat, mint amelyek fennállanak, elgondolni nem tudok a zsidókérdés megoldására. A meglévő törvények, a kormányzatnak és közigazgatásnak legitim diszkréciója elég a keresztény magyarság céljainak biztosítására.

Annál kevésbé vélek új törvényeket szükségesnek, mert a zsidókérdés jelenlegi különös alakjában nem más, mint a zsidó írók, tudósok, politikusok egy részének a nemzetköziség, a szabadgondolkodás, az amoralitás fegyvereivel való támadása, vagy mint ők hiszik, gyógyítási kísérlete a magyar nemzeti világtól elmaradt lelkének magva ellen.

E támadások, e kísérletek, a szellemvilág szabadságának nagy elvénél fogva államilag nem poenalizálhatók. Amennyiben pedig a tiszta szellem világából a gyalázkodás, a gyűlölködés, a felbujtás külső világába lépnek s hazaárulássá, hűtlenséggé, istenkáromlássá, szemérem elleni vétséggé fajulnak, mai törvényhozásunk által amúgy is poenalizálva vannak.

Szóval törvényhozási megoldást nem látok.

Maradna hát a társadalmi megoldás: vagyis a törvények kényszerítő eszközei helyett a pszichológiai rábeszéléshez, vagy a vallási térítéshez fordulni.

Elképzelni mindkét módot igen könnyű. Sokszor ajánlták is. De csak kevesen követték. A szabadgondolkozók, a szabadkőművesek kis csapata példa az elsőre, a kikeresztelkedések a másikra. Egyik sem változtatott az ügy országos állásán. Megnyugtathatta az illetőket egyéni világukban, többet országraszólóan még akkor sem eredményezett, ha a keresztény magyarsághoz csatlakozottak abba nagy erőket vittek belé.

Tiszta pium desiderium-oknak szolgálatában áll mindkét módozat. A kikeresztelkedés, ha nem társadalmi célból, de lelki szükségletből történik, kétségtelenül az egyetlen végleges megoldás lenne. Csakhogy e lelki szükséget a zsidóságnak minimális része érzi, maranosokra pedig a magyarság nem vágyik, nem vagyunk spanyolok. A szabadgondolkodókhoz való csatlakozás éppen nem lendítene az ellentéteken, ha erre a zsidóság inkább hajlandó lenne is, mint a kikeresztelkedésre, ami, azt hiszem, a legmerészebb feltevés.

Nem lendítene, mert a vallástalan szabadgondolkozók az emberiségnek mindig törpe kisebbségét, egy esoterikus szűk kört fognak alkotni. B. Eötvös mondta: Vallástalan fejedelmekről tud a történelem, vallástalan népekről nem. Mai tapasztalataink, a mai tudomány is ezt erősíti.

Megoldani tehát a zsidókérdést nem tudom, de azt hiszem, más sem. Az emberi belátáson, eszeskedésen felül áll ez, ellentét megoldása, semmiféle deus és machináva.1, máról-holnapra változást okozó eszközzel nem lehetséges az.

De ha a magyarság és zsidóság ellentétét megoldani nem lehet, emberséges, keresztény modus vivendi-t találni igen.

Az emberi és nemzeti létért való harcunkban utánozzuk egymást jó tulajdonságainkban, egészítse ki egymást a pozitívum és negatívum. Emberi véges sorsunkat számításba véve, jól megférhetünk a teljes egybeolvadás nélkül is.

A zsidóságnak nemzetközi, szabadgondolkodó, amorális töredéke ellen küzdeni fogunk az erkölcs, a jog engedte fegyverekkel, a másik, a túlnyomó részével együtt fogunk dolgozni nemzeti, közgazdasági céljaink érdekében, ha nem is olvadunk vele úgy össze, mint polgártársaink más részével, amit csak a lelki szükségletből való kikeresztelkedés vihetne teljesen végbe.

A kétezer év óta függő, mert hisz a római birodalomban Krisztus előtt felvetődött zsidókérdésnek napjainkban való megoldását egészen utópisztikusnak s csakis méregfogának kivételét, a fenti modus vivendi útján, tartom lehetségesnek.