E megállapításban, úgy érzem, benne van a felelet is a zsidókérdésre. Aznap fog eloszolni, amely nap saját élete érdekében a magyarság, amely nap mindazon osztály, melyben a magyarság a társadalmon belül vagy a társadalom felett külön áll, éppúgy megalkuszik az új időkkel, mint megalkusznak a nyugati nemzetek s mint ahogy maga a magyar nemesség is, történelme során, mindig idejében megalkudott volt. Amint az újításokat a magyar – amint nem is lehet másképp, sőt amint fényes tehetségű és okosságú fajta létére egy hirtelen elhatározással meg fog tenni – magához váltja, amint ezekben résztvesz, amint ezek a kenyérkeresete, amit ezek az életének s gondolkodásának formái s hatalmi helyzetének meghatározói, – s amint, viszont, így a modernség birtokán belül, ugyanígy modern és igazságos, de erős kézzel tudja az egész érdekében és nevében és számára és javára visszaszorítani a fejlődés túlcsapásait, a haladás félrelépéseit s az új boldogulás visszaéléseit: abban a percben nincs miért haragudni s nincs kire haragudni, – abban a percben a zsidóság, mint zsidóság, se nem oszt, se nem szoroz többé, s a zsidó egyenkint: ember, akit aszerint vesznek számba, amilyen ember. S ez nem messze jövendő dolga, hisz mai szorongatott állapotában a magyarság hosszas habozás fényűzését már nem engedheti meg magának. Hiszen láttuk, hogy a legfrissebb politikai változás nálunk előbb úgy jelentkezett, mintha antiszemita színe volna, – mire azonban meglett, huszonnégy óra alatt olyan színt öltött, hogy ma zsidó demokráciának szidják azok – azok a zsidók is -, kiket kedves megszokásaikban megzavar. A változások, amelyek, mondom, igen hamar elkövetkezendőek, egyúttal olyan közintézményeket s közfelfogásokat teremtenek majd, amelyek számára: bármily gyengédséggel viseltessenek általában a vallás, s bármily igazságossággal minden felekezet s meggyőződés és nemzetiségi vagy osztályérdek iránt, mégis közömbös lesz, hogy ki milyen felekezetű s milyen származású. Ezzel majd mindenképp tárgytalanná válik a zsidókérdés – s ezzel érik tárgytalanná. Addig is, nem mondom: a zsidók hozzájárulhatnak enyhítéséhez azzal, hogy, amit már különben eddig is szívesen, sőt néha nagyon is szívesen, hogy ne mondjam, tolakodóan megtettek: hogy igyekeznek hozzásimulni a nem zsidó társadalomhoz, igyekeznek belevegyülni, igyekeznek felszívódni benne. Ami a valláscserét illeti: én abban semmi kivetendőt nem látok, ha valaki, kiben, valamelyes vallásos érzék van, de a vallástudomány felfogásai sokkal inkább áthatották, semhogy felekezetbeli, dogmabeli és rítusbeli dolgokat lényegesnek erezne: felekezetben is igyekszik hozzásimulni ahhoz a társadalomhoz, mellyel különben is és valóban is egyet érez. Ebben csak az a baj, hogy épp olyankor nehéz, sőt néha erkölcsi lehetetlenség, mikor legaktuálisabb, tehát legajánlatosabb volna. Általában egy kicsit circulus vitiosus-os és petitio principili-s* e dolog, mert általában úgy áll, hogy a társadalmi összeolvadás, mely a politikai ellentéteket enyhítse, igazában és gyökeresen csak akkor lesz lehetséges, mikor e politikai ellentétek már meg is szűntek. Olyan társadalmi, politikai, gazdasági és kultúrintézmények közepette, melyek közt vagy egyformán mindegy, vagy egyformán fontos, hogy ki milyen fajtájú vagy vallású, nem lesz érdekellentét, tehát nem lesz gyűlölség, sem magyar és nem magyar, keresztény és zsidó között. Aki zsidó, el akarja oszlatni a zsidókérdést, annak nem, mint az óvatosak és a zsidóság beérkezettjei tanítják, bölcsen tartózkodnia kell az úgynevezett végletességtől, hanem még elszántabban s áldozatkészebben kell dolgoznia radikális változásokért. Meglehet az a megnyugvása, hogy igen hazafias és életbevágóan magyar dolgot cselekszik vele.

* petitio principili – a bizonyításra szoruló bizonyítás módszere