Természetes, hogy az évszázados gettóelzárkózottság, a politikai hatalom kegyetlen nyomása, a társadalmi bojkott ostorcsapásai által a zsidóságban létrehozott különleges tulajdonságok azt eredményezik, hogy a szellemi produkció minden ágába, de különösen az irodalmi termelésbe a zsidó írók olyan hangot, nüánszokat, formákat, egyszóval esztétikai szelekciót vittek be, mely nem mindig szerencsés s melyet a tradicionális magyarság magára nézve ellenségesnek érez. És itt többről van szó, mint a város és a falu ellentétéről. Egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy a falusi Arannyal és Petőfivel szemben itt csupán egy városi irodalom kezdődött, mert ez nagyon felszínes megfigyelés volna. Ezen milieu-ellentéten túlmenő különbségek is vannak itt, melyek a természethez való viszonyra, a megismerhetetlenre, az ösztönszerűre, az eminenter ágybéli és érninenter érzékszervben kultúra különbségeire vonatkoznak. Éppoly kevéssé lehet szó, hogy itt csak tartalombeli vagy világnézetbeli különbségről, a modernség vagy a radikalizmus fokáról beszélhetünk. Aki így gondolkodik, az éppen nem látja a finomabb különbségeket. Elvégre Zola és Tolsztoj forradalmibb írók voltak, mint az összes zsidó íróink, anélkül, hogy velük valami benső hasonlóságot mutatnának.
Egy nagyon elmélyedő lélektani tanulmányt tenne szükségessé az irodalmi zsidó psziché mibenlétének meghatározása s ezen belül a magyarországi zsidóé egy külön fejezetet képezne. De kétségtelen, hogy léteznek ilyen átmeneti faji tulajdonságok – évszázados konstans környezeti hatások és történelmi adottságok átöröklött és nevelt szintézisei – s ezek a tradicionális magyarságot annál inkább irritálják, mivel oly országokban, melyeknek túlnyomóan városi kultúrája van, ez az ellentét kevésbé érezhető, mint nálunk, ahol a társadalmi élet még mindig nagyon erősen falusi összetételű. Ez a tény egyszersmind egy további ellentétnek adja okát. Törzsökös magyar városi kultúra még mindig alig létezik. Az elméknek a városi élet és nemzetközi érintkezés által okozott nagyobb csiszoltsága, gyorsabb reagálási képessége, a novarum rerum cupiditas* jóval nagyobb mértékben vált a zsidóknak s egyéb idegen bevándoroltaknak javára, mivel a magyar uralkodó osztály politikai és társadalmi monopóliumai élvezetében sokáig távol tartotta magát attól, hogy a városi kultúrából mint egyenrangú fél vegye ki a maga részét. A magyar parasztság széles tömegeiből kikerülő nagyszerű erőknek érvényesülését csaknem lehetetlenné tette a magyar feudális politika, a nemzetiségi kérdés megmérgezett állapota pedig azt eredményezte, hogy a kényszerasszimiláció megnehezítette azt a békés, természetes, spontán asszimilációt, mely új, törzsökös, földszagú, bodenstándig** falusi értékeket (mint egykor Petőfi és Kossuth) vitt volna be a magyar kultúrába. Ezek az összefüggések azt is megmagyarázzák, hogy miért szerepel a magyarországi zsidóság olyan túlságos, számbeli és reális kultúrerőivel arányban nem álló százalékszámmal minden kulturális mozgalomban épp azon körök kétségbeesésére és felháborodására, melyeknek antidemokratikus paraszt- és nemzetiségi politikája elsősorban okozza ezt a feltűnő inkongruenciát.
Hogy a zsidókérdésnek ez a hevenyészett beállítása megközelíti a realitást, azt a nemzetiségi problémával való rokonsága bizonyítja. A nemzetiségi kérdés lényege nálunk a nemzetiségi paraszttömegek gazdasági és közigazgatási ellentéte a környékbeli latifundistákkal és a nemesi közigazgatással. Ez az ellentét azonban – elsősorban épp a nemzetiségi tömegek primitív indifferenciálatlansága folytán – faji színezetet kap s minden, ami a nemzetiségekben idegen érzelmi, esztétikai, szenzibilitásbeli, tradicionális tónus van, az külsőleges faji romantikával takarja le a gazdasági, közigazgatási, nyelvi stb. rivalitásokat. Azt lehetne mondani, hogy a zsidókérdés egy paraszti Hinterland s ennélfogva külön nyelvi, törekvés nélküli nemzetiségi kérdés, melyet viszont a külön vallás és a külön fajiság élesebben húz alá, mint a többi nemzetiségi kérdést. (Ellenben ott, ahol a zsidóság kompaktabb tömegekben él, mint például Orosz-Lengyelországban, a zsidókérdés a nemzetiségi kérdés összes jellemvonásait magára veszi, az idegen faj és vallás által még kiélezettebb formában.)
* novarum rerum cupiditas – az újdonság iránti vágy
** bodenstándig – tősgyökeres, törzsökös
