DR. CHOLNOKY JENÓ

egyetemi tanár (Kolozsvár):

.. .Mint geográfus, sokat foglalkoztam hazánk népeivel, nemzetiségeivel, településeivel és gazdasági életével. Igyekeztem mindig magamat is a lehető legtárgyilagosabb felfogásra szorítani s tisztán tudományos szempontból mérlegelni ezt a kérdést is. Ezért talán jogos, ha a Tisztelt Szerkesztőség kérésének eleget teszek s lehetőleg konkrétus tényekre támaszkodva, lehetőleg minden elfogultságtól menten szólok a kérdéshez.

1. Van-e Magyarországon zsidókérdés és ha igen, miben látja annak lényegét? Ez az első és tulajdonképpen főkérdés.

Magyarországon kétféle zsidót lehet határozottan és élesen megkülönböztetni. Az egyikféleség teljesen elmagyarosodott, magyarnak is vallja magát, elvegyült a magyarság között s faji jellegei is annyira letompultak, hogy lassanként egészen összeolvadnak a nem zsidó vallású, magyarul beszélő népekkel. Ezek nem nevezhetők nemzetiségnek, ezek ma már leginkább felekezetük, vallásuk miatt különböznek tőlünk. Ha a rendes, eddig is észlelt folyamat zavartalanul tovább tarthatna, ezek elvesztenék minden különállóságukat, mint az örmények s egészen elolvadnának a magyarságban. Hiszen a magyarság az ő geográfiai egységes miliőjében, ebben a kohóban, amit magyar medencének nevezünk, annyi idegen elemet olvasztott már magába, hogy valóban, semmi nehézség sem volna ebben.

Sajnos azonban, van a zsidóságnak egy másik eleme, amelyet a leghatározottabban nemzetiségnek kell neveznünk. Ez az a rontott német zsargont beszélő ortodoxus, erősen keleti jellegű zsidóság, amelyet vulgó galíciainak szokás nevezni. Ez egyáltalában nem olvadt bele a magyarságba, idegennek tekint minden mást, aki nem beszéli az ő zsargonját, nem hordja csúnya kaftánját és ízléstelen pajeszát. Ez a nemzetiség rendesen németnek vallja magát népszámláláskor, nagy része magyarul egyáltalán nem tud s különösen hazánk északkeleti részét lepte el. Ez a nemzetiség részben faji sajátságai, de különösen ódon vallási szokásai miatt teljesen elzárkózik keresztény környezetétől. A talmud erkölcstana messze elválasztja őket a humanizmus eszméivel áthatott keresztény erkölcsöktől s éppen emiatt valamennyi nemzetiségünk közül ez a legelütőbb, a legelkülönülőbb, tőlünk legjobban különböző.

És ez a meglehetősen antipatikus (értem ezalatt azt, hogy a környező népek előtt az), szapora nemzetiség mindig bocsát ki magából egyeseket, akik levetik ódon szokásaikat, beleöltözködnek az európai keresztény civilizációba s növelik azt a másik elemet, amely magyarnak vallja magát. De az újdonsült magyar zsidónak még nincsenek ahhoz kellő tradíciói, hogy lélekben is olyan magyarrá váljék, mint derék magyar zsidóink legnagyobb része. Ezek a be nem olvadt, csak beöltözött zsidók mindig újból és újból felszakítják azt a sebet, amit zsidókérdésnek nevezünk Magyarországon. Ha ez a nemzetiség nem volna, ha nem táplálná mindig új és új beszivárgással ami beolvadásra kész, igen hasznos zsidó elemünket, akkor a zsidókérdés egy emberöltő múltán teljesen megszűnnék s a zsidók éppen olyan teljesen egyenlő érzésekkel fogadott honfitársaink volnának, mint az örmények, vagy az elmagyarosodott többi nemzetiség. Ugyan ki tekintene más szemmel egy Wekerle, Jankovich, Gratz, Greguss, Grünwald, Herceg, Drasche stb., stb. családokra, mivel ők eredetileg kétségtelenül nemzetiségből származtak? Teljesen egyenlők vagyunk, egyformán magyaroknak tekintjük valamennyit. De tehetjük-e ugyanezt azokkal a most beöltözött galíciaiakkal, akik csak üzleti érdekből tették ezt, magyarul alig tudnak s erkölcseik és szokásaik még mindig a régiek?

így tehát igenis van zsidókérdés – sajnos – Magyarországon s ezt nem a közénk elvegyült, elmagyarosodott zsidók teszik, hanem az a nemzetiség, mint igen elütő nemzetiség már maga is, de mint az elmagyarosodás folyamatát folyton megakadályozó, szivárgásokat magából kibocsátó tömeg igenis, nehéz kérdést vet fel.

2. A második kérdésre még nehezebb megfelelni. Igen nehéz megfelelni a zsidók érzékenysége és türelmetlensége miatt. Pedig sokkal okosabban tennék, ha a figyelmeztetést megfogadnák s maguk igyekeznének népükből mindazt kiirtani, ami nemcsak nekünk, de minden keresztény civilizációban nevelkedett népnek ellenszenvét felidézik. Természetes, hogy amit mondandó vagyok, nem szabad teljesen általánosítani. Nagyon jó, meleg jóbarátaim vannak zsidók, vannak zsidó családok közvetlenül ismerőseim körében, amelyeket igen nagyra becsülök. Olyan családok ezek, amelyeknek erkölcsei vetekednek akármelyik keresztény család erkölcseivel, műveltségük, ízlésük, tisztaságuk olyan, mint minden magyar úri családé. Igen szívesen tartózkodom körükben s abszolúte semmi elfogultságot nem érzek irántuk. És sokan vannak ilyenek. És mind ilyenek volnának már, ha az a szerencsétlen galíciai beszivárgás mindig újra és újra fel nem élesztené azt a típust, amely komolyan ellenszenves, nagy mértékben kifogásolható, sőt egyenesen veszedelmes.

A régen elmagyarosodott és magát teljesen magyarnak valló zsidóságban is még mindig vannak olyan jelenségek, amelyek elütőek az általános magyartól. Legfőbb és legfeltűnőbb az a jelenség, hogy vallási összetartozandóságukat erősebben érzik, mint bármely más, elmagyarosodott nemzetiség. Német nevű vagy szláv nevű kitűnő magyarjaink megtagadnak minden közösséget azzal a nemzetiséggel, amelyből talán őseik származtak, de amelyek az újabb idők áramlatainak hatása alatt szembefordultak a magyarsággal. Ki gondolna arra, hogy egy Hermán Ottó a magyarországi németek védelmére keljen, ha egyszer azok a németek a hazára veszedelmes életjelenségeket tanúsítanának? Damjanich példájára gondoljunk, az ő proklamációjára a szerbek ellen! És a mi elmagyarosodott zsidóságunk nem követi ezt a példát, hanem a vallási kapcsot bizonyos tekintetben még mindig szorosabbnak érzi, mint a haza fogalmából származó kapcsot. Ebből származik a legtöbb baj. Ha a mi elmagyarosodott, fajilag és eredetileg különböző zsidóságunk megtagadná a közösséget a nemzetiségképpen szereplő galíciai zsidósággal, mindjárt lényegesen enyhülne a zsidókérdés. De ebben a tekintetben óriási az elfogultság és érzékenység. Volt itt egy zsidó esküdttársam, aki egyedül szavazott az esküdtszéken egy közönséges gonosztevő javára azzal az indokolással, hogy „hitsorsosomat csak el nem ítélhetem!” Pedig magas műveltségű, meglehetősen elmagyarosodott, előkelő állású zsidó volt. Ekkora elfogultság ellen persze igen nehéz küzdeni.

Ezt tartom fundamentális bajnak, ebből származik minden komoly baj és minden veszedelem. Mert veszedelem kétségkívül van. Ez a veszedelem pedig abban áll, hogy az így beszivárgó és védelembe vett elem erkölcsei és szokásai egészen mások, mint a keresztény társadalmaké. Ez az elem idegennek tekinti a keresztényt s megtartja ódon szokásait és erkölcseit, amelyek erősen keleties jellegűek.

Kétségtelen, hogy ez az eredetileg igen alacsony műveltségű nép csak számos ivadékon keresztül tudja felvenni azt a műveltséget, amely az igazi magyar családoknak már sok száz éves birtoka. Jól emlékezem iskolatársaimra, akiknek családjaival is érintkezésben álltam. Milyen óriási különbségek mutatkoztak köztük! A rég elmagyarosodott zsidó családok fiai éppen olyan játszótársaink, később kollégáink voltak, mint a keresztény fiúk. De egy nagy részük még csak beöltözött volt. Lakásukat, ruházatukat keleti piszok, szokásaikat a mi fogalmunk szerint csúnya ízléstelenség és erkölcstelenség jellemezte…

Azok a bizonyos tradíciók! Oly nehéz azokat megszerezni! Nem elég ahhoz, hogy valaki magyar nemesi előnevet kapjon, kikeresztelkedjék, hanem igazi lelki műveltségre kell szert tenni, hogy az az utódokba beleneveltessék. Nem kell oda kikeresztelkedés, nem kell nemesség, csak a keresztény társadalmunk igazi műveltségének elsajátítása és annak a hazafias érzésnek a felvétele, hogy a keresztény magyart hozzám ^sokkal közelebb állónak tekintem, mint a nem magyar zsidót!! Én katolikus vagyok, de a református, sőt zsidó magyart (igazi magyart) is közelebb állónak tartom magamhoz, mint Sonnino urat,* pedig azt hiszem, ő is katolikus.

A tradíciók nincsenek meg a családokban, de nincsen meg a zsidóság nagy részében sem. És itt rejlik a veszedelem! A zsidóság mindenütt bomlasztó elemképpen szerepelt, mert nem voltak tradíciói ugyanazok, mint annak a nemzetnek, amelybe belevegyültek, de beleolvadni nem tudtak. Kozmopolita elveket, internacionalizmust valló szociológusaink a tradíciók híján lesznek idegenek, azért legnagyobb részük a zsidóság köréből kerül ki. A tradíciók híján nem vesznek részt őszintén a nemzet életében (ne tessék félreérteni, megint csak a frissen beöltözötteket értem!). Tradícióik híján otthonuk, családi életük is elhanyagolt, az ember is, meg az asszony is a kávéházban ülnek, az utcán csavarognak, vagy az üzletben vannak elfoglalva. Mindez komoly baj, mert a gyermekek nevelése sínyli meg.

A tradíciók és a műveltség hiányának tudhatjuk be, hogy azok az íróink és művészeink, akik minden tradíciót sutba vetve, a mát keresztülugorva, a „holnap” művészetével hivalkodnak s tehetségtelenségüket ostoba manírokkal fedezve, kígyót-békát kiáltanak mindenre, amit eddig szépnek, nagynak, szentnek tartottunk: azok legnagyobbrészt a zsidók sorából kerülnek ki…

Végül a harmadik nagy baj, amiből a legnagyobb veszedelem származik, az abban rejlik, hogy a műveltség és a tradíciók hiánya miatt az erkölcstelenség is nagymértékű. Az ókor óta különös faji jellege a zsidóságnak a kereskedelemhez és a pénzügyletekhez való vonzódás. Ebben nincs semmi baj, nekünk szükségünk van ilyen emberekre, mert különösen mi magyarok nem értünk hozzá. De az a baj, hogy a tradíciók és igazi lelki műveltség híján igen nagy a hajlandóság a tisztességtelen, a nem szolid üzleti tevékenységre. Angliában a zsidóság a legnyomorultabb állapotban van, mert az angol kereskedő szolidságával nem tud versenyezni. Magas műveltségű nép között, mint a svéd, dán, hollandus, belga stb. nem tud zöld ágra vergődni, mert ott csak szolid üzletekkel állnak az emberek szóba. Annál jobban elszaporodtak a félművelt népek között, mert ott ennek a nem szolid üzleti tevékenységnek tág tere nyílik.

Ebből pedig nagy baj keletkezik. Ez rendesen igen erős reakciót szül, amely antiszemitizmusban, pogromokban, zsidóüldözésekben tombolja ki magát. Egy ilyenféle mozgalom pedig hazánk gazdasági életét alapjaiban rázná meg. Márpedig, különösen a háború tanúságai szerint, mind élesebben nyilatkozik meg a nép ellenszenve a papirostalp, a rongyposztó szállítói, a marhasózók, a katonaszabadítók, a lisztcsempészők, a kórházi élelmezési csalók stb., stb. ellen, amelyben túlontúl aránytalan többséggel mindig zsidók a főkolomposok. Könnyű azt állítani, hogy azért, mert a zsidók foglalkoznak ezzel leginkább. De először is nagyon valószínű, hogy ha azok nem volnának zsidók, akkor nem volna ilyen sok erkölcstelenség napirenden, másodszor, hogy még ha a hadiszállításokban résztvevők percentje szerint számítjuk is, akkor is rosszul fest a mérleg a zsidóságra nézve, különösen a galíciaiakra nézve és végül, a feléledt reakció esetén a nép nem fogja nagyon számítgatni a percenteket, hanem üt, amerre lát s bizony abból rettenetes katasztrófa lehet!

Ebben rejlik véleményem szerint a legnagyobb baj. Külkereskedelmünknek is árt ugyan a sok megbízhatatlan kereskedő, de ez a reakció lesz a legnagyobb baj. Ezért kell komolyan venni a zsidókérdést.

3. Az elmondottakban benne foglaltatik a harmadik kérdésre való felelet is.

Szükségesnek látom, hogy a galíciai, oroszországi stb. alacsony műveltségű, a keresztény erkölcsöktől távol álló zsidóság beözönlését minden eszközzel meg kell gátolni. A már beözönlött és még el nem magyarosodott zsidókat nemzetiségnek kell tekintenünk s erre kérem zsidó-magyar polgártársaimat is.

Mint nemzetiséggel kell velük bánnunk és minden igyekezettel azon lennünk, hogy honunk tradícióit, ezzel a magyar nemzet alapjait meg ne ingathassák, kozmopolita gondolkozásukkal a legveszedelmesebb irredentizmust ne propagálják. A természetes fejlődés a fokozatos szocialisztikus átalakulás az, amit protezsálnunk kell, de ez az elem csak rombolni tud, de teremtem semmit, hiszen még hazát, országot sem tudott teremteni, minden cionista törekvése csütörtököt mondott! Ez elemmel tehát mint nemzetiséggel kell elbánnunk. De sajátságos, hogy az a nép, amely legádázabbul támadja a vallást és a „szabadgondolkozást” hirdeti, az mereven ragaszkodik itt a felekezetiséghez. Nem az egyhazafiságút, hanem az egyhitűt tartja közelebb fekvő embertársainak! Milyen ellentmondás!

Szükségesnek tartom, hogy az elmagyarosodott zsidók minden eszközzel hassanak oda, hogy magasabb, igazi lelki műveltségre tegyenek szert, fonódjanak bele a magyar tradíciókba, hiszen már évezredes honfitársaink! Műveltségükkel, szolidságukkal, jó ízlésükkel döntsék le azt a válaszfalat, ami a régóta apáról fiúra szálló műveltséggel rendelkező magyar családokat tőlük elidegeníti. Akkor aztán megszűnik minden zsidókérdés és egyek leszünk, olyan egyformák, mint amilyeneknek tartom zsidó származású igazi jó barátaimat, a tőlem nagyra becsült zsidó családokat, akik éppen olyan műveltek, erkölcsösek, jó ízlésűek, mint mi magunk vagyunk.

* Sídney Sonnmo, olasz miniszterelnök