DR. SZABÓ ERVIN

a Fővárosi Könyvtár igazgatója, a Társadalomtudományi Társaság

alelnöke:

l. Ha a Huszadik Század ankétje nem Ágoston könyve alkalmából született volna, naivságnak kellene mondanunk a kérdésnek csak feltevését is, hogy van-e Magyarországon zsidókérdés. Kérdezni azt, hogy van-e valami, amivel nincs ez országban senki, aki, hacsak mesterségesen el nem zárkózik a külvilágtól, lépten-nyomon ne találkoznék: az utcán, az irodalomban, a politikában, a hivatalokban, a társaságban, a sportban – valóban naiv volna, ha nem láttuk volna éppen az Ágoston könyve körüli vitában, mily felháborodott konoksággal tagadták némelyek. Hogy ilyen politikusok is vannak, nem éppen új és meglepő. Hisz tudósok is akadtak mindig, akik a kellemetlen argumentumokat úgy intézték el, hogy nem vették észre, vagy nem feleltek rájuk; – politikusok, akiknek elvégre nem hivatásuk az igazság keresése, miért ne nyúlnának a Verdrangung* kényelmes módszeréhez? De hogy hasznos is volna és célravezető e módszer, alig hihető. Valamikor ugyanígy viselkedtek a társadalmi kérdéssel szemben. 1848-ban még némi joggal írhatta a Magyar Gazda (a Köztelek elődje) egyik alkalmi levelezője Berlinből, hogy minálunk nincs nyugati értelemben vett társadalmi kérdés, mert Magyarországban nincs ipar – bár ugyanakkor hétszámra sztrájkoktól és zavargó mesterlegények zajos gyűléseitől volt hangos a pesti utca és az általános nyugtalanság sok városunkban legalább zsidóüldözésekben tombolta ki magát. De nem ugyanígy írtak még húsz évvel ezelőtt is liberális és konzervatív lapjaink egyaránt, a legvadabb szocialistaüldözések, a Bánffy-féle terror idején? Az ő számukra akkor sem volt társadalmi kérdés, csak „lelketlen izgatok” voltak és „izgató” volt az is, aki távol minden szocializmustól és szocialista tendenciától, csupán a kérdés tudományos megismerésének kötelességét hangoztatta. És miként akkor – s az akkori eszmevilág némely csökevényes letéteményezésénél ma is – „hazátlan bitang” volt mindenki, aki a magyar viszonyokat bizonyos köröknek kényelmetlen kritika tárgyává tette, azonképpen a zsidó struccpolitika ez új képviselői eleve antiszemitának bélyegeznek mindenkit – zsidót és nem zsidót -, aki – mint Ágoston – azt mondja, hogy van zsidókérdés és hogy miként a németeknek, franciáknak, angoloknak, ruténeknek, románoknak, szlovákoknak, katolikusoknak, ortodoxoknak, protestánsoknak – és magyaroknak, akikhez ők magától értetődően számítják magukat – vannak specifikus tulajdonságaik (jók és rosszak), azonképpen a zsidóknak is lehetnek, és ezek a specifikus tulajdonságok kiválthatnak a környezet részéről rokonszenvet és ellenszenvet egyaránt.

*Verdrangung – elfojtás, freudi műszó