IGNOTUS
a „Nyugat” főszerkesztője:
A zsidókérdésnek mindenütt megvan a nyitja, nálunk meg éppen kézzelfogható. Nálunk a zsidó ugyanakkor vonult be a közéletbe, mikor az új foglalkozások és az új termelési ágak, s mikor mind az új szabadságok s változások kezdettek a nemesi kapukon dörömbölni, melyeket az új keretek kívánnak meg. Ez az összeesés persze, nem véletlenség – a zsidó emancipációt ugyanaz tette szükségessé, ami iparnak, kereskedelemnek, pénzgazdaságnak, technikai felszerelkedésnek s művelődésnek megkezdését s egyben számbavételét. A mi országunk sokkal több ideig volt elmaradt, mint egyéb nyugati világok s így történt, hogy egészen a legeslegújabb időkig, amikor más országok már az ipari munkáskérdéssel vesződtek, nálunk a, mondjuk mi is e szót: államalkotó faj, zavartalanul vonulhatott meg a földbirtokban, a földmívelésben és a hivatalokban. Másutt is úgy volt, hogy a zsidó ez előkelő foglalkozásokból ki volt zárva, de sehol a nyugaton annyira, mint nálunk, nem maradt szinte csakis a zsidóra majdnem minden, amit nagyjában polgári munkának lehet nevezni. Polgárságunk, ami kevés volt, amúgy is idegen származás volt, városaink – s éppen a jelentősebbek – szintén nagyrészt idegenek voltak, s ami új elem ezek közé rakódott vagy ezek után belépett a magyarországi életbe: kétszeresen idegen volt, mert egyfelől zsidó volt, másfelől sokszor még idegenből jött, idegen szokásokat magával hozott, eredete szálait ápoló, s ha tőkét is idegenből hozott ide, ez idegen érdeket kétszeresen szolgáló idegen volt. Volt, bizonyára volt, nálunk régen ittélő s a magyarhoz, amennyire a faji, rendi s a felekezeti válasz hagyta, hozzáfajzott zsidóság is. De több és jelentősebb benne az, mi vagy északkelet felől, vagy Prága, Morva,* Bécs felől került ide. Nem kell sokat magyarázni: néhány évtized alatt kialakult a helyzet, hogy míg egyebütt, például Angliában, a kereskedő, az iparos, a pénzes, az intellektuális, általában a polgári rend s az iparosmunkásság fajban és felekezetben egy a nemzetekkel: nálunk nem köti hozzá ez a láthatatlan köldökzsinór. S ezzel itt a páratlan és keserves helyzet, hogy az az ellentét, mely a nemesi s a paraszti ideológiát a polgárival, az intellektuálissal s a munkásival egyebütt is élesen szembeállítja, nálunk még a fajbeli s az idegen, a keresztény s a zsidó ellentétével is élesedik. Az új foglalkozásokon, amelyek új tartalmat adnak, az új gondolatokon, amelyek új helyet követelnek, mindazon újságra s változásra való törekvésen, amely az úri birtokállományt szorítja és fenyegeti: nálunk e fenyegetett rendek szemében még az idegen, még a zsidóbélyeg is rajta sötétlik. Minden, ami mint új dolog, egyben változást, mint változás, egyben veszedelmet jelent egy eddig boldog zavartalanság idilli állapota számára s eltolással fenyegeti az eddigi hatalmi és erőbeli birtokállapotot- s ezenfelül minden, ami ezen az egész társadalomra kívánatos és szükséges újításokon kinövés, ami bennük visszaélés, visszásság vagy bűn: tehát egyfelől ipar, kereskedelem, pénzgazdaság, szocializmus, városi élet, új tudományosság, új művészet s vallás és hagyomány és régi rend iránt való hűvösség; másfelől uzsora, kizsákmányolás, spekuláció, tőkehalmozás, bankuralom, nepotizmus, hazafiatlanság, tiszteletlenség, erkölcstelenség, nagyszájúság, telhetetlenség, a hitelszövetkezetek visszaélései s ezer egyéb jelenség, ami hajó: mint jó, ha rossz: mint rossz megvan egyebütt is: nálunk még ezenfelül zsidóbélyegű is s a régi rendeket, mint magyarságot s kereszténységet rémíti, borzasztja vagy idegesíti. Csoda-e, ha a rémült, dühös vagy fájdalmas ellenkezésbe, amit az idők változása a konzervatív érdektől kivált, nálunk még az idegen, a másfajtabeli, a más vallású, a jöttment, a felkapaszkodott, a hazai iránt érzéketlen s háládatlan ellen való indulat is belevegyül? Az idők irtózatos komolyak s a magyarság eddigi belső megszokásait szorongató változások most már nemcsak innen belülről vetődnek fel, hanem kívülről is. A magyar – mármint a történelmi magyar – azt érzi, hogy kívül-belül el van adva, el van árulva, nagylelkűségében kijátszva, gondatlanságában meglopva. S a kérdés, amivel felhördülve fordul a kaján sorshoz: igazában ez nálunk a zsidókérdés. Sőt ezzel lett nálunk zsidókérdés, -mert természetétől fogva jólelkű, türelmes, vallásiakban alapjában közömbös magyar különben nem igen hajlik gyűlöletre. Az első antiszemitizmust, az 1880 körül valót, az lobbantotta ki, mikor az új s nem mindig kifogástalan szerzésű zsidó vagyon kezdett utánanézni a könnyelműsége miatt tönkremenő s néha nembánomsága miatt vagyonából ki is forgatott dzsentri földbirtokának. A mostani, az új antiszemitizmust pedig az gyújtja fel, hogy újítások lángjában ég az egész világ, ez égésben máglyára kerül sok minden, ami Magyarországon sem életképes már, ha talán itt kétszeresen nemes a fájdalom, amely fájlalja – s az újításhoz minálunk sok természetes, helyzeti és osztálybeli ügye van a zsidóságnak.
* Morvaország
