Ugyan ne komédiázzunk semmiféle jelszó kedvéért! Business is business, akár zsidó, akár yenki, örmény, angol, német vagy katolikus szövetkezet, bank vagy mágnás csinálja. A törvényhozás kötelessége megvonni a határt, meddig mehet az üzlet a határtalan konjunktúrák kergetésével, melyek a közjót veszélyeztetik, a gyengébb társadalmi réteget elnyomják s tönkreteszik a fellépésedéit erősebb elem javára. Jézus ennek lett a mártírja, hogy a gyengébbnek fogta a pártját. Utána minden fúantrópus, bármily fajhoz, felekezethez tartozott légyen is. Bele is akarták keverni az antirómaiság s a császárságellenesség gyanújába a világ legigazságosabb és a szenvedő emberiségért legmelegebben dobogó Szívét. Akár ma az antiszemiták, kik a zsidóságra halmoznak minden bűnt, mit a kapitalista korszak felszínre vetett. Nem tanítottak eddig nálunk igazi geográfiát, csak tektonikát, fizikai geográfiát az Ember és földi szerepének teljes kizárásával, mely minderről semmit sem tud, azért azt véli, egyedül a zsidó csinálja Európa és a glóbusz kapitalista bűneit, tömegpusztító és tömeglealjásító üzelmeit. Az árják, mongolok, turánok és más fajok mennybéli tisztaságú angyalok, kik sejtelmével sincsenek a business túlhajtott szellemű utálatosságainak. Cseppet sem szerényebbek az agráriusok, bármely vallásúak és nemzetbeliek, rom. kát. taliánok, magyarok, lengyelek vagy protestáns poroszok, angolok, muzulmán törökök, arabok, mihelyt businessre csavarják a fogyasztók agyonéheztetését minden keresztvizük, faji nevük vagy körülmetéltetésük mellett.

Részemről újból azt hirdetem, mit Wagnerről írt könyvemben (1913, 28. lap) írtam. Arról volt szó, miért wagneriánus a pesti zsidóság, miért Lohengrin a pestiek kedves darabja?, miért hiányoztak a Parcifal három előadásáról éppen azok, akiknek minden második szavuk szittyaság, kereszténység, emberi, történeti, faji stb., kik még a folklore-ban is a vitézkötéses folklore-t csinálják, nem létező turánságról, magyar rovásírásról, magyar ősfoglalkozásokról, magyar ősházról regélnek és perorálnak.

Abban a Lohengrin-cikkben tehát szemben állok minden divatos zsidóellenes áramlattal és tisztán a tudomány tárgyilagos alapján állva, azt mondom: „Engem a zenedráma ez a felfogása, hogy tudniillik „a fagyos Értelem és a lángoló Szív soha meg nem értik egymást, mert egyik a Föld, a másik a szellemi világ élete” (27. lap), annyiban megzavar, mert a pesti operalátogató közönség nagyobbik része zsidó. És a zsidóságot úgy szokás nálunk feltüntetni, mint a földi Moloch határtalan imádóját.

Pedig a wagneri eszmék felkarolása épp az ellenkezőjéről tanúskodik. A jövőnek sanszait hamar megértő zsidóság benső intuíciójánál fogva érzi és tudja, hogy az emberiség megújulása (Wagner regeneráció-elmélete), egy szebb jövőnek előkészítése csakis a szenzualizmus* félretolásával (Lohengrin példája), a szépnek és jónak megújuló kultúrájával lehetséges. Ideális világ ez, mely lényege a kereszténységnek, a legideálisabb művészetnek: a zenének s a dalt, zenét a rajongásig szerető zsidóságnak, mely történelmi múltjához és szerepéhez méltón az idealizmus legelszántabb harcosa volt mindig, bármit mond róla az egoizmuson alapuló politika (mit Goethe és Wagner annyira lenéznek) s a nemzeteket és fajokat nem egészükben, történeti totalitásukban, hanem efemer átmeneti stádiumokban szemlélő hétköznapi és utcai felfogás.”

Nemcsak az én jelentéktelenségem tartja idealistának a hébereket és a közfelfogással ellenkezőleg realistának, a kapitalista őrületig önzőnek és irgalmatlan népfajoknak a germán fajnépeket, hanem Vierkandt is, a berlini egyetem ^professzora. Csak gondoljunk az angolok népgyilkos történetére, írek, kelták, új-zélandiak, maorik, taszmániaiak, amerikai és ázsiai indiánok, ausztráliaiak, mind gyilkos pusztításaiknak estek áldozatul. Most a magyarokra, görögökre, kisebb szláv népekre fenekednek. Elpusztított-e a zsidóság 6000 év óta egyetlen népet is a föld színéről?

* szenzualizmus – az a filozófiai irányzat, amely szerint a megismerés egyedüli forrása az érzékszervek által közvetített érzet


Comments are closed.