Én tehát nem látom azt, hogy Magyarországon más zsidókérdés volna, mint más országokban, ahol a zsidókérdés termett és ahonnan jött. Ha egyáltalában van ilyen kérdés, nem találom okát sem a magyarországi zsidók, sem a magyarországi nem zsidók társadalmi viszonyaiban, intézményeiben, tulajdonságaiban vagy szokásaiban, hanem tisztán a fent érintett középkori maradványokban. Ezeket egyes agitátorok meggyőződéssel vagy meggyőződés nélkül kihasználják saját céljaikra. Ha a nem zsidók akarják, van zsidókérdés, ha nem akarják, nincs zsidókérdés. Teljesen tőlük függ, a zsidók nem tehetnek semmit. Semmi tárgyi alap nincs, a zsidók teljesen asszimilálva vannak. Gyulai Pál már 30 év előtt azt mondta, hogy a magyar könyveket leginkább a zsidók vásárolják, most talán azt is mondaná, hogy nagy részben írják is. Eduárd Meyer, a berlini egyetem tanára, a jelenkor legnagyobb historikusa, azt mondja, hogy a nemzetet nem alkotja sem a közös vér, sem a közös vallás, sem a közös nyelv, sem a közös múlt, hanem a közös politikai törekvés. A magyar zsidók, kik a magyar nemzeti kultúrának és a magyar politikai törekvéseknek lelkes munkásai és előmozdítói, a magyar nemzet szerves alkotórészei. Aki a magyar zsidókból corpus separatumot akar csinálni, a magyar nemzet és politikai törekvései ellen vét…
Az előadottak értelmében a hozzám intézett három kérdésre a következőkben felelhetek:
1. Tapasztalatom szerint Magyarországon zsidókérdés nincsen. Feltéve, hogy van, akkor annak lényege a középkori érzés és gondolkodás maradványa azokban a nem zsidókban, akik zsidókérdést erőszakolnak.
2. Semmiféle más okai nincsenek.
3. A (feltételezett) zsidókérdés megoldását a középkori érzelmi és eszmei reziduumok felvilágosítás útján való teljes kiküszöbölésében látom. Ezt az állam és társadalom hathatósan támogathatja, ha a hittagadást nem honorálja prémiummal. A magyar nemzeti politika alaptételének pedig a következő, egy magyar politikus által 1896-ban hirdetett tételt tartom: „Magyarnak idegen vérből is lehet születni.” Ezt mutatják a közismert tények, ez felel meg a magyar nép lelkületének, éppúgy a „nemzet” kifejlett fogalmának.

