A KÖRKÉRDÉS FŐBB EREDMÉNYEI
A szerkesztőség túlzás nélkül megállapíthatónak véli, hogy ankétünk várakozáson felül sikerült s az új, érdekes, eredeti szempontoknak egész tömegét vetette fel, melyek gazdagságáról az olvasó a tárgymutatóból tájékozódhatik. Azt hisszük, hogy a jövőben a Huszadik Századnak ezt a kötetét senki sem mellőzheti, aki komolyan foglalkozni kíván a zsidókérdéssel. Természetesen nem a kérdés végleges tudományos tisztázása vagy megoldása volt itt a cél, hanem csak az, hogy élményeket, gondolatokat, megfigyeléseket, megpendítéseket, javaslatokat gyújtsunk össze oly emberek részéről, akik ezt a problémát őszintén átérzik. Ez a célunk, úgy látjuk, teljesen sikerült is.
Szerkesztőségünknek nem lehet feladata itt kritikába bocsátkozni a felhangzott észrevételekkel és véleményekkel szemben. Mi csak arra szorítkozhatunk, hogy kiemeljük a felmerült legfontosabb szempontokat s azokat a tünetileg érdekes jelenségeket, melyeket ez az ankét napfényre hozott, és melyek nemegyszer élesen világítanak bele abba a problémába, mely bennünket foglalkoztat.
így mindenekelőtt nagyon feltűnő az a szokatlan nagy érdeklődés, melyet körkérdésünk keltett. Több sajtóorgánum már a kérdőívek kibocsátásakor kommentálta… A beérkezett válaszok sokasága is felülmúlta minden eddigi tapasztalatunkat. A megkérdezetteknek jóval több mint a harmadrésze válaszolt.
De körkérdésünket nemcsak szokatlan érdeklődés, hanem bizonyos részről szokatlan idegesség és tartózkodás kísérte. Szemlénk szerkesztője nem egy intim kérést és figyelmeztetést kapott, hogy az ankétet, mint „időszerűtlent”, mint „veszedelmest” mellőzze… Vannak, akik egyenesen a solus reipublicae suprema lex* alapján tagadjak meg a válaszadást. Mi ezt a szempontot nem látjuk helytállónak oly férfiak részéről, akiknek egyetlen szavuk sem volt ama nemzetiségi heccelődés ellen, melyet a magyar sajtó egy tekintélyes része a háború alatt folytatott. S ha e sorsdöntő órákban a román, a szerb, az olasz irredentizmus dacára lehetett és szabad volt a legféktelenebb szenvedélyeket felkorbácsolni: nem látjuk be, hogy a nem létező palesztinai irredentizmus miért tenné publicisztikai kötelességünkké komoly, objektív, tisztességes vélemények elhallgatását. Az ankét elleni nyomás oly nagy volt, hogy többen írásban vagy szóban közölték velünk, hogy nyugalmukat nem hajlandók feláldozni, bár sok mondanivalójuk volna.
Világos különben, hogy nem háborús, hanem elsősorban belpolitikai, taktikai okok, olykor mandátumszempontok voltak azok, melyek az ankéttal szemben idegenkedők nagyobb részét befolyásolták. Erre enged következtetni az a körülmény is, hogy az összes exponált politikusok, akiket megkérdeztünk – úgy a történelmiek, mind a polgáriak, mind a szocialisták – nem válaszoltak.
A körkérdéssel szembeni ideges ingerültséget vagy nyugtalanságot egy másik csoportnál – a régibb ideológiai felkészültségű zsidóknál – kizárólag az a túlzott érzékenység okozta, mely… tudni sem akar ennek a kérdésnek létezéséről, nyilván ama tudatos vagy rejtett aggodalomból, hogy már puszta diszkutálása is túlságosan felkavarná a szenvedélyeket. Ezt a felfogást különben egyesek keresztény oldalról is osztják és semmi eredményt sem remélnek a kérdés tárgyalásától. ..
Úgy látjuk, hogy ezeket az elfogult, de jóhiszemű aggodalmakat körkérdésünk eredménye fényesen megcáfolta és bebizonyította, hogy a művelt magyar társadalomban igenis van már elég fegyelem és jó modor e „kényes” kérdés komoly és tisztességes hangú tárgyalására. A 60 válasz közül alig van 2-3, melyben olykor a faji ingerültség vagy elfogultság durván vagy kellemetlenül ütköznék ki…
A továbbiakban a szerkesztőség sorra vette a vitában elhangzott érveket és értékelte az egyes hozzászólók véleményét. Minthogy jelen válogatásunk a hozzászólásoknak csak harmadát közli, azt is jócskán rövidítve, nem lenne indokolt a szerkesztőségi zárszó teljes terjedelemben való közlése. A beérkezett 60 válaszból 10 elhárította az érdemi állásfoglalást. Az 50 érdemi válasz negyede (13) úgy foglalt állást, hogy nincs Magyarországon zsidókérdés, ez csupán az antiszemiták propagandájának a műve, „a vallásgyűlölet hazajáró lelke”, atavizmus, leplezett gazdasági antagonizmus kifejeződése. A háromnegyednyi többség, 37 hozzászólás viszont létező, súlyos problémának tekintette a zsidókérdést, amelyet főként a kapitalizmus termékének vagy gettómaradványnak, a csoportantagonizmus egy sajátos válfajának, a társadalmi ellentétek vallási vagy faji transzformációjának fogott fel. Motívumai között a gazdasági-társadalmi okok mellett szerepelnek népkarakterből fakadó, ízlés- és modor béli, etikai, világnézeti, pszichológiai tényezők is.
Ami a megoldást illeti, többen a politikai és társadalmi demokráciától, egy formálódó népi kultúrához való asszimilációtól, mások a keresztény vallásokra való áttéréstől és a vegyes házasságoktól, sokan a további bevándorlás korlátozásától vagy megszüntetésétől várták a megoldást, egy csoport viszont éppen a zsidó öntudat fejlesztését, a külön nemzetiséggé és önálló állammá alakulást ajánlotta a kérdés végleges rendezésére. A szerkesztőség a vita érdekes vonásaként emeli ki az antiszemiták és a cionisták álláspontjának sok hasonlóságát: mindkét fél elítéli a liberalizmust, az asszimilációt, és szkeptikus a magyarországi zsidókérdés megoldhatóságát illetően. Figyelemre méltó írások mutatták ki a zsidókérdés összefüggését a parasztkérdéssel és a nemzetiségi kérdéssel, és az egymással összefüggő kérdések együttes rendezését végül is a küszöbön álló nagy társadalmi és politikai átalakulástól várták, annak jellegétől, sikerétől tették függővé.
Végeredményben elmondhatjuk, hogy a Huszadik Század 1917. évi vitája nemcsak mint korrajz, hanem mint jelentkező társadalmi és politikai tendenciák, mint készülődő nagy események prognózisa is történelmi érdekességü dokumentum a mai olvasó számára is.
* Salus rei publicae suprema lex – A köztársaság (állam) üdve a legfőbb törvény
