Ám nem mondhatni ugyanezt a javak megoszlása szempontjából. A megyei, a városi régi birtok nagymértékben tulajdonost cserélt a zsidóság javára, a keletkezett új ipari, pénzbeli vagyonban a zsidóságnak oroszlánrész jutott, egyben a keresztény alsó osztály elvesztve birtokát, vagyonát, vagy ilyenhez jutni nem tudva, nagymértékben kivándorolt.

Másrészt a keserűséget, mely e vagyonmegoszlásból keletkezett, nem egyedül a zsidóság vallása idézte elő, hanem az a fontos körülmény, hogy az új megoszlásban előnyösen részesülő nagy tömege rövid idő előtt bevándorolt idegenekből került ki.

Az újabban bevándorolt zsidóság is, nagy alkalmazkodási képessége következtében, nyelvileg sokkal gyorsabban hozzásimult ugyan a magyarsághoz, mint a nem magyar nyelvű keresztény iparos, kereskedő és földmívelő világ, sőt erősen nem magyar nemzetiségű vidékeken egyenesen a zsidóság lett a magyarságnak kulturális és politikai exponense.

Az egész zsidóság pedig a 48-iki szabadságharcban, azután az abszolút német kormányzat elleni küzdelemben a magyarsággal teljes szolidaritásban állott; majd az alkotmány visszaállítása után tudományban, irodalomban, művészetben, a jogi, a technikai élet terén a magyarsággal vállvetve dolgozott a nemzet emelésén; végül mai élethalálharcunkban a háborús jótékonyság bőséges gyakorlása által s tagjai közül azok által, akik a harctérre kerültek, becsülettel megállta a helyét.

Honnan van hát a zsidókérdés?

A hadiszállítások, az újoncozások körüli zsidóvisszaélésekből nem.

Okát másutt kell keresni. Régi, nem Marx által feltalált, már a görög bölcselet ismerte igazság, mely ösztönszerűleg a legegyszerűbb embernek is homályos tudatára jut, hogy a szellemi világ a gazdaságival kapcsolatos.

A zsidóság azonban a gazdasági javakban való erős részesedése által köztudomásúlag szellemi javakra, általuk társadalmi és politikai hatalomra tett szert. Mivel pedig a zsidóság jelentékeny része a társadalom gazdasági versenyében a törvény által ugyan nem tiltott, de keresztény versenytársai által követhetőnek mégsem tartott eljárásokat alkalmazott, már gazdasági hatalma kihívta az ellenszenvet, a nyugtalanságot, a homályos, ösztönszerű aggodalmat, hogy e gazdasági hatalom a lelkek, a szellem feletti hatalommá válik szükségképpen.

Ez aggodalmat különösen fokozta a zsidóságnak társadalmunk szellemi munkájában, a szellemi javak produkciójában az utolsó 20 év óta elfoglalt álláspontja és magatartása.

Azok az idők, midőn a zsidóság legjobbjainak törekvése abban állott: a társadalmi, politikai együttműködés erkölcsi elveiben, a tudomány, a szépirodalom, a művészet, a felebarátság, a jog alkotásaiban a keresztény magyarság ideáljaihoz felemelkedni, ezekkel azonosulni, a XX. század elején elmúltak s a zsidóság fiatalabb része teljesen ellenkező irányt vett.

Mindannak, amit a magyar akár politikai, akár jogi, akár társadalmi, akár szépirodalmi, akár tudományos téren ezeréves nemzeti léte alatt alkotott, kicsinylése, gúnyolása lett az Ifjú Magyarország, a Nyugatosok alaphangja s azok, kik e zászlók alatt sorakoztak, túlnyomó részben a zsidóságból kerültek ki…

A magyar az ő ezeréves küzdelmeinek emléke által csakúgy magyar, mint e küzdelmekkel megszerzett mindennemű testi, lelki javainak birtokából kialakult temperamentuma által, a nemesnek, a szépnek, a dicsőnek, az igaznak, a jónak az ő különös magyar modorában, lelkületében, egész cselekvőségében ösztönszerűleg ható és tudatosan is nyilatkozó képzetei által.

Egy idegen lenézheti a magyarnak e küzdelmeit, s a belőlük a történelem folyamán lett magyar típus lehet neki közömbös, a magyarság erkölcsi, értelmi javait mérő serpenyőjén nagyon könnyűnek találhatja. A magyarnak azonban ezekben a történeteiben, ezekben a tulajdonságaiban, javaiban, ezekben az ideáljaiban van az élete, csakúgy, mint az apának, a hitvesnek, a gyermeknek a maguk családi körében, bármily szűknek tessék e kör a kívülállóra, bármily értéktelennek találja ez a családi szentély vágyait, örömeit, féltékenyen őrzött értékeit.

A magyar zsidóság azonban reánk nem idegen, polgártársainkból, társadalmunk tagjaiból áll. Ha tehát ennek köréből nagy számban támadnak írók, tudósok, mecénások, szociál- és állampolitikusok, akik a magyar irodalom, tudomány, magyar erkölcs és jog s a magyar állami és társadalmi rend eddigi eredményeit és alkotásait kicsinylik, becsmérlik, gúnyolják, s e szerintük történelmi ócskaságokat nyugatról hozott újdon utánzatokkal kiszorítani törekszenek, a nemzet magát egész lelki valójában megtámadva látja s az ily irányú zsidókat, ha magyarul beszélnek is, írnak is, idegeneknek, saját kebelében élő ellenségeinek tekinti.

A magyar semmiben sem oly érzékeny, mint nemzeti önérzetében. A zsidóság gazdasági hibáit elnézi, a túlnyomó részükben zsidó szabadgondolkodó vallásellenes erőlködéseit bevett egyházainak sáncai mögött ignorálja, de nemzeti voltának veszélyeztetését, megtámadását nem tűrheti.

Itt van a mai zsidókérdésünknek oka, ez adja meg különös jellegét.

Nem az alsóbb osztályokban vetődött fel, az irodalom, a tudomány művelőit, a nemzet lelki életével szorosabb kapcsolatú, egyesületi és hatósági közpályák embereit foglalkoztatja.

Nem Tiszaeszlár, nem Egan Ede,* nem Bartha Miklós** zsidókérdésének folytatása ez. Egészen új, a nemzet művészi, értelmi, erkölcsi valójának, e való mibenlétének felvetése.

A nemzet lelkéről van e kérdésben szó. Nem elég, hogy annak külső burka, a nyelv magyar legyen, a magjának is annak kell lenni. Ez ellen irányul a zsidóság íróinak, tudósainak, politikusainak előtérbe lépett reformer, szabadgondolkodó, nemzetközi része. A visszatetszést, melyet fellépésükkel keltettek, fokozta a külön zsidó ethnos, külön zsidó vallás alapján kifejlett évezredes idegenkedés, gyanakvás, féltékenység a zsidóság iránt. S mi volt könnyebb, mint a zsidó intellektüellek ellen támadt ellenszenvet az ő bűnükben teljesen ártatlan többi zsidóságra is kiterjeszteni, úgy hogy a szabadgondolkozó zsidókért a vallásos zsidóknak, a nemzetközi nyugatosokért a lelkűkben magyar zsidóknak is szenvedniök kellett.

Szenvedniük a zsidóság egészbeni helyzetének határozatlan, labilis voltánál, a zsidóság alapjellegének negatív természeténél fogva.

* Egan Ede, minisztériumi tisztviselő, konzervatív szociálpolitikus

** Bartha Miklós, függetlenségi képviselő, közíró