Ki Kicsoda
. évfolyam . szám,
Az országos mártír-istentiszteletek időpontjai és helyszínei 2007. május 20. és július 15. között:
OCSKAY LISTÁJA
Kétezer-ötszáz zsidót mentett meg Ocskay László 1944-45 fordulóján; többet, mint Oskar Schindler. A katonatiszt életét kockáztatta az üldözöttekért, a háború után mégis menekülnie kellett. Most dokumentumfilm készül életéről.
Gyors politikai kommunikációs váltások jellemezték a parlamenti választások óta eltelt időszakot. Az alaphang azonban nem sokban változott: a Fidesz illegitim, hazug kormányról, az MSZP reformkormányzásról, párbeszédről, radikalizmusról beszélt. A verbális háborúk ősszel utcai zavargásba torkolltak, amitől a kormányzás működése is lelassult. A voksolás óta eltelt egy éve „háborús” időszak volt a politikában. Ezt tükrözi összeállításunk is.
Fordulat Képíró-ügyben
Dittel Szilvia, Pécsi Tibor
2003. március
Debreczeni József politikai elemző: Az utóbbi évben a pártok, politikusok kommunikációja nem igazán változott. A Fidesz, illetve Orbán Viktor megszólalásainak alapvető üzenete a választások első fordulója óta az, hogy kétségbe vonja a választások eredményét, tisztaságát, illetve a kormány legitimitását. Az üzenet tehát tulajdonképpen nem, csak a kommunikáció intenzitása változott.
Gyors politikai kommunikációs váltások jellemezték a parlamenti választások óta eltelt időszakot. Az alaphang azonban nem sokban változott: a Fidesz illegitim, hazug kormányról, az MSZP reformkormányzásról, párbeszédről, radikalizmusról beszélt. A verbális háborúk ősszel utcai zavargásba torkolltak, amitől a kormányzás működése is lelassult. A voksolás óta eltelt egy éve „háborús” időszak volt a politikában. Ezt tükrözi összeállításunk is.
Kívülről szemlélve kétségtelenül van abban valami kimondhatatlanul frusztráló, ám belülről átélve annál bizsergetőbb érzés, hogy Rómának nem elég önmaga.
Határpont
Salamon Konrád a hetvenéves Márciusi Frontról, a népi gondolatról és a részeg katonákról
2007. március 31. (29. oldal)
2007.04.05., 2007. évfolyam, 14. szám
2007. március 30. (9. oldal)
Devich Márton, kultura@hetivalasz.hu
Meghívó a Budapesti Zsidó Hitközség választási közgyűlésére
2007. április 15. (vasárnap) 10.00 óra/5767. Niszán hó 27. napján
Élet Menete Budapesten és Auschwitzban
Fáklyás felvonulással emlékeznek a holokauszt áldozataira a budapesti Élet Menetén, amelyet április 15-én a Dohány utcai zsinagógánál tartanak. A megemlékezést Az Élet Menete Alapítvány, a Páva utcai Holokauszt és Dokumentációs Központ, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), a Miniszterelnöki Hivatal, Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala, civil szervezetek, zsidó és nem zsidó ifjúsági szervezetek közösen szervezik.
2007. március 29. (8. oldal)
Ismét lesz Élet Menete Budapesten és Auschwitzban
NOL * Népszabadság Online * 2007. április 4.
Élet Menete Budapesten április 15-én
2007. április 4. 17:20
Elemzés a kormány és a Fidesz kommunikációjáról

