Forrás: Népszava

Gyors politikai kommunikációs váltások jellemezték a parlamenti választások óta eltelt időszakot. Az alaphang azonban nem sokban változott: a Fidesz illegitim, hazug kormányról, az MSZP reformkormányzásról, párbeszédről, radikalizmusról beszélt. A verbális háborúk ősszel utcai zavargásba torkolltak, amitől a kormányzás működése is lelassult. A voksolás óta eltelt egy éve „háborús” időszak volt a politikában. Ezt tükrözi összeállításunk is.

Elsején találkoznak az elsők, másodikán a másodikak – ezzel a szlogennel biztatták magukat a szocialisták, így játszottak az első, tavaly áprilisi ­hétvége két politikai eseményének időpontjával; elsején az MSZP, másodikán a Fidesz tartott nagygyűlést. Akkor még talán az MSZP-szimpatizánsok sem bízhattak száz százalékig abban, hogy a poénból valóság lesz. Éppen ma egy éve, április 9-én tartották meg a választások első fordulóját, melyen a szocialisták részgyőzelmet arattak a Fidesz felett. A Fidesz és szövetségesei az egyéni képviselőkre leadott szavazatok 42,63 százalékát, az MSZP és szövetségesei pedig 43,12 százalékát szerezték meg. Területi listákra leadott voksok 42,03 százaléka lett a jobboldalé, és 43,21 a balliberális oldalé.

Gyűlölet kontra együttműködés

Tavaly áprilisban a Fidesz igyekezett démonizálni az MSZP-t. Még a választás előtt Orbán Viktor a Fidesz fő nagygyűlésén a múlt jelképei­vel – egyfajta szoborparkkal – azonosította az MSZP-t, mely feltápászkodni készül. A Fidesz elnöke arról beszélt, hogy ismét hatalomra törnek egy letűnt korszak letűnt szobrai, noha már – legalábbis úgy tűnt – végérvényesen a szoborparkba küldték őket a demokrácia hívei a rendszerváltás után. A szocialistákat gólemnek kikiáltó pártelnök akkor II. János Pál pápa szavait idézve arra buzdította a Kossuth téren összegyűlteket: „Ne féljetek!” A fenyegetettség látszatának fenntartása továbbra is szerepet játszott a Fidesz- elnök retorikájában. A vesztes választások utáni nagygyűlésen már arról beszélt, hogy nincs hova hátrálniuk, hiába jön az ellenagresszióval és hiszi, hogy az ország az ő játékszere. Gyurcsány áprilisi retorikájában a központi szerepet a „remény koalíciója” kifejezés, az igenek győzelmének hajtogatása, a jövőépítés, valamint a fejlesztési lehetőségek kapták. A Fidesz kampánya – különösen a két forduló között – arra épített, ha nem ők nyernek, akkor az emberek tömegesen vesztik el az állásukat, gyengül a forint, elszabadulnak az árak, háromlépcsős egészségügyi rendszert hoznak létre, ahol mindenért fizetni kell majd, kirámolták a kasszát, pult alatti kormányzás zajlik, az államadósság a fejünk búbjáig ér, a milliárdosok még az ötödik, hatodik bőrt is le akarják húzni a népről.

A tavaly május politikai nyitányát az az orbáni mondat jelentette, mely a választásokat nem a programok, hanem a pénz vetélkedésének jellemezte. Orbán szerint az MSZP-nek nem a programja volt jobb, hanem a pénze több, és a sok pénz legyőzte az igazságot. Ezután a Fidesz lényegében önmagával, frakcióvezető-kereséssel, önkormányzati személycserékkel, valamint az MDF-fel volt elfoglalva, amit az MSZP egyik tagozatának tekintett. A szocialisták pedig a kormányprogramot, a kabinet struktúráját, magát a kormányt gründolták össze. Közben megalakult az Országgyűlés, formálódott a kormánynévsor. Orbán Viktor ugyanakkor teljes bizonytalanságról beszélt, arról, hogy se kormány, se kormányprogram, az MSZP reformelképzelései csak az elvonásokról szólnak.

A pénzbehajtás, a megszorítás nem reform – ez a májusban született orbáni mondat később a Fidesz központi szólama lett. A Fidesz kongresszusán Orbán Hitler Mein Kampfját idézte, hogy bemutassa, mi hajtotta a kampány idején a szocialistákat: a gyűlöletet kell felkorbácsolni. Gyurcsány blogjában erre úgy reagált, hogy „Én ezt az egészet rendkívül veszélyes játszadozásnak tartom, és éppen ellentétesnek azzal, amerre az országnak mennie kellene, mert nem tudok mást elképzelni, mint hogy megtanulunk együtt élni. Hogy elfogadjuk politikai vetélytársaink legitim létezését, hogy értjük, az együttműködés és a verseny együtt és egymást feltételezve alakítják a politikát.”

A júniusban megalakult kor­mány bejelentette az „államháztartás kiigazítását célzó egyszeri intézkedéscsomagot”. Kiderült, a kormányzati tervekben szerepel a szolidaritási különadó, bankadó, házipénztáradó, az evakulcsemelés, év végéig tizenötezren távoznak a közszférából. Gyurcsány szerint fejleszteni, beruházni kell, és az első lépés az egyensúly helyreállítása, amit a kormányfő kiigazításnak nevezett. A Fidesz kommunikációjának kulcsmondatai lényegében az előző hónapok támadásaira hajaztak: a kormány hintába ültette az országot. A parlamentben a Fidesz frakcióvezetője fosztogatásnak nevezte a kormány Új Egyensúly programját. Nav­racsics Tibor azt állította, hogy mindez egyáltalán nem kiigazítás vagy megszorítás.

A hazugság mint kommunikációs fegyver

Július végén jelent meg először hangsúlyosan a hazugság szó mint a kormánybírálat legfőbb eszköze. Orbán Viktor azt írta a Magyar Nemzetben, hogy 2006-ban – a rendszerváltozás óta először – szervezett, nyílt politikai hazugság történt. A Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt mondta, Gyurcsány Ferenc a választások előtt mást ígért, mint amit tesz, és ez aláássa az ország jövőjét. Ezért a Fidesz aláírásgyűjtést és szeptemberi nagygyűlést hirdetett. De már júliusban zajlott egy tüntetés a Kossuth téren. A kormány lemondását követelő demonstráció – az akkori cikkek szerint – lagymatagra sikerült. Gyurcsány júliusi tévébeszéde előtt Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő arról beszélt, hogy az emberek egy bejelentésre várnak: hogy a kormányfő visszavonja csomagját. És Szijjártó megismételte, amit szinte valamennyi fideszes képviselő elmondott: az emberek „nyílt és szervezett politikai hazugság áldozataivá váltak”.

Orbán a Vízválasztó 2. című, augusztusban megjelent cikkében ismét foglalkozott a hazugsággal: „Stabil és nagy a jólét, dübörög a gazdaság, bennünket irigyel Németország, Franciaország, Spanyolország, a költségvetés, köszöni szépen, jól van. Ma már lassan minden magyar választópolgár ráébred, hogy ezeket a mondatokat nem pillanatnyi elmezavar hatása alatt, hanem egy szervezett politikai hazugsághadjárat precízen koreografált táncrendje szerint adta elő Magyarország miniszterelnöke, szocialista tet­testársai segítségével és a magyar elit többségének falazása mellett.” A Fidesz kormányzati hazugságra épített kommunikációját végül felerősítette a médiumokhoz titokzatos körülmények között eljutott hangfelvétel a balatonőszödi beszédről.

Az akkor kezdődött időszak nem szólt másról, mint füttyről, Gyurcsány, takarodj! jelszavakról, tojásdobálásról, rendzavarásról, utcai harcokról, sérülésekről, károkról. A kormányzati kommunikáció egyik fő csapásiránya az volt, hogy nincs együttműködés a radikálisokkal. Gyurcsány részben bocsánatot kért az őszödi beszéd miatt, de a Fidesznek ez nem volt elég, a kormányfő lemondását akarta és szakértői kormány megalakulását köve­telte. A célt ultimátummal, nagygyűlésekkel, majd később népszavazási kezdeményezéssel igyekeztek elérni, de hasztalan. Az októberi önkormányzati választások tétjét is magasra emelte Orbán azzal, hogy már sokszor kimondta: szerinte az októberi önkormányzati választás a tavaszi parlamenti voksolás harmadik fordulója, további ellenállással a voksoláson meghátrálásra lehet késztetni a Gyurcsány-kormányt. Az önkormányzati választásokra a megszorító csomag és a balatonőszödi beszéd erősen rányomta a bélyegét, és a voksolás a jobboldal győzelmével zárult.

A zavargások fél éve

A kormányzati működést ha nem is bénította meg, de meglehetősen lelassította az országban uralkodó zavaros helyzet. Még a nemzeti kerekasztalok létrehozását is halasztották, pedig azokat nem az idén, hanem már ősszel tervezték megalakítani. A legtöbb vitát a parlamentben is a reformokkal kapcsolatos javaslatok váltották ki. A kétharmadot igénylő indít­ványok eleve kis eséllyel indultak, a Fidesz-KDNP ugyanis már az ország­gyűlési választások után közölte, hogy nem szavazza meg az ilyen előterjesztéseket. Így a kormánynak a reformok elindításához kerülő utat, vagyis egyszerű többséget igénylő indítványokat kellett találnia. A tava­lyi ősz eredménye: elkészült a konvergenciaprogram, nekiláttak a reformoknak, elfogadták a költségvetést, az önkormányzatokkal megindult az együttműködés, de a két legnagyobb parlamenti párt között nem lett béke.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után, szeptember 17-től radikális csoportok léptek az utcára, a Kossuth téri önjelölt szónokok közül többen – ha csak szóban is, de – fizikai erőszakra szólítottak fel a kormányzattal és a baloldali politikusokkal és újságírókkal szemben, pár nappal később listát olvastak fel a zsidó származású politikusokról. A Fidesz vezetése a szólásszabadság mellett érvelt, és érdemben nem ítélte el a sértő megnyilvánulásokat, sőt egyes politikusai ugyanott szónokoltak. A zavargások történetében a csúcspontot a tévéostrom jelentette, ahol több százan sérültek meg. A kormányfőt megerősítő októberi bizalmi szavazás után viszonylagos nyugalom következett, tartottak még a politikai demonstrációk a Kossuth téren, de már nem akkora intenzitással mint korábban. Aztán október 23-án a tüntetők egy része „újrajátszotta” az ötven évvel ezelőtti forradalmat, melynek következtében 65 embert szállí­tottak kórházba, a többieket a helyszínen látták el. A Fidesz brutális rendőrattakról beszélt, a párt retorikája nem egyszerűen a rendőrökkel fordult szembe, hanem rajtuk keresztül a kormánnyal. A márciusig tartó időszakban összekapcsolódtak a választások óta tartó vádak. Orbán úgy fogalmazott: „Újra és újra emlékeztetünk kell minden magyar embert: mindazért, ami ma történik velünk, a válságért, a pénzbehajtásért, az utcai zavargásokért, a rendőri brutalitásért kizárólag a kormány, az új arisztokrácia kormánya a felelős.”

Azóta a helyzet konszolidálódni látszik: a fideszes önkormányzati politikusok készek egyeztetni a kormánnyal, a Fideszen belül egyre több hang mondja, hogy az eddigi politika nem lehet eredményes. A mérkőzésnek vége – ezt Gyurcsány Ferenc mondta egy zárt szocialista fórumon. Igaz, ehhez el kellett telnie egy teljes évnek.

Az oldalt írta: Pungor András, közreműködött: Horváth B. Barnabás, Simon Zoltán

Keretes cikkek

Érvek és ellenérvek

Debreczeni József politikai elemző: Az utóbbi évben a pártok, politikusok kommunikációja nem igazán változott. A Fidesz, illetve Orbán Viktor megszólalásainak alapvető üzenete a választások első fordulója óta az, hogy kétségbe vonja a választások eredményét, tisztaságát, illetve a kormány legitimitását. Az üzenet tehát tulajdonképpen nem, csak a kommunikáció intenzitása változott. Az ellenzék minden alkalmat és ürügyet megragad arra, hogy Gyurcsány Ferenc távozását követelje vagy elkergetésére buzdítson. Ezzel szemben a baloldal, főleg a miniszterelnök másfajta kommunikációt folytat. Gyurcsány többször is tett kísérletet a kormány és ellenzék közti párbeszéd elindítására. A kormánynak el kellett kezdenie a reformokat, és ilyen helyzetekben az átmenet könnyebbé tétele érdekében az ellenzéknek is másképp kell a politikához állnia. A jobboldal azonban rendre visszautasította Gyurcsány együttműködésre utaló gesztusait. Azt persze lehet firtatni, hogy e gesztusok mennyire voltak komolyak, a miniszterelnök kommunikációjából azonban mindenképp az szűrhető le, hogy míg ő néhány kivétellel a konszolidációt helyezi előtérbe, addig Orbán Viktor destabilizációs politikát folytat. Ágh Attila politológus: Az elmúlt egy évben, az eddigiektől eltérően gyors kommunikációs váltások­nak lehettünk tanúi. Egyfajta adok-kapok játék zajlik a két nagy párt közt, melynek van egy alapzaja, állandó témája mindkét oldalon. Ez az ellenzék részéről tulajdonképpen abban merül ki, hogy a kormány illegitim, valamint hogy Gyurcsány Ferenc beteges hazudozó, és az ország erkölcsi válságban van. Az MSZP kommunikációjában pedig a jobboldal révén állandóan szóba kerül a nemzeti radikalizmus, a szélsőségesség, az antiszemitizmus. Emellett a kormány kommunikációban pozitív elemek is jelen vannak, mint például a reformok magyarázata. Ezt az elemet habár nemzetközi szinten is elismerték, Gyurcsány Ferenc egy interjúban elismerte, hogy a kormány nem volt maradéktalanul sikeres a reformok indoklásában, magyarázásában. Ezért a kormány pozitív kommunikációja a hirtelen kezdett, sokak számára átláthatatlan reformok okozta általános társadalmi bizonytalansággal ütközik. A Fidesz kommunikációja alapvetően nem lenne rossz, de legnagyobb hibája abban rejlik, hogy üzeneteik ritkán találkoznak a valósággal, így nem is lehet igazán sikeres a kommunikációjuk.

Pungor András

A legjobbkor a csúcson

Érdekesen alakult az elmúlt egy év a pártok megítélése szempontjából. A Fidesz még 2006 január-februárjában is vezette a népszerűségi listákat, ám az ellenzéki párt a rokonszenvet nem tudta mandátumokra váltani. Az MSZP-nek szinte csak a 2006 márciusa és májusa közötti időszakban volt kimutathatóan nagyobb támogatottsága. Ez azonban elegendőnek bizonyult arra, hogy megnyerjék a parlamenti választásokat. Bár a választások után megindult a „győzteshez húzás” effektusa, és a szocialisták tovább növelték támogatóik számát, a tavaszi baloldali eufória nem tartott sokáig. A megszorító- és a reformintézkedések be­je­len­té­se mélybe taszította az MSZP népszerűségét. A nagyobbik kormánypárt csak a jócskán elveszített önkormányzati választások, majd az őszi zavargások lecsillapultával nyert vissza valamit támogatottságából, miközben október-novemberben a Fidesz veszített el szavazókat. Nem igazolódott tehát az a vélekedés, hogy az őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése, az „utcai harcok”, illetve a kapcsolódó ellenzéki demonstrációk csökkentették volna az MSZP támogatóinak számát. Sokkal inkább a Medián véleménye járt közel az igazsághoz, amikor úgy fogalmaztak: „az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta a gazdasági elégedetlenség és a politikai konfliktusok kiéleződésétől való félelem ingatag egyensúlya mozgatja a közvéleményt: amikor az előbbi volt a meghatározó, akkor nőtt, amikor az utóbbi, akkor csökkent a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben.” 2007 elejére azonban az MSZP népszerűsége valószínűleg elérte mélypontját, egyes felmérések szerint a Bokros-csomag idején volt utoljára ilyen rossz megítélése a pártnak. Ebből a helyzetből a Fidesz profitált; az ellenzéki párt idén márciusban a Mediánnál 59:30, a Gallupnál 56:31, a Századvégnél 54:32, a Tárkinál 52:34, Szonda Ipsosnál 52:35 százalékos arányban vezetett a biztos szavazó pártválasztók között vetélytársa előtt.

Simon Zoltán