Halott a két izraeli katona, akikért cserébe a Hezbollah öt tagjának kiszabadulását várja az izraeli fogolycserétől. A Hezbollah televíziója két koporsót mutatott be a fogolycseréről készült szerda reggeli tudósításában.
HETEK

Továbbra sem tudják, hogy mi okozott óriási pánikot kedden este Izraelben. Több százezer szemtanúja volt Tel-Avivban és környékén annak, hogy váratlanul keleti irányból egy nagy, rendkívül fényes és sivító hangot hallató tárgy jelent meg keleti irányból az égen, majd hosszú csíkot hagyva maga után eltűnt a Földközi-tenger irányába.
Magyar Gárda Kft. néven új céget jegyeztetett be Schön Péter, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója – írja a Népszabadság.

A Hezbollah megháromszorozta rakétái számát a 2006. nyári háború óta – vélik az izraeli hírszerzés szakértői, akik szerdán számoltak be erről a biztonsági kabinetnek. Mindeközben nagy- és közepes hatótávolságú rakétákat tesztelt Irán, melyek elérhetik Izraelt és a Közel-Keletre telepített amerikai bázisokat.
Szeptember 17-én választ új vezetőt a legnagyobb izraeli kormánypárt, és a győztes novemberig új kormányt alakít – jelentette szerdán az izraeli közszolgálati televízió.

Nem gondolom, hogy Európa Izrael ellensége lenne, mondta a mind gyakoribb antiszemita jelenségekre reagálva az ATV Egyenes beszéd című műsorában Jona Metzger. Ami pedig a világpolitikát illeti, Izrael főrabbija szerint nem biztos, hogy a zsidó államnak az Európai Unióhoz kellene csatlakozni, azon egyszerű oknál fogva, hogy Izrael egy közel-keleti ország.

Az Anschluss után az antiszemita magyar politikusok az antiszemita német politikusok kedvében (és széles magyar tömegek kedvében) is akartak járni és a Képviselőház elé terjesztették a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” szóló törvényjavaslatot. Önálló magyar lépésről volt szó, 1938-ig a Harmadik Birodalom a zsidókérdésben nem próbált meg nyomást gyakorolni Magyarországra.

„Egyértelműen a harmadik olajársokknál tartunk” – jelentette be a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezetője, Nobuo Tanaka a Madridban megrendezett Világ Olaj Konferencián. A szervezet előrejelzése szerint néhány éven belül, 2010 után a kínálat már nem fogja fedezni a világszerte megnövekedett olajkeresletet. Mindeközben Abdullah király, Szaúd-Arábia királya kijelentette: az olajimportáló országoknak hozzá kell szokniuk a magas árakhoz.
Nemzetközi jogász szakmai fórumot hív össze Suchman Tamás a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának kidolgozására.
Egy Ciszjordániában japán tervek alapján felépítendő agráripari vállalkozásról állapodtak meg szerdán Tokióban az izraeli-palesztin-jordániai béketárgyalásokon.
Enyhített a Gázai övezet blokádján Izrael pénteken, engedélyezve fűtőolaj szállítását a terület egyetlen villamos erőművébe – közölték izraeli és európai uniós illetékesek.
Izrael béketárgyalásokra szólította fel szerdán Libanont, a lépés illeszkedik abban a folyamatba, amelynek célja csökkenteni a feszültséget a térségben.









