Forrás: Heti Válasz

Ablonczy Bálint, itthon@hetivalasz.hu

Kétezer-ötszáz zsidót mentett meg a magyar katonatiszt 1944-45 fordulóján, a háború után mégis menekülnie kellett.

Kétezer-ötszáz zsidót mentett meg Ocskay László 1944-45 fordulóján; többet, mint Oskar Schindler. A katonatiszt életét kockáztatta az üldözöttekért, a háború után mégis menekülnie kellett. Most dokumentumfilm készül életéről.

Bár Budapesten emléktábla őrzi a nevét, Izraelben pedig a Világ Igazai közé fogadták (a címet azok a keresztények kaphatják meg, akik életük kockáztatásával zsidókat mentettek a második világháborúban), Magyarországon nem szerepel a tankönyvekben Ocskay László százados. Pedig a magyar köznemesi családból származó katonatiszt az ostromlott Budapesten, miközben a nyilas halálosztagok gyilkolták a zsidó lakosságot, 2500 férfit, nőt és gyereket mentett meg a pusztulástól. A körülbelül 1100 zsidót megmentő német gyárosnak, Oskar Schindlernek (akiről Steven Spielberg filmet készített) eleinte haszna is származott a zsidó munkásokból. A magyar tiszt azonban a kezdetektől ellenszolgáltatás nélkül védte az üldözötteket. Most Fonyó Gergely rendezésében egyórás dokumentumfilm készül Ocskay Lászlóról, amelyet várhatóan április végén mutatnak be.

EGY KURUC BRIGADÉROS

A film producerét, Kollarik Tamást a katonatiszt bátorsága nyűgözte le. „Kedves könyvem Jókai Szeretve mind a vérpadig című regénye, melynek főhőse, Ocskay László kuruc brigadéros, aki vitézül szolgálta a szabadságharc ügyét, ám Rákóczi Ferenc árulásért kivégeztette. Amikor megismertem Ocskay Rudolfot, megkérdeztem tőle, van-e köze a XVIII. századi ezredeshez. Elmondta, hogy nemcsak hozzá, hanem egy másik neves katonatiszthez is rokoni szálak fűzik” – magyarázza Kollarik Tamás, aki a családi dokumentumok és a túlélők visszaemlékezései alapján gombolyította fel a történetet. A filmkészítők sokat köszönhetnek a Faludi Dénesként született, Amerikában élő Dan Danielinek, aki a túlélők közé tartozik, s hálából monográfiát állított össze Ocskayról. A producer nem titkolja, a film készítői a mai közéleti zaklatottságban példát kívánnak felmutatni. „Muszáj tudnunk arról, hogy bár sokan félrefordították a fejüket, voltak, akik életüket kockáztatták zsidó honfitársainkért. Ocskay László egyike a hétszáz, Izrael által elismert magyar embermentőnek, ám a megmentett életek nagy száma miatt kiemelkedik közülük” – fogalmaz Kollarik. Felmerült, hogy érdemes lenne játékfilmen is feldolgozni a százados történetét.

CSALÁDOK A MUNKASZÁZADBAN

Ocskay László is félrefordíthatta volna a fejét, hiszen első világháborús sebesültként nem volt kötelező bevonulnia. Még tüzértisztként sérült meg, így élete hátralévő részében ortopédcipőt kellett hordania. A két világháború között a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. vezérképviselőjeként dolgozott, s osztrák, német kapcsolatokat is kialakított. Ezek némelyikét embermentő munkája idején hasznosította, 1944 nyarán pedig a frissen felállított 101/359 munkaszázad parancsnoka lett. Az alakulat hivatalosan ruhagyűjtéssel és -javítással foglalkozott, ám a valóságban munkaszolgálatból, deportálásból szökött zsidó férfiakat vett állományába, hivatalos papírokkal látta el őket. Ocskay Lászlóék eleinte a Síp utcában dolgoztak, ám mivel egyre többen lettek, s irodájuk is az újonnan kijelölt gettó körzetébe tartozott, áttették székhelyüket Zuglóba. Az Abonyi utcai Zsidó Hitközségi (ma Radnóti Miklós) Gimnázium lett a főhadiszállás, ahol egyre több menekült gyülekezett, sokan a családjukat is magukkal vitték. Mivel a század honvédségi állományba tartozott, katonai raktárakból szabályosan vételezhettek élelmiszert, gyógyszert, s ebből az ostrom végéig, bár egyre szűkösebben, de meg tudott élni a két és fél ezres tömeg. A „munkaszázad” felkeltette a nyilasok figyelmét, akik többször megpróbálták a gimnáziumban lakókat kifosztani, deportálni. A behatolás ellen Ocskay a leghatározottabban fellépett, előfordult, hogy csőre töltött fegyverrel fenyegette meg a nyilas osztagot. Sőt, az ottlakók döbbenetére megtörtént, hogy a százados német Waffen-SS különítmény segítségével hajtotta el a razziázókat. Bár a részletek nem tisztázottak, valószínű, hogy a katonatiszt védencei érdekében felhasználta kapcsolatait. Az sem elképzelhetetlen, hogy pénzzel nyomatékosította kéréseit a német hadsereg egységeinél. Ha ez így történt, akkor Ocskay László Raoul Wallenberghez hasonló módszerekkel dolgozott.

Nem csak ez a kapcsolat a magyar katonatiszt és a svéd embermentő között. Wallenberg Ocskay Benczúr utcai házában várta be a szovjet csapatokat. Vesztére, hiszen a Vörös Hadsereg a Szovjetunióba hurcolta. Ezt a sorsot Ocskay László elkerülte, de egy idő után neki is menekülnie kellett. Horthysta katonatiszti múltja, „imperialista” kapcsolatai gyanússá tették, s ha 1947-ben családjával együtt nem hagyja el az országot, valószínűleg elítélték volna. 1948-ban ugyanis a MAORT-perben szabotázs és kémkedés miatt a cég több vezetőjét börtönbüntetésre, sőt halálra ítélték.

Az itthonmaradottakkal megszakadt a kapcsolat. „1951-ben a kitelepítési határozat nagyapám nevére szólt, holott már évekkel korábban meghalt. A Rákosirendszerben veszedelmes elemként tartották számon, csak azért, mert tüzérszázadosként 1919-ben Horthy mellett szolgált. Végül Pesten maradhattunk, de mindig számon tartották azt is, hogy egy rokonunk disszidált” – meséli a család további viszontagságait a Budapesten élő Ocskay Rudolf. Édesapja és Ocskay László unokatestvérek voltak, s kisgyerekként még találkozott a katonás tartású, szívélyes rokonnal. Ma Ocskay Rudolf rokona emlékének legszorgalmasabb ápolója. Mint meséli, a családban tudták, hogy rokonuk embereket mentett, ám a háború után már nem találkozhattak. Ocskay László az Egyesült Államokban éjjeliőrként dolgozott, majd nyugdíjasként szerény körülmények között élt, s elfeledve halt meg 1966-ban. „Túl büszke volt ahhoz, hogy bármit kérjen, vagy felhívja magára a figyelmet” – vélekedik Ocskay Rudolf.

KOMMUNISTA MÍTOSZOK

A történettudomány számon tartja a százados teljesítményét. Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont vezető történésze felhívja a figyelmet a többi embermentő katonára is. „A császári és királyi tisztekbe belenevelték a felelősségtudatot. E katonák úgy gondolták, hogy felelősek alárendeltjeikért vagy a bajba jutott civilekért. Ocskayhoz hasonlóan több tucat tiszt kockáztatta az életét, s ez a magyar királyi honvédség becsületét erősíti” – mondja a kutató. Szita hangsúlyozza, a rendkívüli helyzet rendkívüli eszközöket kívánt, s ezekkel Ocskay László élt is. „A józanabb gondolkodású németek 1944 végén tisztában voltak azzal, hogy a háború elveszett, s jó pontokért vagy pénzért hajlandóak voltak együttműködni. A százados nem habozott kihasználni a lehetőséget, így fordulhatott elő, hogy német segítséggel tudta megvédeni az üldözötteket” – mondja Szita. A történész emlékeztet: a feladat nem volt egyszerű, hiszen néhány száz méterre a gimnáziumtól volt a zuglói nyilasközpont.

Ahogy Ocskay tetteit nem jutalmazták a kommunisták, úgy minden, a régi hadseregben szolgáló tiszt gyanússá vált. Az új mitológiába a polgári ellenállás már nem, csak a – Magyarországon elég jelentéktelen – szovjet típusú partizántevékenység illeszkedett. Hiába tanúskodtak sok esetben a túlélők, a „régi reakciósoknak” nem volt kegyelem. Jobban jártak azok, akiket csak elbocsátottak a hadseregből. Többeket összeesküvésekbe kevertek vagy ítélet nélkül internálótáborokba zártak.

Ocskay László mellett neves és hétköznapi túlélők is bizonyosan kiálltak volna, hiszen neki köszönheti életét Kadosa Pál zeneszerző, Kabos Ede kardvívó és Ráday Imre színész is, vagy éppen Domonkos István nyugdíjas mérnök, aki hálával emlékezik a századosra. „Munkaszolgálatból szöktem meg, s iratok nélkül bujkáltam a szüleimnél. Ez életveszélyes volt, hiszen egy razzia során hiteles papírok felmutatása nélkül az ember elveszett. Édesapám szintén harcolt az első világháborúban, az ő révén ismerkedtem meg a Síp utcai irodában Ocskay Lászlóval. Hivatalos igazolványt állított ki nekem, ami nemcsak teljes legalitást jelentett, hanem a városban is szabad mozgást biztosított” – emlékezik Domonkos István. Míg ő magyar katonai egyenruhában járt-kelt, és igyekezett segíteni a rászorultakon, későbbi felesége az Abonyi utcában, a százados oltalma alatt vészelte át a legnehezebb időket.