Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda

Ki Kicsoda

kiki

Miközben a pártok az utolsó erőfeszítéseket tették a közvélemény megnyerésére, egy nappal az izraeli választások előtt hivatalba lépett a Hamasz-kormány, amely szintén élénk figyelemmel kísérte a fejleményeket.

A. B., itthon@hetivalasz.hu

A legfontosabb a jó pozíció, mármint a sorban elfoglalt. Ehhez persze igencsak korán kell kelni, lehetőleg a kakasokkal, a tyúkokkal, legalábbis a szemfülesek már reggel nyolc körül ott ácsingóznak a Vörösmarty téren a szépemlékű Luxus áruház előtt, a Helikon Kiadó bódéjánál. Most még lehet helyezkedni, van mozgástér. Jönnek az emberek vidékről: Kecskemétről, Győrből, Szombathelyről, és még lehetne sorolni napestig. Akad, aki a négyórási vonattal, más a „hathuszassal” érkezik.

A legfontosabb a jó pozíció, mármint a sorban elfoglalt. Ehhez persze igencsak korán kell kelni, a szemfülesek már reggel nyolc körül ott ácsingóznak a Vörösmarty téren, a Helikon Kiadó bódéjánál. Jönnek az emberek vidékről: Kecskemétről, Győrből, Szombathelyről, és még lehetne sorolni napestig. Akad, aki a négyórási vonattal, más a „hathúszassal” érkezik. Többen tábori széket szorongatnak, ők valószínűleg részt vettek már hasonló szeánszon. Délelőtt 11 órára már alakul a sor.

Ungvári Tamás

KISS VIKTOR

A 78. Ünnepi Könyvhét könyvei

Kegyeleti megemlékezést és istentiszteletet tartottak vasárnap Sümegen a város zsidó lakosainak 63 évvel ezelőtti deportálására emlékezve; a több mint háromszáz elhurcolt sümegi polgár közül egy sem tért vissza a dunántúli kisvárosba. Józan ésszel még ma sem fogható fel az a rettenet, amely 1944 nyarán, majd őszén történt Magyarországon – mondta a zsidó temetőben emlékező istentiszteletet tartó Schweitzer József professzor, nyugalmazott országos főrabbi.

Mártír megemlékezés Sümegen

sofar, 2007. június 03. 09:00  Mazsihisz, Zoltai Gusztáv Mártír megemlékezés Sümegen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Location:

2003. május

A Buenos Airesben lévő Holokauszt Múzeumé lett az a Vöröskereszt által kiadott útlevél, amivel az egyik leginkább keresett náci háborús bűnös, Adolf Eichmann Argentínába menekült. Ő szervezte és irányította a zsidók tömeges deportálását és meggyilkolását Európa-szerte. 1950-ben, amikor már nagyon égett a lába alatt a talaj, Dél-Amerikába menekült. Eddig csak arról tudtunk, hogy vatikáni szervezéssel. A múlt héten előkerült dokumentum szerint azonban a Vöröskereszt is segítette.

NOL * Zsolt Péter * 2007. június 1.

A Budapest főváros XIII. kerületi önkormányzata Lőwy Tamás főrabbinak a „XIII. kerületért” kitüntetést adományozta.

Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

Szép sorban mindenki megkapja a magáét, aki a bírói döntéseket szemtelenül kritizálni meri, például e lap hasábjain is. Ám a feddés nehezen érheti el a célját, ha megtűzdelik csúsztatásokkal, mert fájdalom, a pimasz kritizálók kényszert éreznek, hogy ezekre rámutassanak.

2007. május 22. (10. oldal)

Hetek-összeállítás

7. évfolyam 22. szám, 2007.05.31.

Véget ért a nyolcéves iraki-iráni háború, megalakult a Postabank

Szép sorban mindenki megkapja a magáét, aki a bírói döntéseket szemtelenül kritizálni meri, pl. e lap hasábjain is. Ám a feddés nehezen érheti el a célját, ha megtűzdelik csúsztatásokkal, mert fájdalom, a pimasz kritizálók kényszert éreznek, hogy ezekre rámutassanak.