A legfontosabb a jó pozíció, mármint a sorban elfoglalt. Ehhez persze igencsak korán kell kelni, a szemfülesek már reggel nyolc körül ott ácsingóznak a Vörösmarty téren, a Helikon Kiadó bódéjánál. Jönnek az emberek vidékről: Kecskemétről, Győrből, Szombathelyről, és még lehetne sorolni napestig. Akad, aki a négyórási vonattal, más a „hathúszassal” érkezik. Többen tábori széket szorongatnak, ők valószínűleg részt vettek már hasonló szeánszon. Délelőtt 11 órára már alakul a sor. Száznál is többen lehetnek. Alig másfél óra múlva a tömeg a Vörösmarty tértől a Deák Ferenc utcán végig rákanyarodik a Bécsi utcára. Nem akármilyen eseményre vár a szemmel láthatóan középkorú és idősebb emberekből álló „új többség”: Orbán Viktor dedikál e szép nyári szombat délután. Egy az ország című dolgozatát szorongatják a hónuk alatt, amely, mint tudjuk, se nem program, se nem végrendelet. Ahogy végignézünk a „nemzeten”, az „Egy az ország” polgárain, meg kell állapítanunk, szinte kivétel nélkül jól öltözött hölgyek, urak. Csöndes, békés beszélgetésbe merülnek: „Én már tegnap is itt voltam, az Anikónak a könyvét vettem meg, s mondhatom, nagyon jó receptek vannak benne” – tudjuk meg Gyulától, aki hozzáteszi, náluk, Kecskemét környékén is úgy főznek, ahogy a könyvben írva vagyon. A Gyula mellett álló idős asszony megállapítja, hogy az Anikónál talán még többen voltak, mint amennyien most Viktorra várnak. Egy újabb rajongó érkezik, panaszolva, épp most merült le az az átok elem az órájában, és a későn érkezők riadalmával a szemében kérdezi: „Mikor jön a miniszterelnök úr? Hány órától dedikál? Van még idő”, nyugtatják a körülállók, „csak kettőre jön a Viktor.” Narancspólós fiatalember érkezik, és bevállalja a moderátor szerepét, úgy dönt, megkavarja kicsit a langyos állóvizet: „Na, holnap a Lendvai Ildikó majd elmondja, hogy itt volt a csőcselék, az antiszemiták az árpádsávos zászlóval.” A régi motorosok, mint a harci paripák a trombitaszóra, hegyezik fülüket, és már jönnek is az egyenválaszok: „Persze, mert ezek nem tudnának ennyi embert utcára vinni, meg gyávák is.” A paprikásodó hangulatot egy magányos bozótharcos oldja, aki táblát emel a feje fölé, és azt ordítozza: „Itt az új könyv, csak még nem jelent meg!” A házi készítésű plakáton, nem fogják eltalálni, kinek a képe virít. Nem csigázzuk tovább mi sem a feszültséget, bizony-bizony, eltalálták, Gyurcsány Ferenc mosolyog a felső sarokban, s alatta a felirat: „16 év fegyház.” Az általános nemzeti keresztény felebaráti szeretet páncélként öleli körbe az egyre csak gyarapodó tömeget. Ezen a páncélon csak Albert Györgyi, az ismert médiaszemélyiség üt rést, aki új könyve dedikálására siet a közeli könyvsátor elé. A résen nemcsak Györgyi, hanem az indulatok is kitörnek, és a népszerű riporter megtudja, hogy a zsidók mindig ilyen erőszakosan törtetnek, azért tart itt az ország. További ismerettel is gyarapszik, miszerint, hogyaszongya, ő az SZDSZ bérence. Ám nincs idő az emberi lélek rejtelmein mélázni, mert egyszer csak felcsattan a taps, s a jól szituált „új többség” ajkáról felharsan az „Éljen Viktor!”, „Szeretünk, Viktor!” felkiáltás. A vezér szerényen mosolyogva, mint a vaj hatol át a hullámzó polgári erőkön. Kezdődhet a rítus, lecsüccsen az asztal mögé, jöhetnek az Orbán Viktor Fan Club-tagok. A Nagy Ember végre népe körében lehet, mosolyog, paroláz, egyszóval tréfálkozik, lubickol a népszerűségben. „Szervusz, nép!”, „Szervusz, király!” fíling (vö. Rejtő Jenő, a szerk.). A tömeg oldalvizén hajózgatva az emelkedett hangulatot csak néhány „híg magyar” rontja. Egyikük megjegyzi: „Hol lehet itt kezet csókolni és a lábát is megcsókolhatom-e?” Szerencsére a lelkesült sokaság nem hallja a szentségtörő szavakat, így a lelki piercinges, szakállas cukros bácsi megússza kijelentését verbális és fizikai atrocitás nélkül. Egy apró termetű, idős úr, aki égnek emelt szemmel, üdvözült mosollyal ajkán szorongatja a könyvet, amiben az „Ő” aláírása díszeleg. Egy középkorú férfi kis társaságnak elemzi a Vezénylő Tábornok kézszorítását: „Tudjátok, ez olyan se nem langyos, se nem kemény kézfogás volt, olyan, ami csak férfiak között lehetséges, ami a szeretetről szól…” Hallgatósága egyetértően bólogat. Az elíziumi békés hangulatot egy méltatlankodó hölgy zavarja meg, aki felháborodva közli, hogy elfogyott a Viktor könyve, és hogy „ez egy ilyen ország!” Szeretnénk kijavítani, hogy „egy az ország”, de úgy döntünk, bölcsebb, ha hallgatunk. Valaki vigasztalja, ő múltkor a várban hat órát várt, ám mire Viktorhoz ért volna, a fontos embernek más dolga akadt, de nem baj, most itt van, és kivár. Esélyei jók, mert a Nagy Ember közli, addig marad, amíg minden könyvbe alá nem kanyarította a nevét, és lőn.
Bihari Tamás
