2003. május
Népszabadság * Révész Sándor * 2007. június 2.
Gyurcsány Ferenc miniszteri esküje (ill. az új miniszterek esküje)Kép: Szabó Barnabás „A kurva anyátokat!” – jutottak eszébe Bencsik Andrásnak „Petőfi halhatatlan szavai” a kendernapi tüntetés színpadán szereplő „erkölcsi férgekről” (Jancsó, Konrád stb.). (Győztünk, Demokrata, 2003. május 8.). Az idézet kicsit pontatlan, eredetiben úgy hangzik, hogy „foglalod a kurvanyádat”, és az ország elfoglalására készülő németekhez szól. De mit számít ez, ha az anyák napjának méltóságáról van szó!?
A „kurva anyák” gyermekei ugyanis úgy intézték, hogy „a kender felszabadításának” világnapja, május 4. éppen anyák napjára essék abban az évben, amikor Budapest is csatlakozik ahhoz a több száz városhoz, melyben ezen a napon szerte a világon a füvezők hatósági üldözése ellen tüntetnek. A világnap alkalmából Váncsa István (Füvescikk, Élet és Irodalom, 2003. május 2.) arról elmélkedett, hogy ha a régi időkben a szőlő termett volna ott, ahol a kender, és fordítva, akkor a hindu papi kaszt a hasis helyett a bor fogyasztásával tisztelné Sivát, viszont a hellén-keresztény kultúrkörben Dionüszosz hasisistenen és Noén keresztül a kender kultúrája gyökeresedett volna meg. S akkor ma nálunk is úgy lenne, mint Amerikában hetven évvel ezelőtt: a marihuána szabad, de a bor tiltott, s az ország erkölcseinek radikális védelmezői a borfogyasztók tüzes vassal való megbélyegzését és koncentrációs táborokban való elhelyezését szorgalmazzák.
Anyák napi kendertüntetés (május 4. Kép: ) Domaniczky Tivadar Féderer Ágnes arra emlékeztetett, hogy a büntetőjog szigora az esetek túlnyomó többségében a könnyű drogok fiatal, alkalmi fogyasztóit éri el. Egy szál füves cigarettáért is lehet felfüggesztett börtönbüntetést kapni, első fokon még öt év letöltendőt is, ha valaki a kamasz öccsét is megkínálja, de a büntetőeljárás már az ítélettől függetlenül is megviseli a prohibíció áldozatait. Néhány hónappal korábban egy razzia során huszonkilenc – nem is gyanúsítottként, csak tanúként kihallgatott fiatalt – aláztak meg és fosztottak ki brutális módon a rend őrei, akik lekisköcsögözték a fiatalokat és tájékoztatták őket arról, hogy „pechetekre ez rendőrállam”. („Tudják maguk, mi a kábítószer?”, 2003. május 3.)
Május 4.-re a Vörösmarty térre tüntetési engedélyt kaptak a kendermagosok is és a kenderkötelesek is. A BRFK által kezdeményezett egyeztetésen a szervezők megállapodtak, hogy nem zavarják egymás programját. Az ellentüntetők néma demonstrációt ígértek, aztán fölvonultak akasztófával-kötéllel („Nesztek kender!”) síppal, dobbal, tojással, paradicsommal, sörösüveggel; ordítottak, zajt csaptak, verekedtek, a színpadra merészkedőket levadászták, megrongálták az erősítőket stb. Budaházy György szervezete, a Lelkiismeret 88 röpcédulákat osztogatott, miszerint „a magyar zsidóság érdekeit képviselő” SZDSZ „a magyar gyerekek mielőbbi pusztulását segítené elő” a drogokkal, ezért javasolják, hogy „pozitív diszkriminációként” engedélyezzék a drogok fogyasztását, de „kizárólag a zsidó származású gyerekeknek”. (idézi Vásárhelyi Mária: Kendernapi metszetek, ÉS, 2003. május 30.)
A rendőrség gyakorlatilag semmit sem tett a „kendermagosok” gyülekezési jogának biztosítása érdekében. Kevéske rendőr, kevéske kordon – mintha ott sem lettek volna. Mire az erősítés megérkezett, a bőrfejűek gyakorlatilag már szétverték a tüntetést.
Bencsik András fönt idézett cikke szerint ez volt a polgári erők nagy anyák napi győzelme. „Most új fegyvert találtak a magyar polgárjogi harcosok, melynek itthoni elterjesztéséért elévülhetetlen dicséret illeti a Friss Levegőt Polgári Kört, ők kezdeményezték ugyanis, hogy a drogbarát tüntetésre elmenjenek a drogfogyasztást ellenzők is, és ott síppal, dobbal, nádi hegedűvel tiltakozzanak. Az új fegyver a síp (és a tojás…). Ha ezrek használják, félelmetes a hatása. Ezért győztünk anyák napján a budapesti Vörösmarty téren.”
A Magyar Nemzet egyik alkalmazottja úgy vélekedett, hogy a Kendermag Egyesület rendezvénye bűncselekményt valósított meg, azt a rendőrség nem is hagyhatta volna jóvá, viszont börtön járna érte, hiszen „aki a nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. (Torkos Matild: Kenderzsúp egy tüntetés margójára, Magyar Nemzet, 2003. május 13.) Egyéb magyarázat híján arra kell gondolnunk, hogy a kendermagos tüntetés azért volt alkalmas a köznyugalom megzavarására, mert az ellentüntetőket garázdálkodásra késztette.
A publicisztikai elfajulásban ezúttal nem a kenderkötelesek győztek. Az Index publicistájának, Tóta W. Árpádnak a tollából ömlött ki a legtöbb genny: „Megint szegényebbek lettünk egy sortűzzel. Le kellene már számolni azzal a hülyeséggel, hogy demokráciákban a rendőrnek muszáj tehetetlennek lenni. Arra tartjuk ugyanis többek között, hogy megfegyelmezze azt a fix csőcseléket, amely időnként hídblokáddal és utcai garázdálkodással éli ki aktivista ostobaságát. Nem málészájjal bámulni, ahogy néhány száz feltüzelt félállatka trombózist okoz a közlekedésben, vagy éppen lokálisan megszünteti a demokráciát. Tessék ilyenkor lövetni, ahogy normális országokban szokás.” (Anyád napja, május 5.) A Demokrata gondolati játékot ajánlott: „Azt ajánlom játszunk el a gondolattal, mi történt volna, ha a lövetés ötletét egy jobboldali publicista veti papírra… Sejtésem szerint a baloldal kifejlett humanizmussal rendelkező jeles személyiségei egymást túlkiabálva követelték volna a szélsőséges zsurnaliszta elnémítását. Netán azt a lapot is betiltatta volna, ahol a cikk megjelent.” (Bándy Péter: Lövetni kéne tán…, Demokrata, 2003. május 22.) Ki lett próbálva: „A Parádét, úgy, ahogy van, be kell tiltani, s aki nem takarodik haza, arra lövetni. Ennyi.” – írta a Demokrata kolumnistája tavaly ősszel, miként azt nemrég egy cikkemben fölidéztem. A különbség annyi, hogy a Tóta csak gumilövedékekre gondolt. A baloldali elnémítók, betiltók, egymást túlkiabálók azóta sem jelentkeztek. Schmidt Mária még jóval a gondolati játékra vonatkozó fönti ajánlat előtt kijelentette, hogy az Orbánról írt botránykönyv szerzőjét „tisztességes helyen” az ember (?) „lelövi, mint egy kutyát”. Azóta is publikál nálunk.
Átalakult a kormány. A zöld tárca éléről távozó Kóródi Mária helyére az ellenzéki politikusok (kivált Illés Zoltán) által is melegen üdvözölt Persányi Miklós érkezett az Állatkertből. Hogy a kormánynői létszám is kilegyen, megtették esélyegyenlőségi miniszternek Lévai Katalint. Hiller István váltotta Görgey Gábort, aki csupán egyévi fészkelődést vállalt a kultusztárca élén, de ezalatt meglustálkodott azért a miniszteri jövedelmével összemérhető apanázsért is, amit tanácsadás címén még sokáig folyósítottak őnéki. Egy Gyurcsány Ferenc nevű tapasztalt hosszútávkocogó ügetett be a színfalak mögül a kormányba az egykoron Deutsch Tamás számára kreált és az Orbán-kormány bukása után kifürkészhetetlen okokból meghagyott Ifjúsági és Sportminisztérium könnyű terhével a vállán. A Magyar Nemzetben már látták mi lesz ennek a kocogásnak a vége: „Lassan mondom, hogy a Köztársaság téren is megértsék: Gyurcsány Ferenc Medgyessy Péter gazdasági tartótisztje. És kiszemelt utódja.” (Csermely Péter: Az utód, Magyar Nemzet, 2003. május 6.) Csak a kiszemelésben tévedtek. A Magyar Hírlap puhatolózott: „- Sok minden megjelent 2006-os ambícióira vonatkozóan. – 2006-os ambícióim középpontjában a Medgyessy-kormány sikere és az MSZP választási sikere áll.” (Gréczy Zsolt – Varga Gergely: „Nem a miénk az ország” – Hatszemközt Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszterjelölttel, Magyar Hírlap, 2003. május 6.) No, legalább az egyik bejött neki.
A Roma Sajtóközpont munkatársai megpróbálták leleplezni azt a néhány vidéki kórházban évek óta kialakult gyakorlatot, hogy a cigány kismamákat elkülönítik a nem cigányoktól. Még rejtett felvétel is készült a kórtermekről és egy beszélgetésről, melyben a nővérke megnyugtatja az „érdeklődő kismamát”, hogy „Ne féljen, a kisebbségnek külön szobája van.” (Baranyai Laura – S. Kállai Szilvia: „C” kórtermek – különböző magyarázatok, Népszava, 2003. május 16.). Az érintett kórházak mindent tagadtak, többek között azzal érveltek, hogy a fölvételen nem is hangzik el a cigány szó. A kisebbségi ombudsman vizsgálatot indított, ami elakadt, mivel a szülő nők származását személyiségi okokból nem lehet semmilyen hivatalos formában firtatni. Még antidiszkriminációs célból sem. Az Egri Végvár Polgári Körök Egyesület nyilatkozatot adott ki a kórház védelmében, miszerint a kórházban „csupán pozitív diszkrimináció éri a romákat” (Népszabadság, 2003. május 30.)
Szabolcsban a megyei bíróság elutasította annak a roma asszonynak a keresetét, akit a fehérgyarmati kórházban egy szülészeti beavatkozás során sterilizáltak. A háromgyerekes asszony egy olyan családközpontú közösségben él, melyben a sterilizációt vallási és közösségi szabályok tiltják, a meddőség szégyen. A kevés iskolát végzett, sokkos, kivérzett állapotban lévő asszonytól, aki éppen elvesztette magzatát, az orvosai elvárták, hogy értse meg a meddőségre vonatkozó latin kifejezést – úgy íratták vele alá az engedélyt a műtőasztalon. A bíróság ennek a nyilatkozatnak nem is tulajdonított jelentőséget, „viszont nem tekintette bizonyítottnak, hogy fogamzóképessége elvesztésével a fiatalasszony maradandó fogyatékosságot szenvedett.” (Miklósi Gábor: Kórisme, Heti Világgazdaság, 2003. május 24.)
Németkéren 2002 őszén a lakosság nagy részének jelenlétében és biztatására megrongáltak egy házat, hogy ne tudjon oda beköltözni egy család, melyről csupán annyit tudtak, hogy Bedőtanyáról jönnek és cigányok. Öt ember ellen indítottak eljárást eredetileg nemzeti, etnikai csoport elleni erőszak gyanújával. Ezt végül ejtették, mert a rendőrség azzal érvelt, hogy csupán az „antiszociális elemektől” féltek a falu lakói, és a tettükben semmi szerepe nem volt annak, hogy az általuk nem ismert család roma. A Paksi Városi Bíróság első fokon semmilyen büntetés kiszabását nem tartotta indokoltnak, csupán egy évre „próbára bocsátották” a vádlottakat. (Heti Világgazdaság, 2003. május 31.) Ha a kedves olvasó úgy gondolja, hogy ilyen ítéleteket szoktak hozni akkor is, ha nem romák házáról van szó, rontson neki nyugodtan a legkellemetlenebb gádzsó szomszédja házának.
Eljött a részigazság pillanata. A szószegés ideje. Későn szegte szavát a kormány, s nem szegett belőle eleget. Emelték végre a gáz árát, de nem eléggé. Módosították az államilag támogatott lakáshitelekkel kapcsolatos rendeletet, de azt sem eléggé.
A megemelt gázár sem fedezte az ágazat költségeit, a szükséges fejlesztésekre pláne nem futotta belőle, pedig még a nagy olajárrobbanás előtt voltunk. A kormány mindenesetre a jövőre nézve is gondoskodott szegnivaló szóról: azt állították, hogy a jövőben nem lesz már szükség az inflációt meghaladó gázáremelésre.
A támogatott lakáshitel felső határát 30 millióról 15 millióra szállították le, nem adtak többé tetemes állami pénzajándékot azért, hogy családtagok egymás között adják-vegyék lakásaikat; és ezentúl egy személynek csak egy támogatott lakáshitele lehetett. Mert addig akárhány. Továbbra sem számított vagyoni és lakáshelyzet: „a 15 milliós hitel az otthonteremtők 98 százalékának még sok is. Ráadásul nem igazán szeretném támogatni adófizető állampolgárként azt, aki képes kifizetni a 30 milliós hitel felvételéhez szükséges 30 milliós önrészt és a havi több százezres törlesztőrészletet” – írta Várkonyi Iván (Lakásfrász, Népszabadság, 2003. május 22.). A bankok nyereségéből is lenyestek egy kicsit, de az állami teher így is nyomasztó maradt. A Fidesz együtt sírt a bankokkal, a nyerészkedőkkel és a százmilliós fészkeket rakosgató plebejusokkal.
Magyar Bálint Kép: Szabó Barnabás Magyar Bálint miniszter is ilyesféle fészket rakosgatott, nem is értett egyet a kormányrendelettel, viszont még idejében fölmarkolta a 30 milliós hitelt. Orbán Viktort megkérdezték, mit szól ehhez: „Nem látok abban kivetnivalót, ha egy miniszter él a törvények által nyújtott lehetőséggel” – felelte a plebejusok szószólója. (Csermely Péter: Gyökerek és szárnyak, interjú Orbán Viktorral, Magyar Nemzet, 2003. május 24.)
Magyar Bálint munkatársai május második hetének végén a balatonkenesei wellnesscentrumban vendégeskedtek. Az Elender Kht. relaxálta őket. Magyar Bálint előző minisztersége idején a Kóka János által igazgatott és részben tulajdonolt Elender Kht. (a MatávCommal szövetségben) megnyerte az iskolák internettel való ellátására kiírt tendert a Sulinet-program keretében. Ez a szerződés márciusban lejárt. A folytatásra a minisztérium cége olyan későn írta ki a közbeszerzési pályázatot, hogy a nyertesnek öt nap alatt kellett volna kiépítenie egy 2200 végpontos rendszert. Erre Elenderéken kívül senkinek nem lett volna esélye. A Közbeszerzési Döntőbizottság érvénytelenítette a tendert versenyellenesség címén, s megbüntette a kiíróját. A minisztérium meghosszabbította a régi szerződést, és éppen az új pályázatot fogalmazgatták, amikor a Sulinet-program irodavezetője, az informatikai miniszteri biztos és a miniszter kabinetfőnöke lecsábult Kenesére, hogy elenderes vendéglátóik társaságában kikapcsolódjanak a napi robotból.
A felsőoktatási intézmények informatikai eszközökre pályázhattak a minisztérium 2,5 milliárdos keretéből. A nyerteseknek a minisztérium megküldte az általa kijelölt szállító számára kitöltött megrendelőlapot: írják alá, adják föl. Akik föladták, nem mindig azt kapták, amire szükségük volt, de azt viszont drágán. A felsőoktatási vezetők ilyet még nem láttak, hogy a minisztérium kvázi kijelöli a szállítót, aki sokkal drágábban szállít nagy tételben, mint mások kicsiben. Akik nem a minisztérium által favorizált szállítótól vásároltak, 10-35 százalékot megspóroltak. Akik bevallották, hogy spóroltak, azoktól a minisztérium visszaszedte a spórolt pénzt. Akiknek több eszük volt, elintézték a szállítójukkal, hogy a különbözetet levásárolhassák. (Ld. Varró Szilvia: Melegen ajánlott szállítók, Népszabadság 2003. május 30.)
Siófoki buszbaleset (május 8.) Kép: Szabó Barnabás Dr. Oláh Vilmos orvos ügyeletes volt a siófoki kórházban, amikor 1980-ban a helyi buszjáratot elsöpörte a vonat. Húsz ember meghalt. Az időközben nyugalmazott baleseti sebész huszonhárom éven át számtalan fórumon fölszólalt, egy sor cikket írt arról, hogy sorompó kellene a vasúti átjáróba. Nem telt rá. 2003. május 8-án egy német busz a piros jelzés ellenére a sínekre hajtott. Harminchárom turista meghalt. „Még tartott a helyszínelés a siófoki tragédia színhelyén, amikor Pál Tibor, a Belügyminisztérium politikai államtitkára úgy nyilatkozott, nem számít, mennyibe kerül, de az összes vasúti-közúti kereszteződést csapókaros sorompóval kell ellátni.” (Boda András – Pekarek János: Szemtanúk a rettenet óráiról, Népszabadság, 2003. május 9.) Az összeshez, mivel öt átjáróból négynél nem volt sorompó, tízből hatnál táblán kívül semmi, kellene több mint százmilliárd forint. Végül beterveztek a kormányzati ciklus hátralévő három évére összesen másfél milliárdot. Siófokon és környékén mindenesetre vannak már sorompók.
Néhány bulvárlap a személyiségi és kegyeleti jogokat sértő, borzalmas képeket tett közzé a balesetről. A MÚOSZ megdorgálta őket.
