Ki Kicsoda
Hack Péter
A hét eseményei
Az iráni végső megoldás
JANUÁR 4.
Néha tényleg tragikomikus dolog a demokrácia. Itt van most ez a cirkusz a Lelkiismeret 88 nevű csoporttal, meg valami nemzeti ellenállási izével, amelyik kiáltványban szólít erőszakra főleg újságírók ellen. Durva, rémisztgetős szöveg, minden nevetséges nyomorúságával együtt. Például nagyon érdekes, hogy kiderül belőle: a vérmesek nem nagyon olvasnak.
Nagyon rosszkedvűen reagálok Joó István minap a Magyar Nemzetben megjelent cikkére, melyben Vizet prédikálni és bort inni (Népszava, 2006. december 6.) című írásomat veszi kritika alá. Joó mondatokon keresztül lovagol azon, hogy én a miniszterelnök tanácsadójaként nyilván valamiféle balos összeesküvés részeként, megrendelésre „támadom” az egyházat, miért is a Népszava engem borsos összegekkel jutalmaz, de ugyanakkor persze a SZDSZ embere is vagyok.
Sólyom László köztársasági elnök szerdán délután (Hanuka 6. napján) fogadta a történelmi egyházak vezetőit.
Idén is zsúfolásig telt a Nyugati tér a hanukai gyertyagyújtásokra. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, dr. Lomniczi Zoltán, a Legfelső Bíróság elnöke gyújtották meg hanuka első gyertyáit szombaton a budapesti Nyugati téren.
Nem csillapodnak az indulatok Mahmúd Abbász palesztin elnök előrehozott választásokról szóló szombati bejelentése óta. Tony Blair hétfőn Gázába érkezett, hogy találkozzon az államfővel, és támogatásáról biztosította tervei végrehajtásában.
Ortodox zsidók Izrael ellenségénél
Érdekes fotó járta be a világsajtót a múlt heti, teheráni holokausztkonferencia után: a fényképen egy ortodox zsidó rabbival fogott kezet az Izrael legnagyobb ellenségének tartott Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök.
Gyurcsány szakértője ellenzi, hogy a Mazsihisz kitüntette a bíborost
PÉCSI KINEVEZÉS Méhes Mártont, a németországi magyar évad december 31-én lejáró mandátumú kurátorát jelölte ki Pécs képviselő-testülete a 2010-es kulturális főváros program művészeti igazgatójának, miután az ősszel lezajlott pályázatot eredménytelennek nyilvánították. A 32 éves pécsi születésű nyelvész korábban a berlini Collegium Hungaricum igazgatóhelyettese volt. Építészeti igazgatónak a szintén pécsi, de Németországban élő Freivogel Gábort nevezték ki.
„Ez az egyetlen ország, ahol 18 éves korodban elköltözöl otthonról, de 24 éves korodban még mindig otthon alszol. Ez az egyetlen ország, ahol a vendégek, akik először jöttek látogatóba, azt kérdezik: „Kikaphatok valamit a frigóból?” Ez az egyetlen ország, ahol péntek este, ha meglátogatod a szüleidet, ugyan abban a székben ülsz, mint öt éves korodban.
Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Plankó Erika, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium főosztályvezetője vehette át a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) által adományozott Magyarországi Zsidókért díjat november 26-án Budapesten.
Ismeretlen tettesek a zsidóságot sértő feliratokat firkáltak a váci zsidó temető imatermének falára; a horogkereszteket és gyalázkodó jelszavakat Izrael budapesti nagykövete, David Admon jelenlétében hozzávetőleg 100 főnyi helyi önkéntes távolította el a műemléképület faláról.
Szenes Hanna cionista mártírra emlékeztek kivégzésének 62. évfordulója alkalmából Budapesten, a VII. kerületben, a róla elnevezett parkban. „A szélesebb nyilvánosság számára világossá kell tenni Szenes Hanna mártírumának valódi értelmét, meg kell mutatnunk, hogy alakja arra példa, hogyan győzhet a fény a sötétség, a szabadság a zsarnokság, a gyengeség az erő felett.
Ehud Olmert miniszterelnök beszéde David Ben Gurion sírjánál
Három évvel ezelőtt, mint Ariel Sharon helyettese tartottam itt beszédet, melyben David Ben Gurion 1949-es szavait idéztem: „Amikor arról kellett döntenünk, hogy Izrael egész maradjon zsidó állam létrehozása nélkül, illetve jöjjön létre a zsidó állam a történelmi Izrael hiányos területén, mi az utóbbit választottuk”. Ben Gurion döntése a Függetlenségi háború végén fájdalmas de bátor, szívfacsaró, mégis realista volt.
Az elkészült felmérés szerint a következő tíz esztendőben mintegy kétmilliárd forintot kellene fordítani a szegedi zsidó hitközség műemléképületeinek felújítására közölte Lednitzky András elnök. A legnagyobb tételt, 1,2 milliárd forintot a több mint százéves zsinagóga épületének rekonstrukciójára kellene költeni – mondta az ország második legnagyobb hitközségének elnöke.
Az észak-amerikai lapok szemléje

