Idén is zsúfolásig telt a Nyugati tér a hanukai gyertyagyújtásokra. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, dr. Lomniczi Zoltán, a Legfelső Bíróság elnöke gyújtották meg hanuka első gyertyáit szombaton a budapesti Nyugati téren. A zsidóság egyik legnagyobb ünnepének, a nyolc napig tartó hanuka egymást követő, gyertyagyújtó estéin Köves Slomó és Nógrádi Bálint olvasták fel Gyurcsány Ferenc kormányfő, Göncz Kinga külügy-, Lamperth Mónika belügyminiszter és Demszky Gábor főpolgármester levelét is.
A kormányfő a Nyugati téri gyertyagyújtás alkalmából „boldog, békés, meghitt ünnepeket kívánt” és hangsúlyozta: mennyire „örömteli, hogy évről-évre … egyre több ablakban látni a hanuka fényeit. Mert olyan ország polgárának jó lenni, ahol mindenki természetesen éli meg saját kultúráját, és ugyanígy fogadja el a másét is.”- írta az ünneplőknek Gyurcsány Ferenc. Göncz Kinga külügyminiszter asszony örömének adott kifejezést, hogy „a hanuka alkalmából tartott nyilvános emlékezés … hagyománnyá lett, és „…a magyar zsidóság örömét szívesen osztja meg másokkal.”. Lamperth Mónika – aki az előző években vett részt a gyertyagyújtáson – szerint „a hanuka napjaiban bárhol is legyen, mindig szívében hordoz és magáénak érzi a zsidó közösség e jeles ünnepét.” Demszky Gábor főpolgármester pedig „büszke arra, hogy 1997 óta minden évben vidáman lobognak a hanuka gyertyák, hogy köszöntsék a fényt, szabadságot, az életet.”
Az egymást követő estéken jelenlétével tisztelte meg még az ünnepet Szekeres Imre, honvédelmi, Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszterek, Szili Katalin, az országgyűlés elnöke, Deutsch-Für Tamás az Országgyűlés alelnöke, Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter, a Mazsihisz vezetői, Steiner Pál és Tarlós István budapesti frakcióvezetők, továbbá Molnár Gyula, Hunvald György, Verók István polgármesterek is.
Az ünnepség sosem látott sajtónyilvánosságot élvezett. Az eseményről tudósított a Duna TV, az ATV, a TV2 Tények, a Hír TV, a City TV, az MTV Híradó, a főbb napilapok, a Népszabadság, a Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, a Népszava, a HVG, a Napi Ász és más egyéb sajtóorgánumok is részletességgel foglalkoztak a Nyugati téri eseményekkel.

