Nem csillapodnak az indulatok Mahmúd Abbász palesztin elnök előrehozott választásokról szóló szombati bejelentése óta. Tony Blair hétfőn Gázába érkezett, hogy találkozzon az államfővel, és támogatásáról biztosította tervei végrehajtásában.
Blair és Mahmúd AbbászA Hamasz mindezt puccsként aposztrofálta és nem hajlandó az együttműködésre. A teljes elzárkózás miatt a fegyverszüneti megállapodás betartása illúziónak tűnik. Eddig négy ember halt meg a bejelentést követő összetűzések során, Abbász elnök háza körül is lövedékek csapódtak be, a Fatah egyik vezető biztonsági embere pedig három gyermekét vesztette el.
Nagy-Britannia szeretne segíteni Palesztinának, de erre nem sok lehetőséget látnak, amíg egy olyan csoport vezeti őket, amelynek tagjaira mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió országai terroristaként tekintenek. „Nem nyugszom egy pillanatra sem. Nem akarjuk, hogy bármi is a palesztin nép megsegítésének ügyében álljon.” – nyilatkozta Tony Blair egy Abbász elnökkel közös sajtótájékoztatón. A palesztin vezető akár az együttműködésre is kész lett volna egy egységkormány formájában, a Hamasz vezetői ettől azonban mereven elzárkóznak. Abbász elnök egyetlen kiutat az előrehozott választásokban látja, amely során kiderülhetne, hogy az emberek ma is bíznak-e azokban, akiket 10 hónappal ezelőtt megválasztottak.
A Fatah és a Hamasz között zajló hatalmi harc következményeként az állam lassan katasztrofális helyzetbe kerül. A koalíció elutasítása miatt a nyugat komoly gazdasági szankciókat foganatosított, amely szinte az egész közszolgáltatási rendszert lebénította.
Abbász hazája érdekében kész együttműködni a Hamasz vezetőkkel, egyeztetett Ehud Olmerttel, hogy a béketárgyalásoknak új lendületet adjon, amely végre stabilitást jelentene a Közel-Keleten. Izrael a mérsékelt palesztin erőket támogatásáról biztosította és így megtört az a diplomáciai csend, amely Ariel Sharon és Olmert között fennállt. Azonban úgy tűnik Abbász törekvései a nyugat erőteljesebb támogatása nélkül nem elegendőek.
A béke tartós fenntartására nincs sok esély. Tony Blair hétfői megérkezésekor is folytak a harcok, egy 16 éves fiút Gázában lövedék talált nyakon. A Hamasz szerint Abbász elnök bejelentése felér egy polgárháborúra való felhívással, egy szóvivőjük pedig azt nyilatkozta, hogy a fegyverszünetet ugyan rájuk kényszerítették, de fenntartják a jogot az „önvédelemre”.
Hetek/Times Online

