Indiában benyújtotta lemondását a belügyminiszter a mumbai terrortámadások miatt. Sivradzs Patil jelezte, hogy erkölcsi felelősséget vállal a történtekért, azt azonban nem tudni, hogy Manmohan Szingh kormányfő elfogadta-e a lemondást.
Inforádió
Sok hírességet találunk a futballcsapatok szurkolói között. Sokuk felbukkan a nézőtéren is, mások csak egy-egy siker után közlik, hogy élnek-halnak az adott csapatért, hogy ezzel maguk számára is elérjenek egy kis népszerűség-növekedést. A The Times összeállítása alapján nézzük, kik a legrosszabbak közülük, vagyis kik azok, akik nem biztos, hogy csak dicsőséget hoznak a csapatokra.
Francisco Franco egykori spanyol diktátor attól tartott, hogy Adolf Hitler elraboltatja, így kényszerítve ki Spanyolország belépését a második világháborúba – legalábbis ezt állítja a tábornok lánya.
Aggodalmát fejezte Ján Kubis szlovák külügyminiszternek írt levelében az Amerikai Magyar Szövetség a magyar kisebbséggel szembeni intoleráns és diszkriminatív politika miatt.
Egyedülálló sámánsírra bukkantak az izraeli régészek. A sírban volt mindenféle csont, és tíz kővel volt letakarva. De vajon miért?
Eheti számában a gazdasági válság hatásaival foglalkozik a Heti Válasz, amelynek cikke szerint akár a 700 ezret is elérheti jövőre a munkakeresők száma.
A II. világháború alatt játszódó két angol dráma is szerepel az eheti filmpremierek között. A csíkos pizsamás fiú a koncentrációs tábor két oldalán élő két gyerek barátságát dolgozza fel, A szerelem határai pedig Dylan Thomas walesi költő szerelmi bonyodalmaiba enged betekintést.
Egyre közelebb kerülnek a Simon Wiesenthal Központ munkatársai a legkeresettebb náci háborús bűnöshöz. Aribert Heimet azzal vádolják, hogy a mauthauseni internálótábor orvosaként legalább félezer ember halálért felelős.
Az erőteljes nyugati tiltakozás ellenére Irán csütörtökre virradó éjszaka újabb kísérletet hajtott végre nagy hatótávolságú rakétákkal a Perzsa-öböl térségében. A nem titkolt cél Izrael elrettentése, de Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter figyelmeztette Teheránt: Washington meg fogja védeni a zsidó államot.
Mielőtt James Bond egy újabb akcióra indul, mindig meglátogatja „Q-t”, őfelsége titkosszolgálata kutatási és fejlesztési osztályának vicces vezetőjét, aki megmutatja neki a legújabb csúcstitkos játékszereket.
Budapesten megemlékezést tartottak a II. világháború magyar zsidó mártírjainak Wesselényi utcai emlékművénél.
Betelt a pohár, itt az ideje a jogos nemzeti önvédelemnek – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a szombati melegfelvonuláson történtekre utalva.
A legkeresettebb náci háborús bűnös utáni nyomozás hátráltatásával vádol egy német bírót a Simon Wiesenthal Központ. Aribert Heimet azzal gyanúsítják, hogy több ezer embert ölt meg orvosi kísérletei során a haláltáborokban.
Egy ember meghalt és legalább harminc személy megsebesült, köztük heten súlyosan szerdán Jeruzsálem központjában, amikor egy palesztin kotrógéppel felborított több gépkocsit és egy autóbuszt, valamint számos járókelőt is elgázolt – közölték a helyi biztonsági erők.
Azok az emberek, akik szerint Isten irányítja a világ dolgait, ritkábban vesznek részt a választásokon.
Az olasz kormány nagy vitákat kavaró tervezete értelmében a hatóságok minden roma gyerektől ujjlenyomatot vehetnek, hogy így szorítsák vissza az utcai kéregetést. Sokak szerint ez nyílt rasszizmus.
Ha fenyegetik Izrael biztonságát, Franciaország a zsidó állam mellé áll – jelentette ki Iránra utalva Nicolas Sarkozy francia elnök, aki a jeruzsálemi parlamentben beszélt erről hétfőn.
Az izraeli arabok 77 százaléka akkor is az országban akarna élni, ha lenne más választása. Nem ez azonban az egyetlen meglepetés, amely a Harvard Egyetem felméréséből kiderült.
Életbe lépett csütörtök reggel a Gázai övezetben a Hamász iszlamista szervezet és Izrael közötti tűzszünet, amelynek tartósságával kapcsolatban mindkét fél borúlátó.
Történelmi hagyományaik megsértésének tekintik neves olasz értelmiségiek a Coca Cola cégnek azt a reklámfilmjét, amelyet egyik üdítőitaluk mexikói forgalmazásához készítettek a híres olasz partizándal, a Bella Ciao felhasználásával.

