„Ez az egyetlen ország, ahol 18 éves korodban elköltözöl otthonról, de 24 éves korodban még mindig otthon alszol. Ez az egyetlen ország, ahol a vendégek, akik először jöttek látogatóba, azt kérdezik: „Kikaphatok valamit a frigóból?” Ez az egyetlen ország, ahol péntek este, ha meglátogatod a szüleidet, ugyan abban a székben ülsz, mint öt éves korodban. Ez az egyetlen ország, ahol az első randevún azt kérdezed a nőtől, hogy hol szolgált a hadseregben és valószínűleg az derül ki, hogy veszélyesebb alakulatnál, mint te.
Ez az egyetlen ország, ahol a rádióban szóló zenéből tudod meg, milyen a biztonsági helyzet. Ez az egyetlen ország, ahol a pecsétes, derékig kigombolt ingű ipséről kiderül, hogy ő a miniszter, míg a mellette ülő öltönyös, nyakkendős úriember a sofőrje.
Ez az egyetlen ország, amelynek van kommunikációs műholdja, de egy mondatot nem hagy senki befejezni. Ez az egyetlen ország, ahol tíz percen belül megszerzed az űrrakéta kilövését vezérlő szoftvert, de egy hetet kell várnod, hogy megjavítsák a mosógépedet. És egyedül itt (ha már érintjük ezt a témát) beszélnek meg időpontot „11 és 6 között”.
Ez az egyetlen ország, ahol senki nem tudja megindokolni, hogy miért éppen itt él, de ezer ellenérvet tud felsorolni, hogy miért képtelenség máshol élni.”
Efraim Kishon
Kedves Olvasó!
Corina Berger vagyok, a Szochnut Közép-Kelet Európai régió alija osztályának vezetője.
Most úgy érzem magam itt Magyarországon, mint egy új bevándorló, akinek minden az újdonság erejével hat: a nyelv, a mentalitás, a szokások és még az időjárás is.
Itt Ros Hasana napján nincsenek hatalmas dugók az utakon mint Izraelben, ahol mindenki a családjához utazik, viszont Jom Kippurkor, amikor otthon kihaltak az utcák, itt nem lehet a városban megmozdulni és a levegőben ételszag terjeng. Itt november elsején csendesedik el minden, az üzletek zárva vannak és se egy zacskó tejet, se egy meleg pulóvert nem lehet venni, hiába fordult hidegre az időjárás.
Hozzá kell szokni, hogy nem lehet ismeretlen embereket csak úgy letegezni és nemcsak az idős emberek várják el a magázást. Az „akarok” helyett itt az udvarias „kérem szépen” dukál.
A könyveket, az újságokat és minden irományt balról jobbra olvasnak. A banki űrlapok kacifántos nyelvezetének megértéséhez szótár vagy egy türelmes alkalmazott segítsége kell, és így tovább. Így nem csoda, hogy hasonlóan érzem magam, mint az új olék Izraelben.
Ezzel együtt én mégis szerencsés helyzetben vagyok, mivel pár évvel ezelőtt már dolgoztam Magyarországon. Akkor még csak törtem a magyar nyelvet. Két csodálatos, élményekben gazdag évet töltöttem el Debrecenben. Ezen két év alatt szellemileg, lelkileg és kulturális téren is sokat gazdagodtam. Nagy szerencsének tartom, hogy akkor ízelítőt kaphattam az itteni életből.
Ezért hát a munkám során én is ízelítőt szeretnék adni az alijázóknak arról, hogy mi várja őket Izraelben, milyen az ország, a társadalom, a mindennapi élet, mert szükségesnek tartom, hogy előre lássák, tudják mi vár rájuk.
Ma – szerencsére – sok lehetőségük van azoknak, akik alijázni akarnak. Ilyen a „Szijur Gisus” program – izraeli országjárás -, különböző workshop-ok, stage, önkéntes programok, nyári ulpán és a többi. Én biztos vagyok abban, hogy Izraelben mindig lehet barátokra lelni, akik szeretnek téged és te is viszonozhatod ezt.
Meghívlak benneteket, hogy ismerjétek meg az izraeli lehetőségeket, keressétek fel irodánkat, és egyszerűen legyetek részesei az eseményeknek!
Corina Berger
