Kezdőlap » Lexikonok

Lexikonok

Egy könyv, amely nem az unalomig ismételt közhelyeket szajkózza Einsteinről. Egy könyv, amely felvállalja, hogy Einstein professzor hulla unalmas órákat is tudott tartani, ha éppen nem érdekelte a téma.

2006. május 7. 14:25

Izrael nem fogja megengedni a ciszjordániai illegális zsidó telepek fennmaradását – jelentette ki az izraeli miniszterelnök kormányának első ülésén Jeruzsálemben. Ehud Olmert azt mondta: zsidó telepesek 105 engedély nélküli vadkolóniát létesítettek az elmúlt évtizedben palesztin területeken, és igyekeznek megakadályozni a palesztin állam létrehozását.

Ehud Olmert szerint Izrael nem fogja megengedni a ciszjordániai illegális zsidó telepek fennmaradását

Milyen hagyományokra tekint vissza a politikai démonizálás technikája Magyarországon? Miféle taktikát követett ezen a téren a huszadik század folyamán a jobb- és a baloldal? Érdemes ezen eltűnődnünk, már csak azért is, mert a tanulságok levonása kiegyensúlyozottabbá teheti a médiaviszonyokat, melyeket a jobboldal a rendszerváltás óta folyamatosan felelőssé tesz választási vereségeiért.

1909. Radnóti Miklós születése

Ehud Olmert négypárti koalíció élén irányítja majd az országot, de ezt még bővíteni szeretné, hogy politikája nagyobb támogatást kapjon.

Megkapta a bizalmat csütörtökön az új izraeli kormány, amelyet az Ariel Saron örökébe lépő, Ehud Olmert vezet. A képviselők 65:49 arányban szavazták meg Olmert kabinetjét.

Fejtő Ferenc évtizedek óta írja könyvét Istenről, emberről és ördögről, és nagyon meg lehet érteni, hogy ilyen sokáig huzakodott vele, hiszen ő nem filozófus, amitől persze még lehet moralista. Az első van, az utolsó nincs, vagy ha van, akkor a másodiktól van, az embertől.

2006. május 2-án, az Izrael Állam függetlenségének 58-adik évfordulóján megrendezett ünnepélyes program keretében a budapesti Operaházban adta át – idén először – a Jeruzsálem díjakat David Admon úr, Izrael Állam budapesti nagykövete. A díjat többek között Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szili Katalin a Magyar országgyűlés elnöke, Markó Iván táncművész és Engländer Tibor a magyarországi Cionista Szövetség elnöke vehette át.

Szerdán ünnepli a modern Izrael függetlensége kikiáltásának 58. évfordulóját. Az esemény 1948. május 14-én történt, azonban Izraelben az ünnepekre a zsidó naptár szerinti évfordulón, május 3-án emlékeznek.

1898. Kijevben megszületett Golda Meir izraeli Mapai-politikus, aki 1969-től 1974-ig Izrael miniszterelnök-asszonya volt.

Az 1944-45-ös nyilas terror mártírjaira és hős embermentőire emlékeztek vasárnap este a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján Budapesten. Mintegy 5-8 ezer ember vett részt az Élet Menete Alapítvány főszervezésében immár negyedik alkalommal megrendezett emlékmeneten. A fáklyás felvonulás ezúttal a Duna-part pesti oldalán, a Margit-hídtól a Vizafogó Mártír emlékműig zajlott.

Ilyen se volt még Magyarországon! Az izraeli parlamenti választások éjszakájára a Szochnut, az Izraeli Nagykövetség, a Bálint Ház, a Cionista Szövetség és az ifjúsági szervezetek választási partit rendeztek.

Folyamatosan próbálják a művészek Markó Iván és Keveházi Gábor közös produkcióját, az Emberi Himnusz című darabot, amelyet május 8-án mutatnak be a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Művészetek Palotája ezzel a bemutatóval tiszteleg az uniós csatlakozás kétéves évfordulója előtt.

Mose Hershko (1905-1998) karcagi tanító, a Nobel-díjas Avram Hershko édesapja, 1942 és 1946 között négy évet töltött munkaszolgálatosként a fronton, majd szovjet hadifogságban. 1950-ben vándorolt ki Izraelbe, ahol a 70-es években kezdte gyűjteni az anyagot szülővárosának zsidóságáról szóló könyv megírásához.

Ehud Olmert ügyvezető izraeli miniszterelnök még ebben a hónapban találkozni akar Mahmud Abbász palesztin elnökkel – közölte egy neve elhallgatását kérő magas rangú izraeli kormányhivatalnok.

2006. május 2. 12:12

” Tisztelt Elnök Úr! Az 1960-as évektől kezdve a holocaust és az ateista uralom miatt kiürült zsinagóga épületek jelentős része az Műszaki és Természettudományi egyesületek Szövetsége kezelésébe, később pedig tulajdonába került.

A pápa várható magyarországi látogatásakor boldoggá avatja a vészkorszakban üldözött zsidókat mentő, vértanúhalált halt Salkaházi Sárát. A szociális testvért 1944 decemberében a Duna-parton végezték ki a nyilasok azokkal együtt, akiket bújtatott.