Golda Meir

„A stabil és igazságos világrend kialakulásának útjában a legfőbb akadály az Egyesült Államok. Sajnos meggyőződésem, hogy ez a kíméletlen – számomra fájdalmas – kijelentés igaz. Az Egyesült Államom szeptember 11-e után sem hagyott fel azzal, hogy irányítsa a világot, pedig befolyása már meggyengült. Bush politikája nacionalista szemléletű: az erő alkalmazására koncentrál, mellőzve az olyan globális problémákat, amelyeket csak nemzetközi összefogással lehet megoldani.
Sokáig Izrael karizmatikus vezetőjét, Golda Meir miniszterelnököt okolták azért, hogy Izrael csaknem elvesztette az 1973-as negyedik arab-izraeli háborúként is ismert jom kippuri háborút. Az eddig titkos kormányzati dokumentumok azonban arra utalnak, hogy miközben a háborús hősnek kikiáltott Móse Dajan hadügyminiszter a megadást fontolgatta, Golda Meir volt az, aki győzelemre vitte az összeomlás szélén álló Izraelt – számolt be róla a The Times.
Több X-aktákba illő, rejtélyes eseménnyel is találkozom a Rabbiképző Hanukájára tartva.

Több változatban kering az interneten, s most már egy magyar videómegosztó honlapon is elérhető „Tények Izraelről” címmel egy nyolcperces, angol nyelvű összeállítás. Végignéztem. A film nemcsak tele van – mind a szöveget, mind a képeket tekintve – hazugságokkal, torzításokkal, elfogultságokkal, de egyenesen ezekre épül. Az anyag úgy, ahogy van, tömény antiszemitizmus. Nézzük az összeállítás „tényeit” – a teljesség igénye nélkül.
Hazánk egyik legkülönösebb könnyűzenei triója a Golda Meir szalonzenekar, melynek történetéről apát és fiát, Markovics Tibor körzeti elnököt (ORZSE zsinagóga) és Markovics Zsolt szegedi főrabbit kérdezem. Már a kiválóan éneklő és táncoló főrabbi megszólításánál is nagy gondban vagyok:
A Magyar Tudomány Ünnepe 2007.
Richard Nixon volt amerikai elnök ellenezte az izraeli nukleáris programot, de nem tudta meggátolni, derült ki most nyilvánosságra hozott dokumentumokból. „Az izraeliek, akik egyike azon kevés népnek, amelynek életben maradását valódi veszély fenyegeti, valószínűleg minden más országnál nagyobb eséllyel vetnének be atomfegyvert” – figyelmeztette Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó Nixont egy 1969. július 19-i feljegyzésében a New York Times szerint.

Mészáros Márta rendező Kéthly Anna szociáldemokrata politikusról szeretne filmet készíteni, ahogy ezt már korábban az indexnek is elmondta. A forgatás a tervek szerint jövő nyáron kezdődik. A rendezőnő szerint Kéthly Anna „el van felejtve, ki van radírozva a magyar történelemből” annak ellenére, hogy „egy csodálatos és érdekes egyéniség volt”.
NOL * Népszabadság Online * 2007. november 5.
Vasárnap indul a Méltóság napja elnevezésű országos rendezvénysorozat a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) szervezésében – adta hírül az egyház csütörtökön. A MET ki szeretne lépni a hagyományos istentiszteleti keretből, ezért több mint egy éves programsorozatot indít a megalázottakért és elnyomottakért, akiknek a problémája ma már társadalmi méreteket ölt – áll a sajtóközleményben. Az egyházat Mahatma Gandhi gondolata ihlette ennek a rendezvénynek a elindítására.
A női kvóta tipikusan olyan felvetés, amely a női nem emancipációja helyett annak lealázását segíti elő. Illetve azt, hogy elszaporodjanak a „szőke nő a parlamentben…” témakörű hímsoviniszta viccek.
VITA EICHMANN KEGYELMI KÉRVÉNYÉRŐL
Szeptember 11-én Amerika áldozatairól is megemlékezhetnénk
Lángoktól ölelt – EGY NEMZET SZÜLETÉSE
Ingrid Bergman







