Hazánk egyik legkülönösebb könnyűzenei triója a Golda Meir szalonzenekar, melynek történetéről apát és fiát, Markovics Tibor körzeti elnököt (ORZSE zsinagóga) és Markovics Zsolt szegedi főrabbit kérdezem. Már a kiválóan éneklő és táncoló főrabbi megszólításánál is nagy gondban vagyok:
– Hogy szólíthatom: főrabbi úr vagy inkább művész úrnak?
– Elsősorban rabbinak tekintem magamat, de másik nagy szerelmem a zsidó zene. Zenekarunk körülbelül egy éve működik és repertoárunkban egyaránt jelen vannak zsidó illetve nemzetközi és magyar slágerek is.
– Hol szoktak fellépni?
– Az elmúlt hetekben nagyon sok helyen megfordultunk, voltunk Budapesten a Liberális Sátorban, a Port Royal étteremben Szegeden és persze saját hitközségi rendezvényeinken. Ezen kívül más körzetek hanukai ünnepségein is felléptünk már, például Hódmezővásárhelyen, Kiskunhalason és Kaposváron is.
– Kevés apa mondhatja el magáról, hogy hallhatja főrabbi fiát muzsikálni. Milyen érzés ezt kérdezem Markovics Tibort, aki épp fia zenekarának fergetegesre sikerült koncertjéről jött. Természetesen végigtáncolta a hanukai bulit.
– Nagyon jó érzés, hogy öreg éveimre ilyen utódom van, aki nemcsak vallási vezető, hanem még gyerekkori szerelmével, a zenével is tud foglalkozni.
– Ön is zenélt, ez családi hagyománynak számít?
– Nem zenéltem soha, de szeretem a zenét. A gének öröklődhettek ebben a dologban is. Világ életemben szerettem táncolni és zenés helyekre járni.
– Fia minden koncertjén ott van?
– Ha nincs 200 kilométerre, akkor igen. De volt hogy már ennyit is utaztam érte.
– Markovics Zsolthoz fordulok: hogy került a könnyűzene közelébe? Mert ugye jámbor hitközségi tagként sok mindent el tudok képzelni egy főrabbiról (beszél, esket, temet, csipetnyit intrikál), de a könnyűzene nem az elsők között ugrana be.
– Mondjuk az intrika álljon távol tőlem komolyodik el hirtelen Markovics Zsolt. „Gyerekkoromban hegedültem, annyira hegedültem, hogy a fürdőszobában kellett több órát gyakorolnom…”
– És hogy bírták a szomszédok? – teszem fel közös képviselői hévvel a kulcskérdést.
– A szomszédok még hagyján, de a szülők… – válaszol sokatmondó mosollyal a főrabbi.
– Markovics Tibor: „A szobában hegedült, de amikor azt mondta a hegedűtanár, hogy most már naponta 2-3 órát kellene gyakorolni, akkor beszerkesztettem neki egy állványt a fürdőszobába.
– Markovics Zsolt: Tudni kell rólunk, hogy nem vagyunk egy gazdag hitközség. Körülbelül másfél éve Hanuka előtt azon tanakodtunk, hogy mi legyen a program? Ekkor régi kedves barátom, Juhász Máté jutott az eszembe, aki régóta zongorázik és rögtön igent mondott felkérésünkre. A vacsoraest hangulata úgy alakult, hogy én odaálltam, elkezdtem énekelni, ő pedig kísért engem. Valami frenetikus volt a fogadtatás, kettősünkből alakult ki a későbbi nagyon híres Mesüge Duó. Most jutottunk el odáig, hogy januárba megyünk stúdióba felvenni a promóciós anyagot, s úgy néz ki, hogy lesz egy profi menedzserünk is! Ezután várhatóan már fesztiválokon is fel fogunk lépni.
– Volt már példa arra a hazai rabbikarban, aki valaki részt vett a könnyűzenei életben?
– Zenével egy páran foglalkoznak, van több jó hangú kollégám, de ezen a területen és ebben a stílusban azt hiszem, hogy nincs más.
– Zenekaruk megalakulása előtt is énekelt már?
– Nem, csak akkortól kezdtem el az éneklést komolyan venni. Egyébként mind a mai napig énektanárhoz járok, hogy elsajátítsam a hangképzést és az éneklés módját, stílusát.
– Markovics Tibornál is rákérdezek erre, hátha carusói vérvonalra akadok:
– Én még sohasem énekeltem, nagyon rossz hangom van. Borzasztó rossz! Előimádkozó vagyok, ha hívnak valahova kisegíteni, szívesen megyek, de nem vagyok kántor, énekes.
– Előfordult már, hogy szűkebb körben, családi rendezvényen együtt énekeltek?
– Markovics Tibor (nevetve): Nem akartam elrontani a családi ünnepséget ezzel…
Szilágyi Iván Péter
Mazsihisz news
