Forrás: HETEK

1898. Kijevben megszületett Golda Meir izraeli Mapai-politikus, aki 1969-től 1974-ig Izrael miniszterelnök-asszonya volt.

„Amikor a nagyság szó eszünkbe jut, azt rögtön követi Golda Meir neve.”- írja a Women s International Center portálja. És valóban, a történelem során kevés nő volt akkora hatással egy nemzetre, sőt az egész történelemre, mint az „izraeli Vas-Lady”-ként emlegetett Golda Meir. Az egész életműve, hazaszeretete, küzdeni képessége, elkötelezettsége bebizonyította a világnak, hogy ő igazi harcos.

Az Oroszországi Kijevben született Golda Marbowitsch családjával még 1906-ban a wiscosini Milawakeeba költözött. 1915-ben csatlakozott a Cionista Munkáspárthoz, két évvel később pedig összeházasodott Morris Meyersonnal, és 1921-ben Tel Avivba költöztek (ekkor még a brit fennhatóságú Palesztina területe). Már 1948-ban tagja volt a Nemzetek Tanácsának, valamint aláírta Izrael Állam létrejöttének kikiáltványát. 1949 és 1959 között munkaügyi miniszter, majd 1956 és 1965 között külügyminiszter volt. Ez utóbbi időtartam alatt aktívan részt vett az Izrael és Afrika közti agrár-és városfejlesztési programban. Ezután a Mapai Párt főtitkára lett. 1969, március 7-én a Munkáspárt élén Izrael miniszterelnökévé választották, amely pozíciót öt éven keresztül, 1974-ig látott el.

A Yom Kippuri háború (1973. október 6.) talán Golda Meir életének legnagyobb traumája volt, amikor a zsidó vallás legszentebb ünnepén (ami egyébként munkaszüneti időszak is egyben) a környező arab országok együttes erővel lerohanták a kicsiny országot. Bár a háború tekintélyes izraeli győzelemmel végződött, kitörölhetetlen sebeket hagyott a nemzeten. Golda Meir 1974-ben visszavonult a politikai életből.

Saját bevallása szerint összes pozíciója közül a Munkaügyi Miniszterként eltöltött időt élvezte a legjobban, ugyanis itt nyílt legtöbb alkalma, az emberekkel, és az emberekért dolgoznia. Talán ez az idézet jellemzi munkáját legjobban: „amit Golda Meir tett, azt mind az emberekért tette.”

Dátumok és pozíciók azonban nem tudják kifejezni, mekkora hatása volt ennek a bátor asszonynak. Még ma is mély tisztelet és szeretet övezi nevét, nem csak nemzetében, hanem az egész világon. Az országa és nemzete iránti elkötelezettsége, odaadó munkája legendássá tette személyét. „Ha a Nagyszerűség név lenne, minden bizonnyal Golda Meirt hívnák így.”

1896. Megszületett Dodie Smith angol drámaírónő, aki 1956-ban írta A 101 kiskutya című művét.

Majd minden kisgyermek polcán megtalálható az írónő leghíresebb műve A 101 kiskutya kalandjai, aminek azóta (mint minden kasszasikert hozó gyerekfilmnek) már második részét is piacra dobták a filmesek 102 kiskutya címmel.

Az angol drámaírónő Királyi Akadémián végzett dráma szakon. Bár gyermekkönyvei tették híressé, számos regényt írt felnőttek részére is, valamint önéletrajzi munkái is megjelentek.

A 101 kiskutya először 1912-ben jelent meg (ekkor még csak könyvben), amit a szerző barátai, Anne és Janet Grahame-Johnstone illusztráltak.

1968. Franciaországban diákzavargások kezdődtek a párizsi egyetem nanterre-i fakultásának bezárása miatt, ami országos méretű sztrájkká növekedett.

1270. Meghalt IV. Béla magyar király, aki a tatárjárás után újjáépítette az országot és újjászervezte az államot. Uralkodása idején befejeződött a betelepedett kunok megkeresztelkedése.

Fiatalon, már 1214-ben megkoronázzák, mint ifjabb királyt. Apjával szembe kerül, mert ellenzi a birtokadományozásokat. Trónraléptekor leszámol az apját közvetlenül támogató nemesi réteggel, és visszaveszi az eladományozott birtokokat. Amikor Julianus barát hazatértekor figyelmeztette a tatárveszélyre, segítségül befogadja a kunokat, akik azonban „pogányok” lévén nem ismerték a magántulajdont. Az országban kialakult kunellenes hangulat, és Kötöny vezér megölése miatt a kunok elhagyják az országot.

A tatár hadak Batu kán vezetésével 1241-ben a Vereckei hágónál betörnek az országba, ráadásul még Lemgyelország és Erdély irányából is támadnak. 1241 április 11-én Muhinál IV. Béla rosszul választja meg táborhelyét, így a magyar csapatok csúfos vereséget szenvednek. A király II. Frigyeshez fordul segítségért, ő azonban három vármegyét kér cserébe: Sopront, Pozsonyt és Mosont. A király tovább menekül, Zágrábba, majd Trau (mai Trogir) szigetére menekül.

A muhi csata után a tatárok elfoglalták az egész keleti országrészt. Decemberben megfagy a Duna, így a tatár csapatok át tudnak kelni rajta, és elfoglalják a Dunántúlt is. Egy év múlva a tatárok máig sem teljesen tisztázott körülmények között kivonulnak az országból. IV. Béla visszatér, és nekilát az ország újjáépítésének: politikai kapcsolatot kezdeményez az orosz fejedelmekkel, nemeseinek birtokokat adományoz, azzal a feltétellel, hogy azon kővárnak kell épülnie (ugyanis a tatárok könnyűfegyverzetű támadásainak csak ezek tudtak ellenállni), megszünteti a birtokvisszavételt, az elnéptelenedett területekre visszahívja a kunokat, valamint cseheket, morvákat, németeket, románokat telepít be, a szerviensek jogait megerősíti. Erőfeszítései következtében az ország gyakorlatilag a semmiből újraéled, ám erre némi árnyékot vet István fiával való küzdelme, aminek következtében két részre osztja az országot, amin ő és fia uralkodik. 1270-ben hal meg, trónján fia V. István követi, aki azonban csak két évig kormányoz.

1903. Megszületett Bing Crosby, amerikai énekes (White Christmas, Going my way).

Névnapok: Tímea, Irma, Sándor, Fülöp

Tímea: Jókai Mór által alkotott női név. Először Az arany ember című regényében tűnik fel, vélhetően a görög Euthümia névből alkotta. Az eredeti görög névNagy Tímea elemeinek jelentése: jó és tisztelet.

Irma: az Irmina nevű germán istenség nevéből származó női név.

Sándor: Eredete a görög Alexandrosz férfinévre vezethető vissza. Jelentése: az embereket vagy az emberek ellen oltalmazó. (Wekerle Sándor politikus, miniszterelnök)

Fülöp: A görög Philippos férfinév rövidülésének a magyar alakváltozata. Jelentése: lókedvelő.

Comments are closed.