1867. június 9-én a The New York Times hírül adta, hogy a Quaker City nevű gőzös kifutott a város kikötőjéből, fedélzetén válogatott személyiségekkel, akik nem kevesebb mint kétezer-egyszáz dollárért egy földközi-tengeri körutazáson vesznek részt. Visszatérésük október végére várható. Bár a hetvenöt főnyi társaságból hiányoztak olyan nagy nevek, mint a korábban visszalépett Sherman tábornoké, az utazás vidámnak és reményt keltőnek ígérkezett. Az utaslistán ott szerepelt Samuel Clemens neve is, aki Mark Twain írói álnéven vált hamarosan világszerte ismertté.
Birkenau, Auschwitz, Gross-Rosen, Dachau, Mühldorf… 1944-45. Schwarcz Sándor számára a közvetlen tapasztalat mutatta meg, milyen is az a völgy, amelyben valóban szinte csak csontok vagy csonttá aszott élőhalottak hevertek, a halál árnyékának völgye.
A Matula írja: „Az egész Magyarországot lázban tartó IZSDB-ügy kapcsán Lovas István, ez a kedves maci nyílt levelet intézett a Matula Magazinhoz. Levélre illik válaszolni, nekünk ezt tanította a mamánk, meg egyébként is, bolondokkal szórakoztató játszani.”
Ma este kilenckor a Gödör Klubban (Budapest V., Erzsébet tér) a kelet-európai zsidó zenét a dzsesszel ötvöző Nigun koncertezik az Adformációk Koncertsorozat keretében.
Lovas István újabb levelet írt, a címzett most éppen a gusztustalan keresőjéről elhíresült matula.hu. Az első, ami felzaklatja, hogy zsidónak nevezik, holott ő magát nem tartja annak. Már majdnem egyet is értünk felháborodásával, amikor kiderül, hogy ez csak akkor zavarja, ha róla van szó, másokat minden különösebb szemérem nélkül nevez zsidónak, függetlenül attól, hogy az illető minek vallja magát.
Hatvan pár vasból öntött, a negyvenes évekből származó cipő emlékeztet ezrekre, akiket hatvan éve a nyilasok a folyóba lőttek. A holokauszt emléknapján, szombaton felavatott kompozíció Pauer Gyula alkotása.
Romos belsőudvarok a budapesti zsidónegyedben, berlini foglaltház-feeling, no meg az elmaradhatatlan, állandóan életvidám japán turisták. Ez az a három tényező, amivel leginkább körülírható az a jelenség, amely az utóbbi néhány évben ütötte fel a fejét Pesten.
Tisztelt Sugár úr! A napokban jó sorom Jeruzsálembe vetett. Ezúton is tájékoztatnám önt arról, hogy ez a város egyelôre (remélem, örökre) Izrael Állam fôvárosa. A reptérrôl a város felé tartva, mint minden alkalommal, amikor a mobilosok külországba érkeznek, az én telefonom is megszólalt, jelezve, hogy SMS-üzenetet kaptam.
Vajon igaza van-e Hans Küng svájci teológusnak abban, hogy a vallási gyakorlat sokak számára üres formalitássá vált? Ha igen, felelős-e érte az egyház? Interjú Gáspár Csaba László vallásfilozófussal, aki április 29-én, pénteken 12 és 14 óra között a NOL vitafórumának vendége lesz.
A budapesti Carl Lutz Alapítvány a Vadász utca 29. szám alatti Üvegházban emlékszobát, kiállítást rendezett be. Az emlékszobát 2005. május 2-án, délelőtt 11 órakor Dr. Steiner Pál, Belváros-Lipótváros polgármestere nyitja meg.
Kétezer szót szentelsz annak, hogy elmagyarázd Komoróczy tanár úrnak – no meg a kedves olvasóknak (Kőszeg Ferenc: Egy szó helyett kétezer, ÉS, 2005/6.) -, hogy „miért vállalta el a Magyar Helsinki Bizottság a Szálasi eszméit hirdető Bácsfi Diána jogi védelmét…” Hogy okfejtésedet miért nem fogadom el, azt magam három szóba fogom sűríteni.
A holokauszt-múzeum koncepciójáról folytatott vitának nem most kellene zajlania. A helyszín kijelölése, az épület és a kiállítás megtervezése, forgatókönyvének létrejötte előtt kellett volna megtörténnie, hogy többé-kevésbé konszenzus alakuljon ki abban: kik készítik, kinek szól, miről szól, a lehetőségek szerint hol a legcélszerűbb felépíteni és a tervezett tartalomhoz leginkább milyen forma, belső épületszerkezet illene.
„A világot a feszület menti meg, nem azok, akik keresztre feszítenek” – üzente XVI. Benedek pápa a világnak mai beiktatási ünnepségén, miután a zsidó testvéreket köszöntötte, majd üdvözölte a hívőket és a nem hívőket is.
Jobb volt húszezer éve? A kőbalta vagy a rakétatechnika a biztosabb? Az ELTE professzora a rendszerelmélet és etológia nyelvén a világot veszélyeztető szelíd fajról, amely a szabálykövetés által lett szabad.
Április 23-án este kezdődik, és nyolc napon át tart a zsidó szabadságünnep, a Pészách. Mózes II. könyvében olvasható, hogy mi volt az ünnep eredete. A kivonulás előnapján hangzott el a parancs, mely szerint családonként egy bárányt kell levágni, és megsütve, még aznap elfogyasztani. A vérét az ajtófélfára kellett kenni, hogy az Egyiptomon átvonuló halál ne érintse a zsidó házakat. (Ennek mai, ‘szelídebb’ utóda a zsidó házak ajtaján található mezuza.) Innen származik a bibliai neve az ünnepnek: Chág háPészách, az elkerülés ünnepe.
Közgazdászok ritkán írnak önéletrajzot, pláne „rendhagyót”. Ezúttal azonban éppen arról van szó, hogy a memoáríró rendhagyó pályát futott be, amelyet – hét és fél évtizeden túljutva – meg akar érteni, és a szélesebb (nem csak szakmai) közönséghez is közelebb szeretne hozni. S persze – mint más hasonló könyvek írója – a róla alakított képet is a helyére akarja tenni. A gondolat erejével címmel most jelent meg Kornai János rendhagyó önéletrajza az Osiris Kiadónál.
Ezen a képen a Siratófal látható. Ami a Templomból megmaradt. A zsidók legszentebb helye. Ma este – meg holnap – szerte a világon a zsidó családokban ismétlik majd el az ősi kívánságot: „Jövőre Jeruzsálemben!” s koccintanak rá a negyedik pohár borral. Jeruzsálemet mondanak, de a legtöbben nyilván erre a térre gondolnak, a Falra, erre a világra.
Örömmel értesítjük Önöket, hogy Monoron ismét van egy kicsi, de lelkes zsidó közösség.
Sok évtizedes csend után után egy órára újra élet költözött a „Rombach”-ba: hangversenyt rendeztek 2005. április 21-én a romos Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Kiállítás nyílt a Zsidó Múzeumban „Modernizmus II.” címmel a két világháború közötti magyar progresszív képzőművészeti alkotásokból.
