Forrás: NépszavaÁprilis 23-án este kezdődik, és nyolc napon át tart a zsidó szabadságünnep, a Pészách. Mózes II. könyvében olvasható, hogy mi volt az ünnep eredete. A kivonulás előnapján hangzott el a parancs, mely szerint családonként egy bárányt kell levágni, és megsütve, még aznap elfogyasztani. A vérét az ajtófélfára kellett kenni, hogy az Egyiptomon átvonuló halál ne érintse a zsidó házakat. (Ennek mai, „szelídebb” utóda a zsidó házak ajtaján található mezuza.) Innen származik a bibliai neve az ünnepnek: Chág háPészách, az elkerülés ünnepe.
Mivel hithű zsidónak e napokon csak kovásztalan és kelesztetlen ételeket és italokat szabad fogyasztani, ezért a másik neve Chág Hámácajsz, azaz a kovásztalan kenyér ünnepe. Az ünnep történeti aspektusát a Zmán Chéruténu, „szabadságunk ideje” terminológia jelzi. Pészách az egyik legfontosabb ünnep volt a bibliai korban, amit az is bizonyít, hogy az, aki rituális okok miatt nem tarthatta meg, annak kötelező volt egy hónappal később Pészách Sénit, azaz a második Pészáchot megtartani (Mózes IV. 9/1-14).
Pészách a tavasz ünnepe is. A tavasz hónapja a zsidó időszámítás szerint Niszán, egyúttal ebben a hónapban ünneplik az árpa betakarításának kezdetét is. Az ünnep másnapján aratták le az első ómer (régi mértékegység) árpát. Szintén a mózesi könyvekben lévő parancs, hogy e naptól hét teljes hetet kell számlálni, s az ötvenedik nap ünnepnap. A bibliai időkben ez a hét hét mintegy félünnepi jelleggel bírt. Ma már – a történelmi viharok nyomán – ez az időszak, vagyis az ómerszámlálás, a gyász ideje, ekkor a férfiak nem borotválkoznak, nem ülnek örömünnepet, és nem tartanak esküvőt sem. A zsidó hagyomány szerint a Talmud egyik legnagyobb bölcse, Rabbi Akiva tanítványai között járvány tört ki ez időben, s a járvány áldozatait gyászolják. A harmincharmadik napon szünetelt a járvány, így ma ezen a napon szünetel a gyász is.
Józsua könyve 5. fejezetének 10-11versében áll, hogy az általa vezetett zsidók megtartották az ünnepet Gilgálnál. A Királyok Könyve elbeszéli, hogy az i.e. VII. században, Josijáhu uralkodása alatt különös ünnepélyességgel tartották meg az ünnepet (Kir. II. Könyve, 23/21-23). Pészách eredeti formájában a második Szentély pusztulásáig tartották meg. Josephus Flavius lejegyzett korabeli – i.sz. I. századbeli – peszachi szertartásokat, melyen becslése szerint a jeruzsálemi áldozatbemutatáson összegyűlt résztvevők száma nem volt kevesebb, mint három millió. A Talmud, megerősítve Josephus leírását, Pöszóchim traktátusának 63b lapján így tudósít: Agrippa király (Judea uralkodója, i.e. 10- i.sz. 44.) egyszer azt gondolta, hogy megszámláltatja Izrael népét. Azt mondta a főpapnak: „Tartsad a szemedet a peszachi adományon.” (Mármint: használd fel valamiképpen az adományokat a népszámlálásra. Régi zsidó szokás, hogy az embereket nem számolják meg. Az első népszámlálás, melyről a Tóra tudósít, úgy történt, hogy fejenként fél sekelt kellett beszolgáltatni. Az így befolyt összeg mutatta meg az „adózók” számát.) Ő – a főpap – kapott egy vesét mindenkitől, és 600 ezer pár volt összesen. Kétszer annyi, mint ahányan kivonultak Egyiptomból, s nem lehetett beszámítani azokat, akik tisztátlanok voltak vagy távoli úton voltak; és nem volt bárány, amire több mint tíz ember jutott; és a nép így kiáltott: „Ez a hatalmas tömeg Pészáchja”. Megjegyzendő, hogy az óriási tömeg kiszámítása az áldozati bárányokból való gyűjtés alapján nem lehetett messze a történelmi valóságtól. A Misnában, az i.sz. II. századi törvénygyűjteményben az áll (Pöszóchim 9: 5), hogy csak Egyiptomban kellett meghinteni vérrel az ajtófélfát, a honfoglalás után ezt már mellőzték. A bárányt megsütötték, és gyorsan megették.
Az ünnepre való felkészülés ma azt jelenti, hogy a lakásból minden erjesztett vagy kovászos élelmiszert (chomecot) el kell takarítani. Ennek legjobb módja egy alapos nagytakarítás, ami minden apró részletre kiterjed. Ám nem elegendő csupán az élelmiszereket kitakarítani, de azokat az edényeket sem lehet használni, amelyekben egész évben főznek. (Pészáchkor csak erre a nyolc napra szánt edényeket használnak, melyeket az év során jól elkülönítve őriznek.) Ha nagyobb mennyiségű chomec van a birtokukban, úgy azt egy jogi értelemben érvényes adásvételi szerződéssel el kell adni egy nem zsidónak. Peszachkor csak peszachi pecséttel ellátott élelmiszereket és segédanyagokat szabad fogyasztani.
Pészách első két estéje különleges otthoni szertartás, a Széder-est. A név annyit jelent: rend, mivel az este folyamán a szimbolikus étkeket kötött sorrendben kell elfogyasztani és a Hagada, az erre az estére való könyv passzusait szintén meghatározott sorrendben kell felolvasni. A Hagada felolvasása azon a mózesi törvényen alapul, hogy a szülő kötelessége elmesélni a gyerekeknek az egyiptomi kivonulást: „És add tudtára fiadnak azon a napon, mondván: annak okáért, amit tett az Örökkévaló velem, midőn kivonultam Egyiptomból” (Mózes II. 13/8). A Misna (Pöszóchim 10:1) törvénybe foglalja, hogy a legszegényebb embernek is tilos ennie Pészách első estéjén, hacsak nem támaszkodik (tudniillik a Misna keletkezésének idején a szabad ember támaszkodott az étkezések alatt, és ezen az éjszakán mindenkinek meg kell mutatnia, hogy szabad). A szabadság netovábbja ebben a korban a szabad római polgár volt, s a zsidók a saját szellemi és fizikai szabadságukat római módon juttatták kifejezésre.
A Széder-est tartozéka és kötelezően elfogyasztandó kelléke a négy pohár bor. Ez párhuzamba állítható Mózes IV. könyvében olvasható, a kivonulásra utaló négy kifejezéssel (Mózes IV. 40/11-13). Mivel szerepel ott egy ötödik kifejezés is, így a Széder-estén kitesznek az asztalra egy ötödik pohár bort, de nem isszák meg. Ez Élijáhu serlege, mivel majd a Messiás eljövetelekor ő lesz az, aki megmondja, hogy meg kell-e inni, vagy sem. Kötelező kelléke még az estének a Széder-tál. Ezen foglalnak helyet mindazok a szimbolikus étkek, melyeket az est folyamán elfogyasztanak.
A Széder-tálon a következők találhatók: három egész macesz egymásra rakva, sült tojás (a speciális ünnepi áldozatot szimbolizálja), csontos hús (az áldozati bárány és a Szentély idejében tartott ünnepek emlékére); egy pohár sós víz (az Egyiptomban hullatott könnyek emlékére); torma ( a keserűségek szimbóluma); retek vagy főtt krumpli (a tavasz jelképe); valamint dió, alma és bor keveréke, a chrajszesz, ami annyit jelent: „malter” (az egyiptomi építkezéseken használt vályog jelképe). Szokás, hogy az este elbeszélésfolyamát elindító négy kérdést, a Má nistánót a legkisebb gyermek mondja el. Ennek oka és célja a gyermek figyelmének ébren tartása, hiszen neki beszélik el az egyiptomi kivonulás történetét.
Fröhlich Róbert
