Forrás: NOL

Vajon igaza van-e Hans Küng svájci teológusnak abban, hogy a vallási gyakorlat sokak számára üres formalitássá vált? Ha igen, felelős-e érte az egyház? Interjú Gáspár Csaba László vallásfilozófussal, aki április 29-én, pénteken 12 és 14 óra között a NOL vitafórumának vendége lesz.

A hit színjátékká vált – írta a pápa halálának napjaiban a katolikus egyház egyik ismert bírálója, Hans Küng. A Vatikán már 1979-ben megvonta a svájci teológustól a jogot, hogy egyházi intézményekben taníthasson. Autentikus világnézetet keresve, nem materialistaként ma már sokaknak eszébe sem jut, hogy a keresztény egyházakhoz forduljanak. Interjú Gáspár Csaba László vallásfilozófussal, a veszprémi és miskolci egyetem oktatójával.

– Vajon beszélhetünk-e arról, hogy a katolikus egyház rosszul működő szervezet?

– A magyar katolikus egyház intellektuális ereje valóban megfogyatkozott. Teológiája elmaradott, spiritualitása meggyengült, befolyása az emberek személy voltának és tudatának formálására elenyésző. Nem tudott jól reagálni arra a kihívásra, amelyet a közelmúlt történelme állított elé. A múlt rendszerben ellenállásra rendelkezett be, fő törekvése az volt, hogy megőrizze a hitet egy ellenséges közegben. „Katakomba egyházzá” vált. Ma ez a szervezet képtelen feldolgozni, hogy az ellenség eltűnt és megváltozott körülötte világ.

De az egyház cselekedetei alapján nem mérhetjük meg a hitét, ahogyan ma a senkinek a cselekedeteiből nem vonhatunk le következtetéseket a hitére nézve. A keresztény egyházak a reformáció után gyakorlatilag lemondtak arról, hogy a hit elvei megvalósuljanak a mindennapi életben. A középkorban az egyház határozta meg, hogy a hitből milyen cselekvés fakad, de a protestantizmussal a hit visszavonult a lélek bensőségességébe, a magánszférába. A modernitás felfogása szerint cselekvéseink mindig annak a területnek a logikáját követik, amelyhez tartoznak, tehát például a keresztény politikus nem keresztényként cselekszik, hanem politikusként.

Nincsenek előírások arra nézve, hogy a krisztusi hitből milyen konkrét cselekvés fakad. És a világ sem engedi meg, hogy a hitemből fakadóan cselekedjem. Ha felvesznek egy munkahelyre, senkit nem érdekel, hogy jó keresztény vagyok-e. Ha a nőgyógyász a hitére hivatkozva megtagadja az abortuszt, meglehet, hogy kirúgják az állásából.

Ebből eredően üresek a keresztény értékekről szóló politikai szólamok is, például a keresztény Európa gondolata, mert erre vonatkozó gyakorlati útmutatást hiába is keresnénk a szent iratokban.

– Az ÉS egyik szerzője, Keresztes K. Krisztián szerint ma az egyházi vezetők legtöbb megszólalása a pénzzel, az állami támogatásokkal kapcsolatos. Besúgó papoktól, szexuális botrányoktól hangos a sajtó. Ön mégis azt mondja, hogy nem ítélkezhetünk az egyház fölött?

– Az egyház tagjainak a működéséből nem vonhatunk le következtetéseket arra nézve, hogy jó keresztények-e, hiszen ők is csak emberek, mint a világi társadalom tagjai. Ha valaki belép az egyházba, attól még nem lesz szent. És a bűneiből ugyanúgy nem következik a hitére nézve semmi, ahogyan a világi emberek esetében sem.

Ad absurdum, ha egy gyilkos betér a gyóntató paphoz és megbánja bűneit, a papnak – megfelelő jóvátételt kiszabva – fel kell oldoznia. Ebből nem következik, hogy az illető büntetőjogi mentességet kapna, sem az, hogy mint gyilkost, nem ítélem el őt.

A magyar katolikus egyház ugyan megpróbál ma újra jelentősebb szerephez jutni a világi életben, de ennek eredménye nem több, mint hogy Gyurcsány Ferenc megjelenik a pápa gyászmiséjén, a Szent István bazilikában. Vajon mit-kit keresett ott? Istent?…

– Mindez lehet, hogy távol áll Jézus tanításaitól…

– Igen, sőt, Jézust ma még hamarabb megfeszítenék. Egy mai, szegény sorból való, kültelki férfit kell elképzelnünk a helyébe, mint amilyen ő volt. Mi lenne vele, ha ma bemenne a bazilikába és ki akarná zavarni Gyurcsányt meg az ő kormányát onnan?! Vagy ha le akarná lökni a szószékről azokat a papokat, akik politikusok mellett kampányolnak?!

– Milyen esélyei vannak a katolikus egyházon belül a reformerőknek? És mit tehet egy fiatal pap, ha változást akarva merev hierarchiába ütközik? Hiszen ez a hierarchia olyan szervezetet véd, amely talán Jézusnak sem tetszene.

– A hierarchikus felépítésben nincs semmi kivetendő. Az egyház funkciójától idegen a demokrácia. A demokrácia a kereső ember létállapotának felel meg, az igazságot, az emberhez méltó létállapotot kutató ember eszköze. Az egyház a kinyilatkoztatás igazságát őrzi. Ez nem valami statikus állapot, nem mentes a küzdéstől, de nem az a keresés, amely jószerével néha még azt sem tudja, mit keres. A hit annak küzdelmes elsajátítása, ami a kinyilatkoztatásban már megadatott. A kinyilatkoztatást nem lehet kitenni a demokrácia szabályainak, és megszavaztatni, hogy ki mit hisz el belőle.

Ha az egyház lemond arról az igazságról, amit birtokolni vél, akkor visszalép abba a bizonytalan létállapotba, amihez a keresést lehetővé tevő demokrácia köthető. A demokrácia annak a létformája, aki még nincs az igazság birtokában. Mindazonáltal az egyház sem ülhet meg birtokán: méltóvá kell válnia hozzá tagjaiban, az egyes hívők személyében mindenképpen, de egyetemlegesen is!

– Ha az egyház tagjai elkövethetnek bűnöket, beszélhetünk-e az egész egyház bűneiről?

– II. János Pál volt az a pápa, aki elismerte, hogy az egyház nem csak tagjaiban lehet bűnös, hanem egészében is. Ez hatalmas lépés. Ez olyan, mintha az MSZP ismerné el, hogy pártként bűnös valamiért. Tehát ettől kezdve az inkvizícióról nem lehet úgy beszélni, mint néhány főpap túlkapásairól.

– Terheli-e felelősség a kereszténység visszaszorulásáért az egyházat?

– Illyés Gyula temetésén egy püspök bocsánatot kért az elhunyt írótól, amiért az egyház képtelen volt elég hitelesen képviselni a krisztusi hitet, és ezért egy olyan nagy formátumú és érzékeny ember, mint Illyés nem tudta maradéktalanul magáévá tenni ezt a hitet. Ezzel a püspök felelősséget vállalt a kereszténység visszaszorulásáért.

– Sokak szerint az egyház elfogadhatatlan álláspontot véd olyan ügyekben, mint a nők pappá szentelésének tilalma, vagy a cölibátus.

– A nők pappá szentelésének tilalmát a katolikus egyház a zsidó vallásból örökölte meg. Az eredeti tilalomnak történeti okai voltak, amelyek ma már nem léteznek. Nyugodtan lehetne pappá szentelni nőket is, a józan keresztény lelküket aligha tiltakozhatna ellene, sőt ez a nők egyfajta teológiai rehabilitációja lenne. Ugyanakkor kérdéses, hogy ettől bármi változna az egyház társadalmi helyzetében.

A cölibátusnak nincs teológiai jelentősége, kizárólag gyakorlati. Az a kérdés, hogy miképpen tudja az egyház jobban képviselni a küldetését. A XII. században vezették be a cölibátust azzal a szándékkal, hogy a papság függetlenedjék a politikai és gazdasági élettől. Ma azonban a szexualitás olyan mélyen és alaposan áthatja a társadalmat, hogy az ettől való abszolút tartózkodás túlzottan hősies feladat elé állítja a papot. És a hívő közösség nem ad neki annyi erőt, hogy ennek úgy tudjon ellenállni, hogy közben felszabadultan végezhesse lelkipásztori feladatát. A testvér egyházak gyakorlatát látva azt mondhatjuk, hogy a cölibátus eltörlése nem döntené sírba az egyházat.

Comments are closed.