Forrás: Népszava

Ezen a képen a Siratófal látható. Ami a Templomból megmaradt. A zsidók legszentebb helye. Ma este – meg holnap – szerte a világon a zsidó családokban ismétlik majd el az ősi kívánságot: „Jövőre Jeruzsálemben!” s koccintanak rá a negyedik pohár borral. Jeruzsálemet mondanak, de a legtöbben nyilván erre a térre gondolnak, a Falra, erre a világra. Nemcsak arra a nyüzsgő, keleti és nyugati világot ötvöző városra, a dombok között húzódó Jeruzsálemre. Ahol a Jaffai úton mindig dugóba kerülnek a buszok és a György király út sarkán lévő falafelesnél az ember kérhet még pótzöldséget a pitájába, ha falánkságában időnek előtte kizabálta volna belőle. Talán nem is a Cion tér mögötti kis utcácskára, ahol sorra nyílnak a sörözők és kávéházak, ahol zajos külföldi csoportok pihennek meg és a söntés mögött általában egy spanglihoz is juthat a megfáradt utazó. De még csak nem is a Mea Sharim ortodox világára, ahol egy kis középkor maradt meg, pajeszos férfiak, a közel-keleti forróságban is hosszú kaftánban sietnek a tan háza felé, miközben parókás feleségük a számtalan gyereket próbálják kordában tartani. (Apropos, itt található a város egyik legjobb játékboltja is.) Még csak nem is a nyüzsgő arab negyed, a méla örmény templomok világa a fal mögött az, ami ilyenkor az eszünkbe jut.

Itt ez a tér, itt ez a Fal. Ez mi a Jeruzsálemünk. Ide vágytak őseink évszázadokon át. Ehhez képest, mi megint itt állunk, ereszkedünk le a lépcsőn, át a katonai ellenőrző ponton. Mert szent hely fémdetektor és bombakeresés nélkül errefelé elképzelhetetlen. Mindegy, akkor is szép, ahogy a nap megcsillan az Al-Aksza mecset aranyozott kupoláján, és a müezzin, a hangszórón át, imára szólít.

Innen jó figyelni a népeket, amint jönnek mennek. És diszkréten fényképezgetni őket. Nagy szakállú bácsi, katonalány hátáravetett géppisztollyal, lelkes amerikai turista, mosolygó japán üzletember, kelet-európai zarándok, egy valószínűleg oroszországbéli úr, aki bár már évek óta itt él, hadi kitüntetéseinek egész sorával csörög végig.

Akadnak helyek, ahol az utazó mégiscsak úgy gondolhatja, hogy éppen ez a világ közepe. Minden itt történik, minden mást ehhez kell viszonyítani. Ez is egy ilyen hely, ahol hívők és hitetlenek érzik meg az évezredes hagyomány súlyát, az annyira más, annyira különböző emberek összetartozását. Ha így vesszük, akkor az a Jeruzsálem, ahová széder este vágyunk bárhol lehet a világegyetemben, nem is kell, hogy valójában felépüljön valahol, tán az is elég, ha csak mi tudjuk, hogy létezik.

Persze ez a Jeruzsálem, ahol most állunk és megnyomjuk a fényképezőgép gombját – s hol tán jövőre találkozunk – nagyon is van. „Jól váltom a dollárt. Érdekel?” – szólít meg valaki, hogy visszarántson ide a valóságba minket.