Százhúsz éve, 1885. április 13-án született Budapesten Lukács György kétszeres Kossuth-díjas filozófus és esztéta.

Menachem Youlus rabbi egy zsúfolt washingtoni könyvesbolt mélyéről világméretű örökségvédelmi hálózatot mozgat: a holokauszt sújtotta Kelet-Európából összegyűjti, helyreállíttatja és biztonságba helyezi az elpusztult zsidó közösségek megrongálódott tóratekercseit.

A könyv részletesen leírja azt az egész Európára kiterjedő pénzmosási rendszert, amelynek révén a megszállt országok és különösen a zsidók elrabolt javaiból finanszírozták a náci jóléti államot.

„Volt egy Litvániában élő zsidó tudós, aki 1879-ben megírt egy igen jelentős cikket egy héber nyelvű folyóiratban – mert ugye, a tudomány nyelveként azért élt a héber -, amiben leírja, hogy a zsidó nép egységét csak úgy lehet megteremteni, hogyha a héber nyelv lesz az egész etnikumnak a nyelve.”

Akik gyűlölik Izraelt és a zsidókat, kifejezetten szeretik azon zsidókat, akik náluk is jobban gyűlölik Izraelt és a zsidókat: az Izrael-ellenes és antiszemita üzenet hatékonyabban eladható, ha az üzenet megfogalmazója maga is zsidó. Az internet jóvoltából kiemelt ismertségre tett szert egy olyan, állítólag az izraeli Jaffában élő zsidó szerző, akinél jobban senki sem támadta a „rasszista, elnyomó” Izraelt.

„Miért tették kötelező iskolai nemzeti gyásznappá április nyolcadikát? A magyar iskolákban három gyásznap van: az aradi vértanúké, a sztálini diktatúra magyar áldozataié és a holokauszt magyar áldozataié. Akármilyen nagyszerű ember volt ez a pápa, fogható az ő öregkori, természetes halála a gulágra hurcolt és ártatlanul, brutálisan elpusztított magyar fiatalok tízezreinek halálához? Fogható a koncentrációs táborokba hurcolt és brutálisan legyilkolt százezrek: gyerekek, kislányok, nők, várandós anyák ép ésszel fel sem fogható legyilkolásához?…

Demokrata nem lehet évtizedekeig változatlanul süket a közvélemény óhajára. „Csöndesebben!” – eseng a közvélemény. „Szelídebben! Nyugodtabban!”

Akár egy klasszikus görög tragédia is születhetett volna Volker Schlöndorff A kilencedik nap című filmjéből, hiszen Az ifjú Törless rendezője most az isten és az ember alkotta törvények szembenállására építette fel filmjét. Akárhogy nézzük is, bár a hagyományostól kissé elütő holokausztfilm született, a zsidóság helyett most a katolikus papok szenvedéstörténetét láthatjuk, és a koncentrációs táborok valósága is csak keretbe foglalja a filmet.

1961. április 11-én a jeruzsálemi bíróság épületében megkezdődőtt a háborús bűnökkel vádolt Adolf Eichmann pere. Eichmann volt a Harmadik Birodalom Biztonsági Főhivatalának zsidók kiirtásával foglalkozó főhivatalnoka.

Száznyolcvan éve született Ferdinand Lassalle német író, filozófus, a német szocializmus jeles képviselője. Zsidó szülők gyermeke volt.

Az egykori szerkesztőségi épülettől – itt készült a Ludas Matyi és a Magyarország is – párlépésnyire volt egy afféle hagyományos nyolcadik kerületi vendéglő. A hajdani sajtómunkások még emlékezhetnek titkos nevére: Öntödének nevezték, akik itt pihentették meg szeszes nedvekkel torkukat. Lehetett persze étkezni is – magam a kiváló zúzapörköltre emlékezve tértem vissza ide. A Kőfaragó utcai vendéglőnek csak a neve a régi. Ma is Fülemülének hívják, ám alaposan megváltozott a konyha, a kiszolgálás és a vendégkör is.

Aki beesett arcú, öltönyös-nyakkendős-szemüveges egyénnek képzeli az egyetemi professzorokat, első pillantásra nehezen mondaná meg Hanan Eshelről, hogy ő is közéjük tartozik. Fején kipa, lábán edzőcipő, kitűrt kockás inge lobog a szélben.

„A médiában élénk visszhangot kapott pápai bocsánatkéréseknek ugyanakkor ritkán volt – vagy ha igen, sokszor csak gyenge – hazai folytatása. A pápa antiszemitizmust elítélő nyilatkozatai nyomán például nagyszabású tudományos konferenciát tartottak Pannonhalmán a bencés közösség szervezésében, de a katolikusok által elkövetett bűnök miatti pápai mea culpa után volt olyan püspök is, aki azt mondta, sem felülbírálni, sem utánozni nem akarja a pápa lépését.”

Voltak idők, amikor visszamenőleg „átíratták” velünk még az emlékeinket is. Bár ennek már vége, ma is vannak olyan kortársaink – „balról” is és „jobbról” is -, akik némi lelki nyomást gyakorolva szeretnék, ha az ő szemüvegükön keresztül látnánk még azokat az éveket is, amelyeket saját szemünkkel is láttunk.

A nyolcvanas évek óta nem volt Budapesten holokauszt-kiállítás. Tavaly nyáron – a hatvanadik évforduló alkalmából – lett négy is. Mintha hirtelen törleszteni akart volna az ország. Jóvátenni a jóvátehetetlent. Nem a hatvan éve történteket, hisz azt még annyira sem lehet, de legalább hogy abban az országban, ahonnan az áldozatok egytizede származott, hatvan év kellett elteljen a holokauszt-múzeum létrejöttéig.

Ezelőtt húsz évvel ez lett volna a Népszabadság „április negyedikei vezető anyaga”, és én átlapoztam volna. S ha valaki azt mondja, hogy valaha majd én írom a Népszabadság „április negyedikei vezető anyagát”, akkor azt gondoltam volna, hogy meggárgyult.

A jubileumi Budapesti Tavaszi Fesztivál nem szűkölködött világsztárokban, gondoljunk csak olyan rangos karmesterekre mint Zubin Mehtára, Pierre Boulezre vagy Daniel Barenboimra. Utóbbi hétvégi elutazása előtt találkozott az újságírókkal. Barenboim szerint valóban megfigyelhetők napjainkban a komolyzene krízisének jelei, de ez elsősorban annak köszönhető, hogy a fiatalokat nem készítik fel a műfaj befogadására.

„Ki számít Magyarországon zsidónak? A közvélekedés szerint az, aki annak tartja magát, vagy mások annak tartják ôt. A zsidó vallás mást mond errôl: itt az anyai származás a mértékadó, de nem egyedüli feltétel, mivel anyának nemcsak zsidó származásúnak kell lennie, de meg is kell ôriznie zsidóságát. Kívánatos a vallási elôírások betartása, a rendszeres zsinagógába járás, amelynek a szekularizált környezetben sajnos csak kevés ember tesz manapság eleget.”

A jobb sorsra érdemes Sorstalanság okozta sokk hatására nem kis félelemmel és még nagyobb gyanakvással készültem a Maus nevezetű holokausztképregény megtekintésére. Bár Art Spiegelman művét minden lehetséges hazai fórumon a magas égig dicsôítettél, és 92-ben még a Pulitzer-díjat is megkapta, én nem tudtam, nem tudok kibékülni alapötletével: azzal, hogy képregényre vitte az emberiség legocsmányabb tettét, a holokausztot.

Kedves Rezső, 1989 óta gyakran fog el a kísértés, hogy az Ön tanúságtételét vessem latba azok ellenében, akik (képzelje, megint vannak ilyenek!), esküsznek a Hitlerrel kötött szövetségre vagy azok ellen (ilyenek is vannak!), akik szerint minden baj oka az, hogy 1945-ben bosszúszomjas zsidók tértek haza.