Forrás: Népszava

„Miért tették kötelező iskolai nemzeti gyásznappá április nyolcadikát? A magyar iskolákban három gyásznap van: az aradi vértanúké, a sztálini diktatúra magyar áldozataié és a holokauszt magyar áldozataié. Akármilyen nagyszerű ember volt ez a pápa, fogható az ő öregkori, természetes halála a gulágra hurcolt és ártatlanul, brutálisan elpusztított magyar fiatalok tízezreinek halálához? Fogható a koncentrációs táborokba hurcolt és brutálisan legyilkolt százezrek: gyerekek, kislányok, nők, várandós anyák ép ésszel fel sem fogható legyilkolásához?…

Gyászolhatjuk a pápát, de önként. Menjen elől a gyászmenetben a miniszterelnök és aki akarja, kövesse. Lélekben ott vagyok én is. De ne tegyék kötelezővé, mert akkor világunk függelmibbé, irracionálisabbá, manipulálhatóbbá, veszélyesebbé válik.”

Tisztelem és sokra tartom azt a lengyel férfit, Karol Woytilát, aki II. János Pál néven minden idők egyik legrokonszenvesebb egyházi vezetője lett. A pápa nagyszerű államférfi volt, mély érzésekkel, igazi méltósággal, őszinte szeretettel és emberséggel megáldva. Tudott kibékülni és bocsánatot kérni, tudott felszabadítani és megszabadítani. Tudott bátran kimondani kellemetlen igazságokat („a harmadik világ szegénységét nem a fejletlenségük okozza, hanem a fejlett világ kapzsisága”), tudott erőt adni a pártállamba zárt Kelet Európa népeinek és a nyomorba zárt trópusok népeinek. Új irányt szabott a katolikus egyháznak, s ezért őt ez az egyház méltán sorolja kiváló főpapjai közé.

Együtt imádkozott érte az izraeli zsidó és a palesztin vallási közösség vezetője; számtalan egyház és felekezet gyászolja, sőt mi több: lelkem mélyén én is gyászolom, pedig a reformátusnak kereszteltek, és nem is gyakorolom a vallásomat.

Nekem ezzel a pápával nincs semmi bajom, azt mondom: ember volt, mint mi mindannyian, ilyen és olyan tulajdonságokkal megáldott-megvert, de nagyszerű ember, bölcs államférfi, akinek a halálával sokat veszített a világ.Nekem saját magunkkal van bajom, akik már megint átestünk a ló tulsó oldalára, olyan szenteskedés tört ki rajtunk, mintha legalábbis katolikus monarchia volnánk, nem demokratikus köztársaság. Miért tették kötelező iskolai nemzeti gyásznappá április nyolcadikát? A magyar iskolákban három gyásznap van: az aradi vértanúké, a sztálini diktatúra magyar áldozataié és a holokauszt magyar áldozataié. Akármilyen nagyszerű ember volt ez a pápa, fogható az ő öregkori, természetes halála a gulágra hurcolt és ártatlanul, brutálisan elpusztított magyar fiatalok tízezreinek halálához? Fogható a koncentrációs táborokba hurcolt és brutálisan legyilkolt százezrek: gyerekek, kislányok, nők, várandós anyák ép ésszel fel sem fogható legyilkolásához? Ha már mindenáron katolikus szent előtt akarunk tisztelegni: hát itt van Teréz anya, aki egész életét a leprás betegek gyógyításának szentelte. Itt van a magyar Apor Vilmos püspök, aki bátran megpróbálta megmenteni az apácákat a megerőszakolástól, és az orosz katonák lelőtték. Nekik miért nincs iskolai emléknapjuk?Mi lesz, ha meghal a dalai láma? Ő is van olyan nagyszerű egyházi vezető, mint II. János Pál volt. Akkor ő is kap egy iskolai emléknapot? És milyen alapon tesz a magyar kormány különbséget a különböző egyházi vezetők között? Bizonyára valamennyien kiváló emberek, azért lettek egyházuk vezetői. Magyarországon, ha jól tudom, van kétezerötszáz bejegyzett egyház és felekezet, akkor ezentúl évente kétezerötszáz emléknapunk lesz? Kétezerötszáz plusz három, hacsak az aradi vértanukat, mint túlsúlyos ballasztot, ki nem töröljük a sorból.

Azt lehetne mondani, hogy fölösleges ezen a diplomáciai gesztuson bosszankodni, volt idő, amikor nem ilyen nagyszerű államférfinak, hanem kifejezetten borzalmas alakoknak az emléke előtt kellett tisztelegnünk, azt is túléltük, ezt is túléljük. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. A mi szekularizált kormányunk aggályosan vigyáz arra, nehogy véletlenül szekularizált kormánynak látszódjon. A magyar iskolákban ma lehet hittanból érettségizni. Ez maga a teljes képtelenség. Azt nagyon helyeselném, hogy vallásismeretből lehessen érettségizni – magam is írtam néhány ezzel kapcsolatos könyvet -, hiszen ez az ország hit szempontjából is keresztúton fekszik, fontos, hogy megismerjük, miben és miért hisz a másik ember. Ez a tolerancia, a békés együttélés, az értékek kölcsönös gazdagításának alapja.

Na ebből nem lehet érettségizni Magyarországon. Katolikus, református, evangélikus hittanból viszont igen. A tudás és a hit egyébként egymást nem zárja ki, hanem összeférhetetlenek, mert más dimenziókban mozognak. A tudásnak nem a hit az ellentéte, hanem a tudatlanság, a hitnek pedig a hitetlenség. A tudás helye az iskola, a hité a templom. A tudás lényege a kritika, a cáfolhatóság, a hité a belenyugvás. Azt mondta valamikor egy nagy egyházatya, amikor azt kérdezték tőle, miképp hihet ilyen érthetetlen dolgokban, mint például a feltámadás: „hiszem, mert érthetetlen”. /Ha ugyanis érthető volna, nem kellene benne hinni./

Nagyon sok minden van a világon, amit elménk nem fog fel, amit tudásunk nem magyaráz meg, de ami ettől függetlenül van, létezik, hiszen érezzük, tudjuk, tapasztaljuk. Magyarázza meg valaki, miért lesz jobb az ember, ha elolvassa Apollinaire sorait: „Letéptem ezt a hangaszálat / Már tudhatod, az ősz halott/ E földön többé sose látlak/ Ó idő szaga hangaszálak / És várlak téged tudhatod”

Jobbak és igazabbak lettünk ettől a verstől, de senki nem tudja, miért és hogyan. Ez körülbelül akkora rejtély, mint a feltámadás. Miért rendül meg az ember, ha különböző rezgésszámú levegőhullámok érik el a fülét, s ezek a rezgésszámok egy bizonyos Mozart egy bizonyos Rekviemjének egy bizonyos Stabat Mater Lacrimosa című részét alkotják? Miért nézik, miért fürkészik megbabonázva az emberek évszázadok óta egy bizonyos Mona Lisa című festmény mosolyát, pedig azt se tudjuk, ki ez a hölgy, talán Leonardo titkos szerelme, talán ő maga, önarcképe nőben megfestve, ki tudja?

Soha nem fog ezekre a kérdésekre választ adni a tudományt, de ettől függetlenül ezek fontos kérdések, miként fontos lehet a hit is. Attól, hogy a hit nem tudomány, még fontos lehet. Csak az iskolához nincs és ne is legyen semmi köze. Ma van. Ma lehet érettségizni hittanból. Abszurdum.

Az állam támogatja az egyházakat. Helyes, mert sok embernek, sok állampolgárnak szüksége van az egyházra. De az iskolában talán mondjuk el egy bizonyos názáreti Jézus véleményét is, aki egyáltalán nem akart semmiféle hatalmi szervezetet, egyházat létrehozni, hanem ezt tanította: „Az Isten lélek és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják…Törekedjetek az igazságra: és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Ez persze másképp hangzik, de a gyerekeknek joguk van nemcsak hittant tanulni, hanem vallástörténetet is.

Miért nem merjük vállalni, ami minden polgári oktatás alapja: az állam és egyház következetes szétválasztását? Ez nem vallásüldözés: ez gyerekeink jogvédelme. Egyetértek: támogassa az állam az egyházakat, egyetértek, járuljon hozzá, hogy a papok hittant tanítsanak és aztán az iskolában a tanárok mondják el, hogy Darwin, hogy gén, hogy molekula, hogy máglyák és így tovább és persze mondják el azt is, hogy miképp járult hozzá a világ civilizálódásához kultúraszervező tevékenységével, jogátörökítő munkájával, a szegények támogatásával az egyház; és a gyerekeink, ilyen és olyan impulzusok alapján majd kialakítják az ő független személyiségüket. Így politizál az állampolgáraiért felelős, demokratikus állam.

Gyászolhatjuk a pápát, de önként. Menjen elől a gyászmenetben a miniszterelnök és aki akarja, kövesse. Lélekben ott vagyok én is. De ne tegyék kötelezővé, mert akkor világunk függelmibbé, irracionálisabbá, manipulálhatóbbá, veszélyesebbé válik.

Lehet, hogy mese a következő történet, de azt szeretném hinni, hogy nem az. Egy színpadi szerző, egy férfi, egy mélyen vallásos lengyel férfi, akinek zsidó szerelmét, menyasszonyát elhurcolták a nácik és Auschwitzban gázzal megfojtották, ez férfi, ez az egyébként tehetséges színpadi szerző, ez a Karol Woytila akkor papnak állt és ettől kezdve egész életében ezt a lányt próbálta megmenteni. És nyugodtan kimondhatjuk: ha ez a világ olyanná vált, amelyben kevesebb veszély fenyegeti az ártatlan embereket, fiatalokat és öregeket, felnőtteket, gyerekeket, fiúkat és lányokat: az ennek a Woytilának is köszönhető.

Kívánom, hogy most találkozzanak, kívánom, hogy örömmel és szerelemmel öleljék át egymást.

Szunyogh Szabolcs

oktatáskutató