Történetek

Közgazdászok ritkán írnak önéletrajzot, pláne „rendhagyót”. Ezúttal azonban éppen arról van szó, hogy a memoáríró rendhagyó pályát futott be, amelyet – hét és fél évtizeden túljutva – meg akar érteni, és a szélesebb (nem csak szakmai) közönséghez is közelebb szeretne hozni. S persze – mint más hasonló könyvek írója – a róla alakított képet is a helyére akarja tenni. A gondolat erejével címmel most jelent meg Kornai János rendhagyó önéletrajza az Osiris Kiadónál.

Ezen a képen a Siratófal látható. Ami a Templomból megmaradt. A zsidók legszentebb helye. Ma este – meg holnap – szerte a világon a zsidó családokban ismétlik majd el az ősi kívánságot: „Jövőre Jeruzsálemben!” s koccintanak rá a negyedik pohár borral. Jeruzsálemet mondanak, de a legtöbben nyilván erre a térre gondolnak, a Falra, erre a világra.

Hitler a hódító háborúkból és a zsidók tömegméretű kifosztásából szerzett pénzen megvette a németeket, korrumpálta az egész országot – állítja Götz Aly, német történész legújabb könyvében. Meggyőződése szerint a német antiszemitizmus és a pénz nagyon is szoros összefüggésben álltak egymással. Hitler a rablott vagyonból korát megelőző jóléti államot hozott létre, mely a mai napig is stabilan áll. Az évek óta tartó gazdasági nehézség miatt azonban úgy tűnik, Németország rákényszerül arra, hogy fokozatosan lebontsa a Fürher jóléti államát.

Oriana Fallacit nem hagyja nyugodni a benne élő újságíró, a közélet iránt elkötelezett író-publicista. Bár legutolsó könyvét (Oriana Fallaci kérdezi Oriana Fallacit) egyfajta epilógusnak szánta, az azóta eltelt hónapok eseményei múlt év végén arra késztették, hogy reflektáljon a történtekre. Újra és újra figyelmeztetni próbálja a társadalmakat – elsősorban az olasz társadalmat – azokra a veszélyekre, amelyeket a politikusok és az értelmiségiek erkölcsi relativizmusa okoz, s amelyek a nyugati társadalmak morális meggyengülését vonják maguk után. Fallaci, aki átélte a fasizmust és a kommunizmust, pontosan tudja, hogy ezek a totalitárius eszmék mind képesek voltak kihasználni ezt a gyengeséget, és hogy a terroristák ideológiája ezért képes sikereket elérni.
Hatalmas áttörés az ókortudományban
Az utóbbi hónapok egyik központi közéleti etikai kérdése, az ügynöklisták nyilvánossá tétele, és az ezzel kapcsolatos ügynöktörvény volt. Többen is felelevenítették azt a kezdeményezést, hogy derüljön fény mindazokra az „ügynökökre”, akik az előző rendszer idején a titkosszolgálatok megbízottjaiként emberek ezreiről készítettek jelentéseket, amelyek sok esetben tragédiákhoz is vezettek.
A varsói gettófelkelés
A fasizmus felett aratott győzelem évfordulójának a küszöbén nyilvánvaló értetlenséget vált ki egyes írások orientációja. A szerzők kísérletet tesznek arra, hogy átírják a háború történetét, valamilyen módon igazolják az agresszort, és elferdítvén a győztes hatalmak céljait, alábecsüljék a hitleri Németország és csatlósai feletti győzelem jelentőségét.
Malte Ludin kíméletlenül lecsap a maszatoló, hazug félmondatokra: kimondása által lesz a „zsidók elszállításá”-ból deportálás; a „zsidók sorsukra hagyásá”-ból meggyilkolásuk. És az apának se „szerepe lesz ebben”, hanem tömeggyilkosnak neveztetik. Hogy zsidók százezreinek haláláért személyesen felelős Hanns Elard Ludin, afelől szemernyi kétség sem marad a nézőben.
Egy BBC-n bemutatott dokumentumfilm szerint nem létezik és talán sohasem volt al-Kaida. A Rémálmok hatalma című film tavaly ősz óta hivatkozási alap a Bush-kormányzatot kritizáló honlapoknak, szervezeteknek. Sokak szerint hitelesebben mutat rá az amerikai kormány hazugságaira mint a jóval nagyobb botrányt kavaró Fahrenheit 911, hiszen az elsősorban az érzelmekre, ez pedig kutatói véleményekre alapoz.




