Forrás: Magyar Hírlap

„Ezeket az embereket ugyanis nem azért lőtték válogatás nélkül a jeges Dunába, mert esetleg bűnözők voltak, nem azért, mert svábok voltak vagy oroszok, nem azért, mert… és sorolhatnám tovább, hanem azért, mert zsidók voltak. Megérdemelték volna, hogy emléktáblájukon ez megemlíttessék.”

Feleségemmel elsétáltunk a pesti Duna-partra, és megnéztük Pauer Gyula holokauszt-emlékcipőit. Nehezen találok rájuk jelzőt: szép, megdöbbentő, lenyűgöző – egyik sem illik ide.

Talán azt mondhatom leginkább, hogy egyszerűségükben megindítók. De nem ezért fogtam tollat, hiszen ezt megírta már előttem R. Székely Julianna is (Hatvan pár cipő a Duna-parton, MH, ápr. 19.), hanem az emléktáblák miatt. Három tábla, három nyelven, ebből a magyar és angol nyelvű azonos szöveggel – feltételezem, hogy a héber is azonos, de azt nem tudtam ellenőrizni. Ez így szól: „Az 1944/45-ben nyilas fegyveresek által a Dunába lőtt áldozatok emlékére.”

Ebből kiderül, hogy mikor, kik által, hol – csak az nem derül ki, hogy kik voltak az áldozatok. Nem tudom, mi ennek az oka.

Feltételezhetek egyfajta szemérmességet – nem írták le azt, hogy zsidó áldozatok. Lehet benne valami fennkölt erkölcsiség is – mindegy, hogy zsidó, nem zsidó, a lényeg az, hogy mindegyik: ember, homo sapiens. Akármi legyen is azonban az ok, kimarad a lényeg.

Ezeket az embereket ugyanis nem azért lőtték válogatás nélkül a jeges Dunába, mert esetleg bűnözők voltak, nem azért, mert svábok voltak vagy oroszok, nem azért, mert… és sorolhatnám tovább, hanem azért, mert zsidók voltak. Megérdemelték volna, hogy emléktáblájukon ez megemlíttessék.

Szegő András, Szentendre