Forrás: Magyar Rádió

“Volt egy Litvániában élő zsidó tudós, aki 1879-ben megírt egy igen jelentős cikket egy héber nyelvű folyóiratban – mert ugye, a tudomány nyelveként azért élt a héber -, amiben leírja, hogy a zsidó nép egységét csak úgy lehet megteremteni, hogyha a héber nyelv lesz az egész etnikumnak a nyelve.”Nyelvek halála és születése, avagy egy eltökélt házaspár nyelvteremtése. Nemrég megjelent Cseresnyési László könyve.

“A Nyelvek és stratégiák avagy a nyelv antropológiája szociolingvisztikai kézikönyv, amely a szakirodalomban elmélyedni kívánó tanulók és kutatók számára készült. A munka lefedi a nyelv és társadalom kutatásának valamennyi területét, 2810 szakirodalmi hivatkozást tartalmaz, a könyv végén lévő fogalomtár pedig mintegy 300 magyar szociolingvisztikai szakkifejezés angol, német, francia, orosz, japán és kínai megfelelőit adja meg. A magyar, az angol és a ťhagyományos kultúrnyelvekŤ mellett számos más, főként ázsiai nyelvről is szó esik, mivel a szerző úgy véli, hogy nem lehet nyelvek nélkül a nyelvek sokszínűségéről és változatosságáról beszélni. Mao Ce-tung mondta: ťAki meg akarja tudni, hogy milyen a körte íze, annak körtét kell enni. Ť”

A szerző, aki tizenhat éve Japánban él, itt járt könyvének kiadása kapcsán, akkor beszélgetett vele Varga Anna.

– A stratégiák valójában a diskurzusstratégiáknak a rövidítése, ami

Cseresnyési László

azt jelenti, hogy hogyan viselkednek különböző nyelvi kultúrákban az emberek, illetve ugyanakkor a nyelvpolitikai stratégiáknak a rövidítése is. Tehát erről a két dologról van szó a könyvben. Az alcím, “avagy a nyelv antropológiája”, az meg kicsit esszéisztikus. Az antropológia szó már nagyon régen megjelenik a görögben, és akkor azt jelenti az antropológus, hogy az, aki szeret fecserészni és pletykálkodni az emberekkel. Erről van szó a könyvben, tehát fecserészésről, csevegésről, komolytalan tudományokról.

– És mindez közelebbről?

– Van egy fejezet a nyelvi normáról, a nyelvi értékítéletről, a többnyelvűségről, a nyelvcseréről, a nyelvhalálról – ez a legkedvesebb fejezetem: “A nyelvek élete, halála és feltámadása”.

– Ez alatt mit kell érteni?

– Nagyon régóta gondolkoznak az emberek úgy a nyelvekről, hogy azok olyanok, mint egy ember vagy mint egy kiskutya: születnek, élnek és meghalnak. A világon van sok ezer nyelv, és ezeknek a száma nem állandó. Van olyan, hogy nyelvek kihalnak, mégpedig igen gyorsan, átlagosan minden három hétben kihal egy nyelv a világon. Ez a nyelvek halála. A feltámadása az pedig az, hogy a nyelveket föl lehet éleszteni és föl is élesztik őket.

– Erre milyen technikák vannak?

– Sokféle technika van. Azt hiszem, hogy az egyik legismertebb eset például a héber nyelvnek az esete, amelyiknek több mint két évezreden keresztül nem voltak anyanyelvi beszélői, bár a vallásnak, a kultúrának és az irodalomnak a nyelveként létezett. De egészen a 19. század végéig nem voltak anyanyelvi beszélők. Volt egy Litvániában élő zsidó tudós, aki 1879-ben megírt egy igen jelentős cikket egy héber nyelvű folyóiratban – mert ugye, a tudomány nyelveként azért élt a héber -, amiben leírja, hogy a zsidó nép egységét csak úgy lehet megteremteni, hogyha a héber nyelv lesz az egész etnikumnak a nyelve. Ő ezt nagyon komolyan vette, 1881-ben letelepült Palesztinában a feleségével, és megesküdtek, hogy ezek után ők kizárólag héberül fognak beszélni. Ennek két akadálya volt, egyrészt a héber nyelvből abban az időszakban hiányoztak olyan szavak, mint “dugóhúzó”, “bizottság”, “szájharmonika”, “divat”. Ezeket a szavakat egyébként ő találta ki, és ma is élnek a héberben. A másik probléma az volt, hogy a felesége abban az időben egy szót sem tudott héberül, mivel ő orosz anyanyelvű zsidó asszony volt. Következő évben, 1882-ben megszületett az elsőszülött fiuk, aki úgy lett aztán a héber nyelv első anyanyelvű beszélője, hogy semmilyen más nyelven nem volt szabad hozzá beszélni. Egy alkalommal, amikor anyanyelvén az anya a gyereknek altatódalokat énekelt, ugye, orosz volt az anyanyelve, akkor óriási botrány lett ebből és családi perpatvar. Ha pedig olyan ember érkezett a házba, akivel nem lehetett héberül beszélni, mert történetesen nem tudott – és nagyon sokan voltak így a palesztinai zsidók között -, akkor bizony a fiút a hátsó szobába küldték. Ez a történet hosszan folytatódik. Először négy családnak vált a nyelvévé a héber. Közben folyamatosan kitalálták ennek a nyelvnek a modern élet fogalmainak megfelelő szavait, és létrehozták azokat a társadalomtudományi és természettudományi szavakat, amelyek nélkül nem lehet például az iskolai oktatás nyelvévé tenni egy nyelvet. A héber a családok nyelvéből aztán az iskolai oktatás nyelvévé lett, és amikor 1948-ban megalakult Izrael állam, akkor a lakosok ötvenkét százaléka már héber egynyelvű volt. Ez egy egészen fantasztikus történet. A családi eskütől egészen idáig csak néhány évtized telt el. Nagyon érdekes ebben az egész nyelvtervezési, nyelvteremtési jelenségben az, hogy micsoda hatalmas ellenállás volt ugyanakkor bizonyos hagyományőrző körökben a héber nyelv hétköznapi kommunikáció nyelvévé való átalakítása ellen. Úgy érezték, hogy ez megszentségteleníti a nyelvet. És itt van egy eléggé érdekes dolog. Amikor ez a mozgalom elkezdődött, akkor egy jelentős rabbi kiközösítő átok alá akarta helyezni mindazokat, akik a héber nyelvet a hétköznapi kommunikáció nyelvévé akarták tenni. Ez nagyon fontos, mert ez egy olyan kiközösítő átok, aminek igen nagy a hatása. Például egészen 1959-ig a többnejűséget semmi más nem tiltotta, csak egy nagy tizenegyedik századi rabbi kiközösítő átka. Tehát ez az átok elég volt ahhoz, hogy a többnejűséget egyszerűen eltörölje a középkor során. De a nagy ellenállás ellenére kialakult egy bizonyos nyelvi identitás, ami az etnikai és vallási identitást erősítette. Tehát azt hiszem, az egyenes válasz az a kérdésre, hogy ez a három dolog: a nyelvi identitás, az etnikai identitás és a kulturális, vallási identitás egymást erősítette. Ennek a szerencsés interferenciája az, hogy ma létezik Izrael állam, amelynek hivatalos nyelve a héber.

Comments are closed.