Ki Kicsoda
Ivan Gasparovic szlovák államfő furcsállta, hogy az emberek nem ünnepelhettek a Kossuth téren
A nyilas lobogó miatt várják a Fidesz elhatárolódását
A tárgyilagosság helyett nyílt elutasítást
NOL * Népszabadság Online * 2006. október 30.
Magyarországon elfelejtették, Izraelben visszahúzódva él, pedig 1956-ban fegyverrel küzdött a magyar szabadságért, mint a Széna téri felkelőcsoport tagja. Tova Meir megúszta Auschwitzot, megakadályozta, hogy orosz katonák megerőszakolják, üldözték mert németnek, ukránnak, orosznak hitték. Távollétében Kádárék halálra ítélték. Kalandos életének epizódjairól számol be az alábbi interjúban.
Ádám Zoltán
VÁMOS MIKLÓS
Kétes kimenetele miatt ritkán bevetett fegyver a parlamenti bojkott, amelynek részleges és módosított gyakorlatát helyezte kilátásba a miniszterelnökkel mindenfajta együttműködést elutasító Fidesz.
A napokban rendezték a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület XII. polgári gondoláját, ahol előadást tartott Fábry Sándor is – írja a Magyar Nemzet Online.
Szombat este alkotmányozó nemzetgyűlést tartott a Szentháromság téren a Magyar Nemzeti Bizottság 2006. Bár új alkotmánya nem lett hazánknak, kiderült, hogy hétfőtől hova települ a Kossuth téri tüntetés. Felszólalt Takács András és a körözés alatt álló Budaházy is, aki „szalonellenzékieknek” nevezte Orbán Viktorékat.
Igen Tisztelt Elnök Úr!
2002. október
Népszabadság * Lengyel László * 2006. október 28.
„Bizonyítja e kiváló gyülekezet, a Magyarországi Evangélikus Egyház toleráns hagyományait…”
A Magyarországi Evangélikus Egyház Egyházközségei Országos Főfelügyelővé választották Prőhle Gergelyt.
Az SZDSZ elnöke nyílt levélben kérte az Európai Néppárt belga elnökét, „vesse latba befolyását, hogy magyarországi szövetségese, Orbán Viktor térjen vissza az Országgyűlésbe, és ott bírálja a kormányt és a miniszterelnököt”, valamint hozza nyilvánosságra gazdaságpolitikai elképzeléseit.
Magyarországon elfelejtették, Izraelben visszahúzódva él, pedig 56-ban fegyverrel küzdött a magyar szabadságért, mint a Széna téri felkelő-csoport tagja. Tova Meir megúszta Auschwitzot, megakadályozta, hogy orosz katonák megerőszakolják, üldözték mert németnek, ukránnak, orosznak hitték. Távollétében Kádárék halálra ítélték. Kalandos életének epizódjairól számol be az alábbi interjúban.
Mindenekelőtt tisztázzuk: ez a cikk nem arról fog szólni, hogy Orbán Viktor hazaáruló. Ilyen súlyos szavakkal nem szabad dobálózni, még ha az ő oldalán állók gyakran megteszik is a szocialistákkal és szabad demokratákkal kapcsolatban. Orbán azonban ha akarna sem tudna hazát árulni, mert nincs, aki megvenné tőle.
2006. október 20. (9. oldal)
új szó 10. 25.

