Mindenekelőtt tisztázzuk: ez a cikk nem arról fog szólni, hogy Orbán Viktor hazaáruló. Ilyen súlyos szavakkal nem szabad dobálózni, még ha az ő oldalán állók gyakran megteszik is a szocialistákkal és szabad demokratákkal kapcsolatban. Orbán azonban ha akarna sem tudna hazát árulni, mert nincs, aki megvenné tőle. Ellentétben ugyanis a magyar nacionalisták (és köztük, sajnos, a Fidesz) löttyös és indulatos képzelgéseivel, Magyarország nem kell senkinek, csak abból az egyetlen szempontból értékes a nyugati világnak, hogy itt és a környezetünkben ne boruljon fel az európai uniós rend és nyugalom, illetve abból az egyetlen (kis) szempontból számít a másik szóba jöhető nagyhatalomnak, Oroszországnak, hogy legyen eggyel több olyan uniós tagország, amely hajlandó valamelyes teret engedni az orosz üzleti terjeszkedésnek. Máskülönben Magyarországnak semmije sincs, ami bármelyik nagyhatalomnak kellene, épp ellenkezőleg, még nekik kell valamit áldozniuk ahhoz, hogy (a sok között) egy nyugodt bárányka legyünk a nyájban, vigyázni kell ránk, gondozni minket, magyarán uniós pénzekkel segíteni a fejlődésünket.
Orbán Viktor tehát nem hazát árult meghökkentő brüsszeli beszédével (amelyben felszólította az Európai Uniót, hogy ne nyújtson segítséget olyan hazug és csaló kormányoknak, amelyek máig nem adták fel a kommunizmus erkölcsiségét), hanem a belső feszültséget helyezte át a nemzetközi színtérre, mert az uniót is fel akarja használni a miniszterelnök megbuktatására. Kimondva persze nincs, annál Orbán mindig ügyesebb és álságosabb volt, de sugallva annál inkább, hogy tessék megvonni a támogatásokat Magyarországtól, ameddig ez a kormány van hatalmon, hadd adja meg magát Gyurcsány minél hamarabb az eurómilliárdokban is mérhető külső nyomás következtében. Ha kedvünk volna mosolyogni, azzal intézhetnénk el a dolgot, hogy O. V. kiscsoportos óvodás beárulta az óvónéninek Gy. F. nevű óvodástársát, amiért az megverte őt. Ennél azonban a dolog súlyosabb, természetesen, hiszen az óvónéni kezében sok ezermilliárd forint van, amely nélkül Magyarország valóban lecsúszna a Balkánra (politikailag egyébként már éppen ezt teszi). Szóval látszólag valóban pénzre és vérre megy az árulkodás, csakhogy az unió nem úgy működik, hogy ha egy ellenzéki vezető tiltakozik, leállítják a pénz folyósítását, azonkívül az óvónéni jól látja, hogy O. V. ovis játéka mire megy ki (a politikai ellenfél kikészítésére), ezért ilyen alapon eszébe sem jut korlátozni a támogatásokat. Vagyis nem attól kell félni, hogy Brüsszelben megfogadják az árul(kod)ó Orbán szavát, hanem attól, hogy egyre jobban elhűlve figyelik, mit csinálnak otthon és már a nemzetközi színtéren is egy fiatal európai demokrácia vezető politikusai.
Még akkor is így van ez, ha Orbánnak akad néhány szövetségese a jobboldali pártokat tömörítő Európai Néppártban, sőt még akkor is, ha ezen szövetségesek egy része (például Berlusconi pártja) hasonlóan demagóg, populista eszközöket alkalmaz saját otthonában a baloldal ellen. Berlusconival szemben általános a megvetés, de Olaszországot semmilyen értelemben nem lehet kiközösíteni vagy a partvonalra szorítani. Magyarországot viszont igenis lehet hűvös ellenérzéssel és undorral kezelni, ami nekünk sokba fog kerülni akkor is, ha nem vonnak meg tőlünk semmilyen támogatást. De ha véletlenül az unió mégis komolyan venné Orbán felszólítását, és nem folyósítaná a következő három évben (ameddig a Gyurcsány-kormány elvileg hatalmon van) az évi körülbelül ezermilliárdos támogatást, akkor mintegy kétszer annyi pénzt veszítenénk, mint amennyit a megszorító csomagban kényszerül az állam elvonni az emberektől. Tetszenek érteni? A Fidesz szerint ez a brutális Gyurcsány olyan csomagot szabadít a társadalomra, ami elviselhetetlen. De ha így volna, akkor milyen alapon merészelné az emberbarát Orbán megfosztani az országot ennél is jóval nagyobb összegtől? Azt vajon hogy bírnánk ki, ha már a felétől is végromlásba dőlnénk?
Még egyszer mondom: mindennek ellenére ez nem hazaárulás, mert erre nincs vevő, ám arra jó példa, hogy a hazát akkor is szét lehet verni belülről, ha ez senkinek nem érdeke kívülről. Orbán kirohanása ugyanis arra éppenséggel megfelel, hogy Európában fokozódó gyanakvással nézzék az egész magyar politikát, és lassan senkinek ne higgyenek. Márpedig ez a magyar pozíciók meggyengülésével jár minden egyes nemzetközi érdekérvényesítő vitában és egyéb konfliktusban, legyen az a magyar-szlovák feszültség, az erdélyi autonómia vagy a magyar kukoricatermelők érdekeinek védelme Brüsszellel szemben. Ha a magyar politikai élet egyik vezető szereplője szisztematikusan igyekszik lejáratni a kormányt, akkor a kormánynak folyton magyarázkodnia kell vagy a szavát egy idő után nem veszik komolyan. Ám ha utána esetleg jönne egy Orbán-kormány, ugyanolyan távolságtartással fogják kezelni azt is. És Magyarországot.
A meghökkentő helyzet ugyanis az, hogy uniós csatlakozásunk óta a nyugati politika és sajtó figyelme elfordult Magyarországtól, és most nemigen értik a kialakult helyzetet. Az elmúlt hetek viharait csak a felületen képesek megragadni, abból indulnak ki, hogy kitört egy botrány, a miniszterelnök beismerte, hogy hazudott a választások megnyerése érdekében, és emiatt utcai tüntetéseken követelik a lemondását. Annyira fogalmuk sincs az itteni helyzetről, hogy a német (!) közszolgálati (!) rádióban megjelent helyzetértékelés szerint Magyarországon az elmúlt években folyamatosan csökkentek (!) a reáljövedelmek, és nőtt az elégedetlenség, az antiszemitizmusra különösen érzékeny New York Timesban pedig egy fényképen megjelenik ugyan egy árpádsávos zászlót tartó tüntető, de a lapnak fogalma sincs arról, hogy ez a zászló mit jelképez, és hogy kik vonulnak föl-alá a budapesti utcákon, milyen jelszavakkal. Orbán tehát fölismerte, hogy olyan információs vákuum alakult ki Nyugaton, amelyben bármit mondhat, lesznek, akik elhiszik a titkos hangfelvétel beismerésének abszurditása miatt.
Mégis azt mondom, hogy Orbán nem hazaáruló, hanem nagystílű árulkodó, aki képes az ország stabilitását is kockára tenni saját hatalomra jutása érdekében. Nem elárulja az országot, hanem életveszélybe sodorja, hogy ő menthesse meg.
Bolgár György
