Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda

Ki Kicsoda

kiki

Nem hivatalos, titkos tárgyalásokat folytatott Izrael és Szíria az utóbbi két évben Európában, és egyetértésre jutottak egy esetleges békemegállapodásról – írta keddi számában a Ha”árec című izraeli újság. Az utolsó találkozó a Hezbollah libanoni állásai ellen folytatott nyári háború alatt történt, európai közvetítéssel.

2007. január 16. 09:30

Közszereplők-e az egyházi vezetők – erre a kérdésre kell válaszolnia a bíróságnak abban a polgári perben, amely kedden folytatódik a Fővárosi Bíróságon. Ha a válasz igen lesz, akkor az Állambiztonsági Történeti Levéltárnak ki kell adnia hat egyházi vezető aktáját, amelyekből fény derülhet esetleges ügynök múltjukra is.

Népszabadság * Bugyinszki György * 2007. január 16.

Az Egyesült Államok iraki inváziója előtt Ariel Saron akkori izraeli miniszterelnök tájékoztatta Bush elnököt azokra a veszélyekről, amit Szaddám Huszein jelentett a térség számára, ugyanakkor arra is kitért, hogy az arab világ nem befogadó a demokrácia irányában – nyilatkozta Danny Ajalon, Izrael volt amerikai nagykövete a múlt héten, a Jerusalem Post izraeli napilapnak adott interjújában.

Legendák Budapestről címmel közölte hétfőn a Der Standard című osztrák napilap Schöpflin György fideszes EP-képviselő írását, amelyben bírálta Paul Lendvai Magyarországgal kapcsolatos kommentárját, valamint Érvek helyett propaganda címmel az ausztriai kommentátor válaszát is.

Legendák Budapestről címmel közölte hétfőn a Der Standard című osztrák napilap Schöpflin György fideszes EP-képviselő írását, amelyben bírálta Paul Lendvai Magyarországgal kapcsolatos kommentárját, valamint Érvek helyett propaganda címmel az Ausztriában élő publicista, Lendvai válaszát is.

A német nyelvterület sajtószemléje

Bezárás | Nyomtatás

BUDA PÉTER

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1- jén nyilvánította holokauszt- emléknappá az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangú határozat hangsúlyozza „az emlékezés kötelességét” és a „tanítás kötelességét”, hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

A színpadon briliánsak. Uralják a zsúfolt nézőteret. Az öltözőben kisfiúk. Nosztalgiáznak. Elvágyódnak. Ifj. Horváth Béla (hegedű) és Oláh Tzumo Árpád (zongora) pénteken este nagy sikerű szóló koncertet adott a BM Duna Palota Színháztermében. A hegedűvirtuóz klasszikus zenedarabokkal, a zongoraművész saját dzsesszimprovizációival lépett a közönség elé.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. január 15.

Népszabadság * R. Hahn Veronika * 2007. január 15.

Vajon miben hasonlít az 1922-es év az 1957-eshez? Hiszen 1922-ben jobboldali és fehér a kurzus, 1957-ben meg baloldali és vörös. Ugyan mi közös lehetne bennük?

Szűrös Mátyás tegnap támogatólag aláírta a Deport „56 által kezdeményezett népszavazás aláíróívét. Kijelentette: egyetért azzal, hogy a szovjet emlékművet el kell költöztetni a Szabadság térről egy temetőbe, ahol Magyarországon elesett szovjet katonák nyugszanak.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. január 12.

Tényként elismerte Izrael létezését a Hamász radikális palesztin mozgalom damaszkuszi száműzetésben élő vezetője. A Reuters brit hírügynökségnek Háled Mesaal szerdán úgy nyilatkozott, hogy Izrael valóság, és tény, hogy létezik.

Tényként elismerte Izrael létezését a Hamász radikális palesztin mozgalom damaszkuszi száműzetésben élő vezetője. A Reuters brit hírügynökségnek Háled Mesaal szerdán úgy nyilatkozott, hogy Izrael valóság, és tény, hogy létezik.

ORAVECZ IMRE DIGITÁLISAN Pályatársai Oravecz Imre Kossuth-díjas költőt választották a Digitális Irodalmi Akadémia (www.irodalmiakademia.hu) új tagjának. A kortárs szépirodalom 1998-ban létrehozott internetes adatbázisa 2007-től a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz került át a Neumann János Digitális Könyvtártól, s működését immár nem pályázati úton, hanem költségvetési keretből finanszírozzák.