Forrás: Magyar Hírlap

A színpadon briliánsak. Uralják a zsúfolt nézőteret. Az öltözőben kisfiúk. Nosztalgiáznak. Elvágyódnak. Ifj. Horváth Béla (hegedű) és Oláh Tzumo Árpád (zongora) pénteken este nagy sikerű szóló koncertet adott a BM Duna Palota Színháztermében. A hegedűvirtuóz klasszikus zenedarabokkal, a zongoraművész saját dzsesszimprovizációival lépett a közönség elé.

somogyvári d. györgy

– Hallom, vasárnap repül vissza Amerikába, mert egy lemezfelvételre várják.

– Igen, csupán félévenként vagyok itthon néhány napra. New Yorkban lemezre vesszük nagy sikerű kamarakoncertünket, amelyet a Carnegie Hallban adtunk elő novemberben. Én vagyok az egyetlen magyar a négyesben, a brácsás izraeli, a csellista francia, a zongorista kínai.

– A világ leghíresebb hegedűművész-oktatójának, Pinchas Zukermannak a tanítványa. Ő nem Ottawában él?

– Valóban, habár a New York-i Manhattan School of Musicban tanít. Csak “különleges” tanítványokkal foglalkozik, nagyon nehéz bejutni az osztályába. Mindössze hét növendékkel foglalkozik egy időben. Zukerman évente száztíz hangversenyt ad mint hegedűs és karmester. Ha mondjuk a Távol-Keleten koncertezik, videokonferenciázunk, így oktat bennünket.

– Hogyan került az “istállójába”?

– 2002-ben Budapesten játszott. Belopakodtam a főpróbára, végigültem az egészet. Már gyerekkorom óta csodáltam őt, ismertem minden lemezét. Akkor tanultam angolul, felhívtam a tanáromat, s megkérdeztem tőle, hogyan kell megkérdezni, tart-e Európában kurzust. A próba végén odamentem hozzá, persze elrontottam az egész mondatot. De megértett valamit, mert ideadta az ottawai címét, mondván, Európában nem tanít. Videofelvételt küldtem neki magamról, mire levelet küldött, amelyben megkért, hogy menjek ki hozzá. Szüleim dobták össze a repülőjegy árát.

– Gondolom, Zukerman nem fillérekért tanít.

– Két hete dolgoztunk együtt, amikor megkérdezte, hogy tudom-e fizetni a negyvennyolcezer dollárt, a tandíjat. Mondtam, hogy szegények vagyunk, még a repülőjegy árával is tartozunk. Zukerman telefonált a budapesti Zeneakadémiának, érdeklődött az előmenetelemről, majd csak annyit mondott, oké… itt maradhatsz. Négy év alatt lediplomáztam nála, most a professzori kurzusára járok. A hazautazás kivételével minden költségemet fedezik.

– Milyen árat kell fizetnie ezért később? Amerikában semmit sem adnak ingyen…

– Érdekes kérdés. Jöhet bármi. Állom a sarat.

– Két év múltán a világ bármely koncertzenekarában elsőhegedűs lehet. Visszajön?

– Amerikában szeretnék maradni. A napokban megkaptam az ötéves vízumot. Csaknem tíz év az Egyesült Államokban, az beleszámít az állampolgárságba is.

– Az embernek belesajdul a szíve, amikor ezt hallja egy ilyen kivételes kvalitású fiatalembertől.

– Itthon sajnos megszűnt a zenei élet. Muszáj mennem. Megszoktam a kinti mentalitást, az ottani nyitottságot a tehetség felé, a segítőkész hozzáállást, ha látják, valaki keményen dolgozik.

– Nem tartja ezt szomorúnak?

– Azt tartom szomorúnak, hogy itthon tudnak rólam a kulturális minisztériumban, a zeneszövetségekben, de még a Tavaszi Fesztiválra sem hívnak meg. A Filharmonikusok egyetlen előadásra sem invitáltak még a Művészetek Palotájába.

– Keserű szájízzel megy vissza Amerikába?

– Mi tagadás, igen. Tulajdonképpen akkor rossz, amikor hazajövök, és el kell mondanom, ki vagyok. Odakint Stradivari-hegedűt adtak a kezembe, itthon legfeljebb a kilincsig jutok el…

Oláh Tzumo Árpád,

a nagy improvizátor

– Lemezéhez csupán annyit fűzött hozzá, hogy a rajta található számok “érzésekről szólnak”. Idézem: “Nincs eleje és nincs vége az egyes daraboknak. Ezeket nem lehet ugyanúgy eljátszani, akkor, abban a pillanatban születnek meg.” Dúdolni hallottam az előadás alatt. A keze követi az agyát, vagy fordítva, az agya próbálja harmóniába kényszeríteni elszaladt kezeit?

– Meghökkentő kérdés. Még soha nem gondolkodtam ezen. A hangszer előtt egyetlen tömör gondolatnak érzem magam.

– A dzsesszvilág nagy öregje, a zongorista Herbie Hancock tanítványa. Hogy került kapcsolatba vele?

– Bostonban tanultam, amikor hallottam különleges iskolai módszeréről. A világ különböző részeiről összeszed húsz kiugróan tehetséges gyereket, minden hangszerből hármat. Ezekből évente összeállít egy világjáró dzsesszkombót, amelyet nonprofit világszervezetek támogatnak. Pályáztam az egyik zongoraszékre, felvettek. Játszottunk Collin Powell, Bill Crosby és más híres emberek fogadásain, Párizsban az UNESCO vendégeként, és bejártuk a földgolyót. Japánban tizenkétezer ember előtt koncerteztünk. Két csodálatos évet töltöttem velük.

– Hogyan került ki Bostonba?

– Holtversenyben első lettem a Magyar Rádió tehetségkutató dzsesszversenyén nyolc évvel ezelőtt. Öthetes bostoni tanulmányút volt a fődíjam. Beleszerettem az ottani zenei életbe, az emberekbe, és azt mondtam: nekem itt kell tovább fejlődnöm. Felvételiztem, de nem ígértek teljes ösztöndíjat. Visszajöttem Párizsba, még egyszer nekiestem a felvételinek, s ez már jobban sikerült. A családom is támogatott – a nagy lakást egy kisebbre cserélték -, ők fizették a szállásomat, a többiről gondoskodott az ösztöndíjam.

– Hogyan fogalmazná meg azt a húzóerőt, ami visszacsábította Amerikába?

– A gazdag kultúra, amellyel a tehetségeket támogatják. Úgy éreztem, kinyílott előttem a világ, s nincs korlát a lehetőségek előtt. Az emberek világméretekben gondolkodnak, a turnézó zenészek világpolgárokká válnak. Ez meghökkentő volt nekem. Tizennyolc éves koromban haza kellett jönnöm. Az itteni hozzáállástól depressziós lettem. Úgy próbáltam kilábalni belőle, hogy triót alakítottam, lemezt készítettem.

– A felépülés sikerrel járt.

– 2001-ben a trióm megnyerte a Nemzetközi Hoeilaart Jazzfesztivált Európa és Ausztrália legjobb együttesei előtt, és elnyertem az Európa Legjobb Zongoristája címet is. Ugyanebben az évben az EMI ki adta a szóló lemezemet. A Los Angeles-i Thelonius Monk Institute-ba kerültem, ott fejeztem be a tanulmányaimat, és többek között Herbie Hancock volt ismét a tanárom.

– Most itthon van, megnősült. Mi az az érték, amit fontosnak tart megőrizni?

– Az öreg zenészek szívét, amivel mindég csak adni akarnak, a legtöbbet a hallgatóságuknak… Tanulhatnánk tőlük.

Comments are closed.