Ki Kicsoda
Abszurd helyzet, ha az a politika hivatkozik Bibó Istvánra és életművére, amit a tudós politikus elutasított
„A kormányerők a hatalom ismételt megragadása óta nem válogatnak az eszközökben. Céljuk a politikai ellenfél elnémítása, táborának szétzúzása, szétzilálása… A választók megtévesztésével hatalomra került kormánytöbbség azonban nem feledtetheti: Gyurcsány hazudott, és most ennek az erkölcsi, gazdasági, politikai következményei sújtják az országot. Az ellenvéleményt hangoztatókkal szemben rendőri erőt alkalmaznak.
Brit zsidók tiltakoznak az izraeli nyomulás ellen
Befolyásos zsidó származású brit közéleti szereplők tiltakoznak az ellen, hogy egyes izraeli szervezetek a zsidóság szócsövének tartják magukat. A nyílt levelet aláíró 130 tiltakozó szerint az eddiginél élesebb vitára van szükség a közel-keleti helyzetről, illetve védeni kell a palesztinok emberi jogait is.
Kedden iszlám vezetők Izrael-ellenes erőszakhullámra szólítottak fel újra, a Templom-hegy közelében folyó régészeti feltárások miatt. A fenyegetés azután érkezett, hogy a régészek ásatásokba kezdtek a Templom-hegy mellett fekvő régészeti parkban, mert új feljárót szeretnének építeni a Templom-hegy eléréséhez.
Közéleti piszoárok
2007.02.06., 2007. évfolyam, 5. szám
Mahmúd Abbász palesztin elnök, Iszmail Hanije miniszterelnök, Haled Mesaal Hamász vezető mai, mekkai találkozója sorsdöntő lehet a palesztin helyzet alakulása szempontjából. A három vezető Abdullah szaúdi király meghívására érkezik Mekkába, és a király jelenlétében próbál megállapodni egy nemzeti egységkormány megalakításáról. Az álláspontok közeledtek, de arra az esetre, ha mégsem sikerülne megegyezni, Abbász új választások kiírását határozta el.
Bayer Zsolt kimondta azt a hazugságot, amit ma sokan elhisznek, és amitől ma él és népszerű a Fidesz. Sokan ennek az illúziónak a foglyai. A Magyar Nemzet vasárnapi számában (Képeslap) írja: „Na végre! Igen! Már nem is tudom, mióta vágyok erre. Hiszen olyan minden megint, mint akkor. Harmincheten úgy döntöttünk, nem csináljuk tovább. Úgy döntöttünk, ezentúl úgy teszünk, mintha egy normális országban élnénk Kádár ocsmány Magyarországa helyett. És akkor megalapítottuk a Fideszt.
A Szonda felmérése szerint a megkérdezettek 68 százaléka tart attól, hogy a Fidesz kezdeményezte „polgári engedetlenségi mozgalom” zavargásokhoz vezet
Várkonyi Benedek
Takács Ákos
Gervai András: Tarnów, Valparaíso
Gervai András
A holokauszt emléke
Üzenetek Auschwitz felszabadításának évfordulóján
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. február 5.
A Simon Wiesenthal Központ arra kérte a magyar Külügyminisztériumot, indítson hivatalos vizsgálatot annak feltárására, hogy magyar diplomaták milyen szerepet játszhattak a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor hazatelepülésében.
2007. január 27. (15. oldal)
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. február 3.
A kétoldalú együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről és a közel-keleti válságokról tárgyalt Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön Izraelben.
Gyors eljárást ígért a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor ügyében Göncz Kinga külügyminiszter izraeli látogatása alatt. Jelenleg a dokumentumok beszerzése folyik, főleg Szerbiából várja a magyar fél a szükséges iratokat – írja a Népszabadság .
A Simon Wiesenthal Központ arra kérte a magyar Külügyminisztériumot, indítson hivatalos vizsgálatot annak feltárására, hogy magyar diplomaták milyen szerepet játszhattak az általa háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor hazatelepülésében.

