Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda » Szabó Zoltán

Szabó Zoltán

(Bp., 1912. jún. 5. - Vannes, 1984. aug. 19.): író, szerkesztő, Baumgarten-díjas (1939). Középisk.-i tanulmányait a Bp.-i Kegyestanítórendi Főgimn.-ban végezte (1922-30), majd 1930-31-ben a műegy.

(Bp., 1912. jún. 5. – Vannes, 1984. aug. 19.): író, szerkesztő, Baumgarten-díjas (1939). Középisk.-i tanulmányait a Bp.-i Kegyestanítórendi Főgimn.-ban végezte (1922-30), majd 1930-31-ben a műegy.

Közel kétezer-ötszáz oldalnyi többé-kevésbé tömény történelemről számolok be alább: két magyar és két külföldi szerző könyvéről, egy szintézisről, egy nagymonográfiáról, egy tankönyvről és egy népszerű-tudományos műről.

Érdekes dolgokat tudhattak meg tavaly is a parlamenti közvetítéseket figyelők a képviselők magánéletéről, mentalitásáról. Kiderült, hogy a honatya is csak ember, akit olykor elragadnak az indulatok, így kiszaladnak a száján oda nem illő szavak is. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint egyes képviselők véletlenül kínos helyzetbe keveredtek, másokról pedig kiderült: gondolataikat szívesen közvetítik költeményeken keresztül.

Népszabadság * Tibori Szabó Zoltán * 2007. december 31.

A műfenyő legfurcsább jellegzetessége, hogy nincs szaga. Legalábbis, amíg fel nem gyújtjuk.

Csuhai István

Sikeres volt az Európai Kulturális Főváros programsorozata

2007. november 12., hétfő – Jónás, Renátó. ©1999-2007 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.

Népszabadság * Sárközy Júlia * 2007. november 8.

Népszabadság * Sárközy Júlia * 2007. november 8.

Meggyalázta az 1956-os forradalom emléknapját a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze, ifj. Hegedűs Lóránt.

A kormány nagyra értékelte a rendőrség fellépését az október 23-i rendezvények biztosításakor. A szakminiszter a kormány ülésén, helyettese pedig a parlamentben köszönte meg a rendőrök helytállását. Az Országgyűlésben több napirend előtti felszólaló foglalkozott az ünneppel. Közben kiderült, ma tartják Toroczkai László nyilvános tárgyalását.

A szélsőségesek a Szabadság téren gyülekeztek, mielőtt az operaház felé vonultak volna

CS. GYÍMESI ÉVA

Mottónk: “A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

Noha magam is mélységesen elítélem Semjén Zsolt szeptember 10-i beszédét, csak részben értek egyet azokkal, akik kifogásuknak a Népszava hasábjain hangot adtak. Szerintem ugyanis Semjén nem zsidózott.

Fotó: Vajda József Noha magam is mélységesen elítélem Semjén Zsolt szeptember 10-i beszédét, csak részben értek egyet azokkal, akik kifogásuknak a Népszava hasábjain hangot adtak. Szerintem ugyanis Semjén nem zsidózott.

SZENCZI TÓTH KÁROLY

2007. szeptember 13. (7. oldal)

Népszabadság * Kis János * 2007. szeptember 15.

2007.09.13., 2007. évfolyam, 37. szám