Forrás: NOL

Sikeres volt az Európai Kulturális Főváros programsorozata

Népszabadság * Tibori Szabó Zoltán * 2007. november 24.

Nagyszebenben remekül megfért egymás mellett a sokszínűség

Kép: Mihály László Ha csupán a Nagypiac, a Kispiac és a Huet tér által alkotott építészeti gyöngyszemegyüttes újjávarázsolását érte volna el a Nagyszebenben, idén lebonyolított Európai Kulturális Főváros program máris joggal követelhetné az elismerést.

Ám az eredmények ezen bőven túljutottak, jól átgondolt, összefüggő és szinte minden részletre kiterjedő, Guttmann Szabolcs István városi főépítész irányította városrehabilitációs program indult el feltartóztathatatlanul, és erre szükség is volt, mert a város az év leforgása alatt több mint ezerötszáz színvonalas kulturális rendezvénynek adott otthont, ezekre sok százezer ember volt kíváncsi.

Amikor a gyönyörűen restaurált városházán Klaus Werner Johannis polgármesterrel az eredményekről beszélgetünk, az ablakon keresztül látom, hogy a Nagypiacon, a Brukenthal Múzeum előtti részen, az esti koncert helyszínét, díszleteit építik. Nyugodtan, mosolyogva, szakszerűen. Igazi német szervezés, állapítom meg, a polgármester ezt azonban szerényen azzal hárítja el, hogy a cselekmény mögött az eddig lezajlott rengeteg hasonló esemény tapasztalata rejlik.

Johannis elégedett a 2007-ben elért eredményekkel, s azt reméli, hogy a városfejlesztés ritmusát a következő években is sikerül megtartaniuk. Fontosnak tartja, hogy rengeteg beruházás érkezett a városba, és idén például már október elejéig kétszer több turista kereste fel Nagyszebent, mint 2006-ban, és háromszor több mint 2005-ben egész évben.

A polgármester szerint kezdettől fogva a fejlődés motorjának tekintették a kulturális főváros programot, és a folytatást is erre alapozzák. Arra, hogy az idén lezajlott rendezvények révén Nagyszeben Európában és az egész világon ismertté vált, hogy a legmagasabb rangú küldöttségek és személyek is felkeresték, hogy az Európai Parlament szakértői is elismerő szavakkal nyugtázták a városban látottakat. A folytatás pedig még több beruházás kellene hogy legyen, még jobb minőségű kulturális programok kivitelezése, és mindezek által még több turista ide csalogatása.

Klaus Werner Johannis külön kiemelte annak fontosságát, hogy novemberben a magyar-román közös kormányülést a román kormányfő javaslatára városában, Erdély egyik fontos központjában tartották meg. Arra is kitért, hogy tapasztalataikat szívesen átadják a pécsieknek. Már három alkalommal találkoztak azokkal a magyar szakértőkkel, akik a pécsi kulturális főváros programot tervezik, s ilyen jellegű találkozókra a jövőben is nyitottak. A polgármester úgy véli, mivel Pécsnek több ideje van a felkészülésre, a siker ott is biztosítottnak látszik.

Elbúcsúzom, és végigsétálok a városon. Mindig csodáltam a régi reneszánsz ízlésű nagyszebeni házakat, amelyek tetőiről szem alakú ablakok fürkészik az erdélyi szászok egykori fővárosának történéseit. Ezek a szemek valóban sokat láttak, de talán az idei metamorfózis a szász bezártságot sugalló szempárokat is meglepte.

Rengeteg kulturális eseményről szerzek tudomást a sétám során. Betérek a Brukenthal Múzeumban, ahol a november 21-től január 20-ig megtekinthető Erdélyi festők európai művészeti központokban című kiállítás a sláger. Páratlan anyagot állítottak itt ki erdélyi múzeumok és magángyűjtemények anyagából. A bécsi, müncheni, párizsi, berlini művészettel gazdagított erdélyi alkotók legjavának alkotásai láthatók, mások mellett Barabás Miklós, Szatmáry Papp Károly, Popp Aurél, Pászk Jenő, Mattis-Teutsch János, a Nyugaton Henri Nouveau-ként ismert szintén brassói származású Henrik Neugeboren, Hans Eder, Hermann Konnerth, Aurel Ciupe, J. M. Stock, Octavian Smigelschi, Ziffer Sándor, Elena Popea több mint kétszáz kiváló munkája.

Az egymást követő és sokszor párhuzamosan zajló nyári-őszi programok után, s azt követően, hogy szeptember-október folyamán Nagyszeben az európai színházművészet központjává vált, novemberre összesen 111 kulturális programot terveztek. Kiemelkedett közülük a Scorpions együttes koncertje, amelyre csaknem negyvenezer fiatal volt kíváncsi, és a balett- és táncművészetnek dedikált hét számos nagyon színvonalas romániai és külföldi produkciója.

Decemberben 51 kulturális eseményre kerül majd sor. Lesznek rockkoncertek, táncművészeti előadások, karácsonyi vásár, fény- és tűzijátékok, korcsolyagála. Fellép többek között Eros Ramazotti, a Europe és a Reamonn együttese, a Carabosse színház, a The Fire of Anatolia csapata. És meglepetéseket is ígérnek azoknak, akik úgy döntenek, hogy az ünnepeket Nagyszebenben töltik. Az évet a francia Groupe F által tervezett, fény- és hangeffektusokkal kombinált tűzijátékkal zárják.

Betérek a korábbi Bulevard hotel épületében nemrég megnyílt Continental Forum szálló éttermébe, ahol balkáni specialitásokat kínálnak. A szultán kedvence nevű különlegesség mellett döntök, fűszeres bárányfalatok padlizsánkrém körítéssel. Miközben ízlelem, visszapörgetem magamban, hogy hányféle nemzetiség mutatkozott is be az idén Nagyszebenben. Az augusztusi sikeres Ars Hungarica hetet az őszi hónapokban zsidó, szlovák és roma kulturális programok követték. De állandóak voltak a szász és a román rendezvények, és folyamatosak Európa különböző országaiból érkezett együttesek és művészek fellépései.

A legfőbb tanulság: remekül megfért egymás mellett a sokszínűség egyik másik színe, a sok különböző ember, aki rácsodálkozott egymás alkotásaira, egymás kultúrájára.

A nagyszebeni házak komor szemében is megvillant a remény.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.